A Jónak lenni jó! közmédia akciója már most sikert arat

2016. december 12. 22:28

Híres és neves emberek által felajánlott és elkelt tárgyakból több mint egymillió forint gyűlt össze eddig. A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójának csúcspontja a december 18-ai egész napos műsorfolyam lesz.

2016. december 12. 22:28

A jótékonysági akcióról Siklósi Beatrix, az MTVA nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője megjegyezte, évről évre nagyobb az érdeklődés, a felhívás elhangzása után rögtön elárasztják a szervezőket a telefonhívások – híres művészek, színészek, sportolók és civilek is azonnal jelentkeznek, hogy valamiben segítsenek, valahogy hozzájáruljanak az ügyhöz.

Csak az eladott tárgyakból eddig több mint egymillió forint folyt be – mondta a főszerkesztő. Más forrásból is érkeznek a támogatások, például a Punnany Massif együttes és Parov Stelar részvételével zajlott november végi MVM Winter Magic Fesztivál teljes bevétele, 10 millió forint is a szeretetszolgálatot gazdagította.

A felajánlott tárgyak közül eddig többek között elkelt Király Gábor válogatott labdarúgó híres mackónadrágja, Ákos platinalemeze, Frenreisz Károly napszemüvege és Bodrogi Gyula, a nemzet színészének távcsöve is.

Nem fogyott el még minden, van még mit megvenni az akció keretében, a felajánlott tárgyakat a Jónak lenni jó! oldalán fix áron lehet megvásárolni.

Megvan például Gyurta Dániel országos bajnoki érme, valamint licitálni lehet Jean-Paul Belmondo francia színész dzsekijére és neves művészek által dedikált herendi korsóvázára.

A produkcióról a főszerkesztő azt is elmondta, hogy nagy erőkel készülnek a december 18-ai műsorfolyamra, óriási munkát kell végezni hozzá. Folyamatosan érkeznek a felajánlások.

Siklósi Beatrix hangsúlyozta, a közmédia nem fogad el pénzt a felajánlóktól, mindenkit az idén támogatott szervezethez, a Magyar Református Szeretetszolgálathoz irányítanak.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója elmondta, a műsorfolyam népszerűségének növekedését jól mutatja, hogy míg 2012-ben 100 millió forint, addig tavaly már 225 millió forint gyűlt össze jótékony célra. Emellett az adások nézettsége is nagyon magas, az előző évben ugyanis volt olyan műsor, amelybe 700 ezren néztek bele, és volt olyan is, amelynek 14-15 százalékos volt a közönségaránya, ami szerinte nagyon magas szám. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!