A vegán és vegetáriánus étrend a stroke nagyobb kockázatával járhat

2019. szeptember 05. 12:14

Az oxfordi kutatók elemzése szerint nem feltétlenül egészséges a hús nélküli táplálkozás.

2019. szeptember 05. 12:14

A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe – írta a BBC hírportálja.

Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték. Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján.

A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők. A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de „az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges”.

A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.

Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a jelen kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos, érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket” – mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja.

A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben. „Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka” – mutatott rá. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. szeptember 05. 19:33
Szeretnél vámpírrá átváltozni? Ó hát az könnyebb, mint hinnéd. Csak ne fogyassz többet (elegendő) vasat! Amint beáll a vashiány a szervezetedben átváltozol vámpírrá. Kimondottan nem egészséges. Viszont jó vámpíros. Szomjazni fogsz a vérre! Azért, mert abban vas van. Na kellemes egyoldalú táplálkozásból fakadó hiánybetegségeket mindenkinek, aki azokat szereti! De a többieknek azért inkább nem!
Akitlosz
2019. szeptember 05. 19:00
"A húsevők étrendje" A macskáké? Mégis melyik embernek van húsevő étrendje? Csak mert valaki fogyaszt húst IS attól az még nem lesz húsevő étrend. Hanem csak húst IS evő étrend. Az ember nem él meg csak húson. A cica, na ő igen!
Akitlosz
2019. szeptember 05. 18:55
Nem csak a szívet kell nézni. Van az embernek agya is és izmai is vannak. Aztán meg nem létezik olyan, hogy "egészséges táplálkozás" minden ember számára egyformán. Az emberek szervezete nem egyformán dolgozza fel az egyforma táplálékokat. Ezért az ilyen általánosító cikkek és vélemények mindig megalapozatlanok. Mit is ettek az ősemberek? Hát nem kenyeret! És nem is tejet. Azóta párszor mutálódott pár ember éppen a megváltozott táplálkozás miatt, de nem mindegyik. A vegetáriánus étrend az A-s vércsoportúaknak jó, a többieknek meg nem az. Az ő emésztőrendszerük úgy mutálódott a földművelésre áttéréskor, hogy a gabonafogyasztás előnyeit élvezze és kihasználja. Ezt persze az ilyen felmérések nem nézik. A "kutatóknak" ember ember, de mint írtam nem egyformán dolgozza fel a különböző táplálékokat a különböző emberek szervezete.
nemecsekerno_007
2019. szeptember 05. 18:03
1. az ember mindenevő 2. a változatos táplálkozás szükséges az egészséghez 3. 60%-ban a táplálék határozza meg az egészségünk 4. Az "Az vagy amit megeszel" szinte szó szerint igaz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!