Aki megteremtette a magyar hadügyet 1848-ban: Mészáros Lázár portréja

Paár Ádám írása

Mészáros Lázárról, a hadügyminiszterről mindenki tud. Kevésbé ismert, hogy ez a bajai születésű köznemes milyen gyakorlati katonai szereppel rendelkezett. De még kevésbé köztudott, hogy Mészáros Lázár a kor legműveltebb magyar katonatisztje volt, aki levelezett Széchenyi István gróffal. A sokat olvasó katonatiszt kifejtette a véleményét nem csak a hadtudományt illetően, hanem a közgazdaságtól az oktatáson át gazdaságpolitikáig a tudományok és a politika számos ágában. Olyannyira, hogy Széchenyi István, Eötvös József, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc, valamint 13 akadémikus javaslatára 1844-ben kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. Ki volt Mészáros Lázár? Portrénkban a katona, hadügyminiszter, és politikai gondolkodó Mészárost mutatjuk be.

Baján látta meg a napvilágot, egy frissen nemességet szerzett családban. Szülei korán meghaltak. Az árvaságra jutott fiút nagybátyja, Piukovics János katymári plébános nevelte. A helyi káplánnak köszönhetően a kis Lázár négyéves korában megtanult olvasni. Falta a könyveket, és hamar megismerkedett a magyar és európai irodalommal.

Mint a legtöbb nemes ifjú, Mészáros is jogi tanulmányokat folytatott. A Werbőczy-féle Tripartitum tanulmányozása azonban nem elégítette ki tudásszomját, és

Joggal gondolhatta, hogy akár az ő tarsolyában is ott rejtőzhet a marsallbot. 1813-ban hadnagyi rangban harcolt a 7. huszárezredben. Megjárta a Rajna vidékét, Morvaországot, Salzburgot, Nizzát, majd az ezredét áthelyezték Itáliába. A magyar ifjú számára a háború 1815. június 10-én ért véget, amikor a császári hadsereg véget vetett Napóleon sógora, Murat nápolyi királyságának.

Mészáros Lázár ezredével 1813 augusztusától 1848 május közepéig állomásozott Itáliában. Egy 1824-es tiszti minősítés kiemelte a huszárfőhadnagy „komoly és megállapodott” természetét, civilekkel szemben tanúsított udvariasságát, alárendeltjeivel szembeni emberséges magatartását, valamint nyelvismeretét (hét nyelven beszélt). A minősítés mindössze a lovaglási tudásában talált kifogásolnivalót. Messzemenően javasolta a főhadnagyot az előléptetésre, ez utóbbira azonban sokáig kellett várnia. Radetzky tábornagy javaslatára léptették elő ezredessé 1845-ben.

Miközben az előléptetésre várt különböző lombardiai állomáshelyeken, Mészáros gyarapította műveltségét. Őt nem elégítette ki, ha táncestélyeken megtáncoltathatta az osztrák és olasz hölgyeket, ennél többre vágyott. Nem értett egyet az itáliai carbonari mozgalom üldözésével, azonban csomót kellett kötnie a nyelvére, hiszen a császári kormányzattal szembeni kritika kimerítette volna a hűtlenséget. Az unalmas órákat azzal töltötte, amit gyermekkora óta szeretett: olvasott. Nyelvtudása révén eredetiben olvasta az olasz, német és francia irodalmi és tudományos munkákat. Tájékozott volt kora irodalmi, közgazdasági eszméiben, olyannyira, hogy hamarosan a legműveltebb huszártisztek között tartották számon. 

1823-ban hadtudományi művet írt, Huszárok Kézikönyvecskéje címmel. 1837-től levelezett Széchenyi Istvánnal. Mészáros javasolta Széchenyinek, hogy a pesti gőzmalmot a melegnanói malom mintájára acélhengerrel szereljék föl. A gróf 1841-ben azt írta Mészárosnak, hogy „Ha ön nem volna, alkalmasint a Pesti Hengermalom sem jő létre”. 

