Mi magunk, a társadalom és eszközeink változtak, értékeink nem – Kardosné Gyurkó Kata NOE elnök a Mandiner.családnak

2016. november 30. 00:18

Kardosné Gyurkó Katalin éppen fél éve lett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Mind a szervezet, mind Kata életében nagyon sűrű és izgalmas volt ez időszak, rengeteg budapesti és vidéki eseménnyel, nemzetközi együttműködéssel, számos új ötlet megvalósításával. Az elmúlt félévről, a legfrissebb történésekről és a következő időszak terveiről beszélgettünk. Interjúnk.

2016. november 30. 00:18
Admin
Mindig is rengeteg és sokrétű tevékenység, esemény volt köthető ehhez a hatalmas, 260 tagegyesületből és hetvenezer tagból álló szervezethez, különösen vidéken. Az utóbbi időben azonban sokkal aktívabbá vált a budapesti és az országos szervezet is, sőt a nemzetközi együttműködések is „élénkebbek” lettek. Melyek azok a legfőbb irányok, amelyek mentén ezek a változások bekövetkeztek?
 
A legfőbb irányok maholnap már harminc éve változatlanok az egyesületben: a gyermekvállalás, a szülők, a család és a házasság tisztelete. Ugyanakkor mi is változtunk, ahogy a társadalom is, s mi ezeket a változatlan értékeinket szeretnénk minél többekkel megismertetni, minél többek számára vonzóvá tenni, mert hisszük, hogy a nagycsaláddal mindenki nyer, a gyermekek, a szülők, a település, ahol élünk, a hazánk és Európa is. Annak eszközei is változtak az elmúlt harminc év során, ahogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket. Az aktivitások erősödése is ennek tudható be, valamint annak, hogy nekünk is szükségünk van egy jó fiatalos átmozgatásra, hiszen épp „működés” közben ismerjük meg jobban egymást, a másikat és önmagunkat is.
 
Három fő irányt tűzött ki az egyesület elnöksége e tekintetben: egyrészt az egyesület belső életének pezsdítését, a partnerszervezetekkel, más, családbarát szerveződésekkel történő együttműködés fejlesztését és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nemzetközi kapcsolatok is, hiszen Európa legtöbb országában nagyon hasonló kérdések fogalmazódnak meg, s úgy érezzük, hogy a hasonló véleményen lévőknek ezen a szinten is érdemes összefogniuk, s felmutatni a családot, a gyermekvállalást mint  kiemelkedő értéket.
 
 
A társszervezetek összefogását azért tűztük ki célul, hogy Magyarországon is legyen egy egymással élő, létező és tartalmas kapcsolatban álló civil összefogás, hiszen nem csupán rengeteget tanulhatunk egymástól – ahogy arra már eddig is több példa akadt –, de segíthetjük, támogathatjuk is egymást, és együtt még több embert tudunk megszólítani. Ne feledjük, hogy bár mi az egyes ember – akár férfi, akár nő – életében tartjuk fontosnak, hogy a több gyermek vállalásának örömét, és ezzel együtt a nehézségeit is megmutassuk, de akár Magyarországon, akár Európában ez fontos demográfiai kérdés is.
 
Az elmúlt időszakban rengeteget jártál vidéken. Ezeknek az utazásoknak nem lehetett célja a helyi szervezetek megismerése, hiszen korábban főtitkár voltál, tehát jól ismerted a NOE belső működését és tagjait. De akkor miért van szükség ennyi utazásra? 
 
Szeretném hinni, hogy jól ismerem szervezeteinket, tagjainkat, és valóban korábban is sokakkal tartottam a kapcsolatot, de mégis volt és van egyfajta hiányérzetem e tekintetben, s jól eső érzés volt tapasztalnom, hogy ez kölcsönös. Nagy az igény arra az egyesületen belül, hogy minél többen és minél többször tudjunk személyesen találkozni. Ezt semmilyen email, telefon, újságcikk, tudósítás vagy facebook bejegyzés nem pótolhatja.
 
