Robotépítéstől az űrfizikáig – Új jelentkezőket vár a Fiatal Tehetség Program

2018. június 28. 10:24

Robotépítés házi hulladékból, baleseti szimuláció vagy egy környezetbarát település megtervezése. Ráadásul mindez felső tagozatos diákoknak. A Mathias Corvinus Collegium égisze alatt megvalósuló Fiatal Tehetség Program új jelentkezőket vár ősszel induló képzésére.

2018. június 28. 10:24

A Mathias Corvinus Collegium több mint két évtizede foglalkozik egyetemista és középiskolás diákok tehetséggondozásával, és 2015-ben hívta életre a felső tagozatosokat is megszólító Fiatal Tehetség Programot (FIT Program). Ennek keretében az ország hat városában: Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Szolnokon, Veszprémben és Kárpátalján, Beregszászban indít élménypedagógiai képzéseket az ősszel ötödik osztályba lépő diákoknak.

A FIT Program, ahogy a Collegium egyetemista vagy középiskolás oktatási programja, minden résztvevő számára ingyenes. A képzésre a szervezet honlapján lehet jelentkezni tanári és szülői ajánlással június 30-ig. A jelentkezők ősszel vehetnek részt egy pszichológusok segítségével megszervezett válogató hétvégén, amelyet követően minden városban 25 diákkal rajtol el az új évfolyam.

Rendhagyó tehetségprogramunk az iskolában nem oktatott, ugyanakkor mindennapi életünkhöz sok szállal kötődő területekre fókuszál, mint az egészségügyi és pénzügyi tudatosság, a médiaismeretek vagy a nyilvános szereplés. Minden foglalkozás gyakorlatközpontú, módszertani játékokra épül” – fogalmazott Constantinovits Milán, a FIT Program szakmai vezetője. Hozzátette, hogy az oktatási program fővédnöke Kádár Annamária mesepszichológus, a gyerekek fejlődését pedig szakemberek követik nyomon.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2018. június 29. 10:26
Remélem a tiborcot meghívják. Befektetési tanácsokat adni%%%!!!!
még fokozza
2018. június 28. 16:56
"Robotépítés házi hulladékból" Legalább Arduino paneleket kapnának szegények. Így olyan, mintha az MTA-t üldöznék és széklábakat faragna egy pokolbéli helyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!