Nem sok hadügyminiszter mondhatta el magáról, hogy intenzíven foglalkozott a mezőgazdaság kérdéseivel. A Magyar Gazda című folyóirat a cikkírói közé sorolhatta a főhadnagyot, aki egyebek mellett a dinnyetermesztésről is kifejtette a véleményét. 

1844-ben Széchenyi István, Eötvös József, Toldy Ferenc és mások előterjesztésére a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

A huszárfőhadnagy, későbbi ezredes abban bízott, hogy a civilizáció lassan kiküszöböli a háborúskodásokat, ami azonban nem jelenti a hadseregek megszűnését. Az új, polgári, alkotmányos államokban is szükség lesz katonákra, akik segítséget nyújtanak az állampolgároknak. Mészáros visszájára fordította a „ha békét akarsz, készülj a háborúra” mondást: „ha békét akarsz, készülj a békére”. Ekkor még nem sejtette, hogy négy év múlva az általa irányított hadseregnek egy háborúban kell helytállnia, éppen az alkotmányosság és a polgári átalakulás védelmében.

1848-ban Mészáros neve jutott Kossuth eszébe, amikor Batthyány Lajossal együtt alkalmas hadügyminisztert keresett. Jellemző, hogy az ezredes az újságban értesült a kinevezéséről. Műveltsége, olvasottsága, a reformtábor iránti szimpátiája, kapcsolatrendszere egyaránt előnyt jelentett. Mészáros Lázárt úgy szokás bemutatni, mint aki nem kötődött politikai irányzatokhoz, tipikus megtestesítője volt a szakpolitikus miniszternek. Ez azonban így, ebben a formában nem pontos: Mészáros, ha katonaként nem is nyilváníthatott véleményt konkrét politikai kérdésekben (hiszen annak a császárnak a zászlaját szolgálta, amelynek kormányzatát a reformellenzék bírálta), érdeklődésével és olvasmányainak megválogatásával hitet tett a reformellenzék mellett. 

A kinevezett hadügyér nem tudott azonnal részt venni az április 11-én kezdődő kormányzati munkában, mert huszárezrede élén a forrongó Itáliában tartózkodott. Nyilván az ezred átadása és Mészáros helyére az új ezredes megtalálása beleütközött a katonai bürokrácia által támasztott nehézségekbe.

éppen akkor, amikor Lombardia forrongott, több itáliai állam együttes hadereje támadást intézett az osztrák császári seregek ellen, és egy parancsnokváltás tovább gyöngítette volna a haderőt. Emellett Mészáros talán megszokta, megszerette a lombardiai környezetet, és nem szívesen hagyta volna ott olasz barátait. De hát az mégsem volt tartható állapot, hogy egy miniszter hosszú időn keresztül máshol tartózkodjon, mint ahol a minisztériuma van!

Az abszurd helyzetet az 1848. május 7-i királyi leirat oldotta föl. Ebben utasították Mészárost, hogy adja át ezredét, és vegye át tárcáját.

Mészáros kapta a „legforróbb” tárcát, hiszen az önálló hadügy létezése a Batthyány-kormány és a bécsi udvar közötti állandó ütközőpont volt. Mészáros Lázárnak a semmiből kellett megteremtenie a hadügyi szervezést, igaz, Kossuth és Batthyány már áprilisban elkezdték az alapok lerakását.

Erre vezethető vissza, hogy az emigrációs irataiban Mészáros élesen kikel majd a „sok küldöttmény, bizottmány”, a mindenbe beavatkozó „álpróféták, nyegle kormányzók” ellen. 