 
Egyre inkább úgy gondolom, hogy ez a személyesség adja a mi erőnket. Természetesen egy hetvenezres tagságban nem ismerhet mindenki mindenkit, de arra lehet törekedni, s nekem elnökként ez kötelességem is, hogy igenis legyenek alkalmak, amikor azok, akiknek ötlete, gondolata, panasza van, azt személyesen is el tudja mondani. Vannak dolgok, amelyekről csak személyesen lehet beszélni, s mi vagyunk olyan jó viszonyban egymással, hogy kölcsönösen keressük is erre a lehetőséget.
 
A jelenlegi családpolitika egyértelműen támogatja a civil családos szervezetek tevékenységét, Novák Katalin államtitkár asszony többször is elmondta, hogy a kormány számára fontos, amit ők tesznek. Még elnökséged elején, június közepén stratégiai megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a NOE. Mit jelent ez az egyezség a NOE mindennapi tevékenysége és tagjai számára?
 
A stratégiai partnerség elsősorban szakmai együttműködést jelent, amire úgy gondolom, hogy az elmúlt évtizedek munkának elismeréseként került sor. A NOE a társadalom talán legszenzitívebb, legérzékenyebb jelzőrendszere. Mi vagyunk azok, akik egy-egy döntés hatását elsőként tapasztaljuk, s a kormány e téren is számít ránk, ahogy a döntések előkészítése kapcsán is.
 
Legutóbb a CSOK kapcsán jeleztünk a gyakorlati működéssel kapcsolatos problémákat, amelyek meghallgatásra találtak. Ugyanígy említhetném a gyermekétkeztetésre vonatkozó szabályozást is, hiszen itt egyrészt az ezzel foglalkozók szakmai követelményei emelkedtek meg, amire már nagy szükség volt, másrészt pedig a fokozatosság elve is érvényesül, ami sok családban nagyon fontos kérdés, hiszen tagjaink legalább három gyermekesek.
 
A stratégiai megállapodás aláírására a NOE által kezdeményezett Családszervezetek I. Konferenciáján került sor. Milyen konkrét hozadéka van ezeknek a félévente megrendezett konferenciáknak?
 
Az első hozadék mindjárt a második családszervezeti konferencia, ugyanis nem csupán az történt, hogy ismét eljöttek azok, akik az első alkalommal is jelen voltak, de csatlakoztak újabb szervezetek is. Vagyis egyre bővülünk, s ez mindenképp optimizmusra ad okot. Másrészt ezeken a konferenciákon konkrét programokat is megbeszélünk, bevonjuk és segítjük egymást. Minden alkalommal két-három, a szervezeteket aktuálisan érdeklő témát is átbeszélünk, emellett a jó gyakorlatok bemutatására is sor kerül.
 
 
Amiben még segít ez a konferencia-sorozat, az az, hogy időt spórol a résztvevők számára az itt megszerzett információk révén. A konferencia hangulatát talán jól jelzi, amit akkori meghívott vendégünk, Novák Katalin államtitkár asszony mondott, miszerint irigyel bennünket, jó ebben a körben civilnek lenni.
 
A szeptemberi Nagyszülők Napját a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére együtt ünnepeltétek velük és a Három Királyi, Három Királylány Mozgalommal. Ekkor jelentettétek be a Nagyszülői Tagozat létrehozását. Miért volt erre szükség és mivel foglalkozik az új tagozat?
 
Ahogy már korábban említettem, rövidesen harminc éves lesz a NOE. Ez azt is jelenti, hogy azok a tagjaink, akik akkor voltak húszon-harminc évesek, immár nagy valószínűséggel nagymamák, s néhányan talán már nyugdíjasok is. Ez azt is jelenti, hogy megváltozott az életük, egy másfajta szerepet töltenek be a családban, mint korábban. Nekünk nem szabad megfeledkeznünk róluk, mert nélkülük az egyesület sem létezne. A tagozattal az a célunk, hogy hasznosítva tapasztalataikat, tudásukat, olyan tevékenységben segítsük őket, ami az ő számukra fontosak. 
 
