Beperelték a szülők a berlini fiúkórust, amiért nem vették be maguk közé a lányukat

2019. augusztus 17. 12:51

A bíróság már döntött is az ügyben.

2019. augusztus 17. 12:51

Kilencéves leányuk nevében perelték be a szülők a berlini fiúkórust, amiért nem vették be a lányt maguk közé – írta az Index. A szülők arra hivatkoznak, hogy az elutasítás sérti a nemi megkülönböztetést tiltó törvényt.

A lány már legalább háromszor próbált bekerülni a kórusba, de újra és újra elutasították. Azt mondták neki, nincs meg benne a kellő elhivatottság és kivételes tehetség ahhoz, hogy bekerüljön, illetve a hangi adottságai nem egyeztethetők össze a fiúkéival. A dékán egyszer még azt is írta neki, egy lány sosem énekelhet köztük.

Bár a lány bekerülhetne egy női kórusba, oda nem akar menni, mert nem kapná meg ugyanazt a színvonalas oktatást, mint a másikban.

Az ügyben döntött a bíróság: az ítélet szerint a művészeti szabadság felülírja az egyenlő bánásmódhoz való jogot a lány esetében, és a kórusnak joga van ahhoz, hogy akár nemek alapján döntse el, hogy kit vesz fel soraiba, és kit nem.

Az ügyben a FAZ szerzője, Hannah Bethke írt cikket, szemlénket ezen a linken olvashatják.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amarkod
2019. augusztus 20. 21:33
Hát én nagyon várom már, hogy mind a 72 gender, külön budit kérjen magának minden közintézményben.
syphax
2019. augusztus 19. 05:39
Új "távlatokat" nyit a gender a magyar, a pesti humornak is. Kiváncsi lennék ki merne röhögni ma a '30-as évek Dohány utcai ősviccén, amikor a kis Kohn kétségbeesve szalad haza a nászéjszakáján az öreg zsidó faterjához azt mondogatván: "APUKA! BAJ VAN! Pöcse van a menyasszonynak!" Ez lehet, ma már nem is olyan nagy újdonság, hisz' KINŐHETETT A KISÉDESNEK ODA EGY "TÁRSADALMI PÖCCS!" Osztakkó' miafrancon röhögjünk?
Agricola
2019. augusztus 18. 10:23
"a kórusnak joga van ahhoz, hogy akár nemek alapján döntse el, hogy kit vesz fel soraiba, és kit nem." A döntés felhívja a figyelmet arra, hogy vannak még bírák, akiknek ítélőképessége hasonlít a bibliai király, a híres Bölcs Salamon ítélőképességéhez.
nyugalom
2019. augusztus 18. 10:14
Nevetséges ez a cirkusz, hol zöld, hol feminista, hol klíma! Valakik állnak a per mögött, akik természetesen fizették a költségeket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!