Hermann Róbert történész így értékeli Mészáros egyéniségét: „Ha az alkalmasság minimális feltételének az egyéni tisztességet tekintjük, a választás kétségkívül jó volt. Mészáros mindvégig kitartott az ügy mellett, s amikor a döntő vereség után a szabadságharc véget ért, az emigrációt választotta. A személyes tisztességhez azonban Mészárosnál nem párosult az az erély, amire egy ilyen fontos poszt betöltésénél szükség lett volna. Így aztán a hadügyek intézésében mindvégig afféle másodhegedűs volt előbb Batthyány, majd október elejétől Kossuth mellett.” (Hermann Róbert: 1848-49. A szabadságharc története. Bp., 2001., Korona Kiadó. 23.)

A lapok is foglalkoztak az első magyar hadügyminiszter személyével. Kiemelték emberi tisztességét, sokoldalúságát, humorát és iróniáját, valamint széleskörű műveltségét. Mind előnyt láttak abban, hogy nem egy – mai szóval élve – technokrata mentalitású ember került a hadügy élére, nem olyan, aki csak szakember, hanem egy humánus, nyelveket beszélő, a mezőgazdaság, közgazdaság, történelem és irodalom iránt érdeklődő, folyóiratokat olvasó polihisztor. A Nemzetőr című lap 1848. május 23-i száma például így mutatta be: „Hadügyérünk nem valami marciális, mord kinézésű, s gőgös affektálás által magát nevetségessé tevő, kozákos főtiszt, hanem valódi humánus férfiú, eleven eszű, kedélyes ember, a szó legnemesebb értelmében hazafi és polgárkatona. Ilyen hadügyér kellett nekünk.” (idézi: Ács Tibor bevezetője. In: Mészáros Lázár törökországi naplója 1849-1850. Bp., 1999., Zrínyi Kiadó-Terebess. 7. o.)

A hadügyminiszter elindult a júniusi képviselőválasztáson, és Baja képviseletében tagja lett a képviselőháznak. Álma volt a Magyar Hadi Főtanoda megalapítása, amelyet azonban a háborús események keresztülhúztak. Az országgyűlés és a kormány határozatára a hadügyminiszter augusztus végén a Délvidékre utazott, hogy közvetlenül irányítsa a szerb felkelők elleni hadműveleteket, noha Mészáros hangoztatta: más a minisztérium és más a közvetlen hadvezéri tevékenység. A miniszter elsősorban polgár. Ebben igaza lehetett, de csak a hadügyminiszter részvételével lehetett megnyugtatni a felkelők sikerei miatt csüggedt közvéleményt. A szerbek által uralt Szenttamást nem sikerült bevennie. Mészáros csak annyit ért el, hogy képes volt egyben tartani a déli mozgó hadsereget.

Mészárost a Délvidéken, a szerb felkelők elleni harc közben érte Jellasics támadásának, a kormány fölbomlásának, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakulásának híre. Beválasztották Mészárost a Kossuth által vezetett testületbe, amely magára vállalta a végrehajtó hatalmat.

Így Szemere Bertalanon kívül ő volt az egyetlen tagja a Batthyány-kormánynak, amely mindhárom 1848-49-ben fönnállt magyar kormányszervben szerepet vállalt. Igaz, öt nap múlva leváltották, és Görgei Artúr került a posztjára.

Hadvezérnek Mészáros nem volt igazán alkalmas, mindvégig másodvonalban maradt. Győztes csata nem fűződött a nevéhez. Sikertelenül próbálta a felső-tiszai hadtest élén föltartóztatni Franz Anton von Schlik altábornagy seregét. 1849 január 9-én leváltották hadtestparancsnoki posztjáról. 

A Ludovika főépülete 1913-ban

Mélységes pesszimizmussal élte meg, hogy eszményét, az általa vallott polgárhadsereget a történelem időlegesen elsodorta. Sem Görgeivel, sem Perczel Mórral nem jött ki, Henryk Dembinskivel viszont sikerült megtalálnia a közös hangot. Dembinski vezérkari főnökeként szolgált július végén. A Bem József által elszenvedett augusztus 9-i temesvári vereség után minden veszni látszott. Augusztus 14-én átlépte a török határt Dembinksivel együtt. 

