Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosított épületeinek a visszaszolgáltatását.
A román legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosított épületeinek a visszaszolgáltatását – közölte az MTI-vel az intézmény szóvivője.
A bírói testület háromszori halasztás után hozott döntést a restitúció elutasításáról. Az ítélet kivonatában az szerepel, hogy a fellebbezést a legfelsőbb bíróság megalapozatlannak találta.
A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak. Később azonban egy feljelentés nyomán a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újraállamosították.
Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdetett ítéletet.
(MTI)