1849 augusztusától 1851 májusáig élt az Oszmán Birodalomban.

ahogyan Kossuthot, Andrássy Gyulát és még sokakat. Mészáros az emigrációban naplót írt, amelyben „Haynau és bandája” mellett nem kímélte Kossuthot és környezetét, meg a magyar nemzeti hibaként számon tartott állhatatlanságot, amelyet Szekfű Gyula később szalmaláng-lelkesedésnek nevez majd. Mészáros magát is hibáztatta, hogy elfogadta a hadügyminiszterséget, holott ő „a legbékésebb ember, ki inkább magának kárt tenni engedett, mint sem pörlekedjen, azaz ember, ki a fegyvert s annak oktalan használatát gyűlölte” (Mészáros, 1999. 32.)

Legjobban sajnálta, hogy „kedvenc gyermekemet, a Ludoviceumot [Ludovika Akadémiát – P. Á], hol paradicsomot akartam a fiatalságnak teremteni, és ahonnét valódi hasznos gyakorlatos és tudományos egyének jöttek volna ki, kikből, mit egy faiskolából vagy növénytárból a haza szükségeit mérnöki, tábornoki, tüzéri, gyalogsági és lovassági tekintetbe pótolhatta volna, életbe nem léptethettem.” (Uo. 32.) 

Mészáros napjai unalmasan teltek. Dembinskivel osztotta meg házát. Közben beszámolt naplójában olvasmányairól: egyebek mellett François Guizot, Alphonse de Lamartine, Thomas Babington Macaulay, Curtius könyveit olvasta nagy lelkesedéssel. Érdeklődött a korabeli szocialista nézetek iránt. Arról írt, hogy „akármit mondjon a világ a szocializmusról, az okos szocializmust el nem kerülhetik, ha rendet és jobb létet akarnak látni.” (Uo. 22.). Természetesen Mészáros nem volt szocialista. A reformkor összes neves közéleti szereplője közül mindössze alig másfél szocialistát találhatunk, ami nem csoda: a magyar társadalmi valóság nem illeszkedett a nyugat-európai iparosodottabb társadalmak feltételeihez, a szocialista eszmék – Saint-Simon, Charles Fourier, Étienne Cabet eszméi – éppen csak megjelentek az 1840-es években a tudományos folyóiratokban, és ha volt „szociális kérdés”, az Magyarországon elsősorban még jobbágykérdést, legfeljebb a városokban általános szegénykérdést jelentett. Nem a kapitalizmus iránti bírálat, hanem a rendi társadalom meghaladása volt napirenden. Mészáros mindenekelőtt humánus ember volt, aki érzékenyen reagált kora társadalmi problémáira. Számára a szocializmus nyilván az „igazságos és méltányos társadalom” szinonimája volt. Nem volt határozott elképzelése róla – nem is lehetett –, csak ködös illúziója. 

Mészáros később elhagyhatta az Oszmán Birodalmat, és előbb Franciaországban, majd Angliában és az Egyesült Államokban élt.

Később házitanítóskodásból élt.

Az egykori magyar hadügyminiszter 1858 októberében halt meg Angliában. Az angol, francia, német lapok is tudósítottak az első magyar hadügyminiszter haláláról. Mészáros végrendeletében úgy rendelkezett, hogy nem kíván hazájába visszatérni mindaddig, amíg az ország területén idegen hatalom katonái tartózkodnak. Hamvait végül 1991. március 15-én helyezték végső nyugalomra a bajai Szent Rókus-kápolnában.

Mészáros Lázár nem volt sikeres hadvezér, de széles látókörű, sokoldalú ember volt, aki egy nehéz, majdnem reménytelen helyzetben vállalta a küzdelmet. Más körülmények között, békeidőben szerencsésebben szolgálhatta volna hazáját.