 
Emellett azért is fontos a tagozat, hogy a különféle döntéseinknél mindenképp gondoljunk az ő szempontjaikra is, valamint, amikor például egy törvényjavaslatról mondunk véleményt, az ő szemüvegükön keresztül is lássunk rá a feladatra. Most zajlik a „szervezkedés”.
 
Közvetlenül az advent időszak kezdete előtt két jótékonysági célú összefogás is volt, amelyben a NOE aktívan részt vett: nemrég ért véget a Pure Fashion által kezdeményezett „Fiatalok a kisgyermekes családokért” országos adománygyűjtő akció és a FICSAK által kezdeményezett Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására is – nagy sikerrel. 
 
Nem csupán aktívan részt vettünk, de talán egyfajta motorjává is sikerült válnunk, például a Fiatalok a kisgyermekes családokért adománygyűjtő akciónak. Mindenhol ott nyüzsögtek tagjaink, önkénteseink, fiataljaink, akiknek itt is szeretném megköszönni azt, hogy november három hétvégéjén is helytálltak. Itt azt is el kell mondanom, hogy a nagyszülői tagozat mellett létrejött a NOE Ifjúsági tagozata is, amelynek ez egyfajta bemutatkozása is volt: becsületesen kitettek magukért. 
 
 
A másik akció során ötven civil szervezet fogott össze, és ez is jó tapasztalatokat hozott. Mindkét aktivitás kapcsán szeretném kiemelni, hogy egy kevésbé látványos, ám annál fontosabb hozadékkal is jártak: elkezdtük megtanulni egymás munkanyelvét, amit a jövőben valamennyien hasznosítani fogunk tudni.
 
 
Úgy gondoljuk, hogy ez a díj hozzájárul ahhoz, hogy minél többen minél több országban lássák, hogy a családi élet, a gyermekvállalás az emberi élet természetes része, és ezt itt Európában a nagy többség így gondolja. És vannak közösségek, vannak szervezetek, önkéntesek százezrei, s kiváló szakemberek, akikre számítani lehet, mert hisszük: a családdal, a gyermekvállalással, a nagycsaláddal – ahogy már mondtam - mindenki nyer. Aki nem hiszi, ismerjen meg minket, látogasson el közösségeinkbe, beszélgessen tagjainkkal. Ismerje meg például a 11 gyermekes Papp családot.
 
Az egyesületnek nagyon jó a megítélése nemzetközi téren is. 20 évvel ezelőtt a NOE kezdeményezésére, Budapesten került sor az európai nagycsaládos szervezetek első találkozására. Ez az együttműködés is új lendületet kapott idén: novemberben volt egy COFACE konferencia Berlinben, amelyen a NOE is részt vett, múlt héten nemzetközi díjat adott át a NOE és az Európai Nagycsaládosok Szövetsége Budapesten – ez utóbbinak magyar az elnöke, és idén magyar a díjazottja is, a 11 gyermekes Papp család. Miért fontosak ezek a nemzetközi kapcsolatok a NOE számára és milyen konkrét eredménye van ezen kapcsolatok aktív ápolásának?
 
A NOE, mint Magyarország legnagyobb civil szervezete mindig is fontosnak tartotta, hogy tevékenységén és tagjainak példáján keresztül minél többek számára tegye elfogadottá és vonzóvá a családi és a nagycsaládos életformát. Úgy gondoljuk, hogy azoknak a szakembereknek, szervezeteknek, akik hasonlóan gondolkodnak, érdemes odafigyelniük egymásra, tanulni egymástól, átvenni a jó példákat. Ez azért is fontos, mert Európában a társadalmi folyamatok tekintetében hasonló kihívásokkal, problémákkal találkozunk.
 
 
Ez a díj hozzájárul ahhoz, hogy minél többen minél több országban lássák, hogy a családi élet, a gyermekvállalás az emberi élet természetes része, és ezt itt Európában a nagy többség így gondolja. És vannak közösségek, vannak szervezetek, önkéntesek százezrei, s kiváló szakemberek, akikre számítani lehet, mert hisszük: a családdal, a gyermekvállalással, a nagycsaláddal – ahogy már mondtam is - mindenki nyer. Aki nem hiszi, ismerjen meg minket, látogasson el közösségeinkbe, beszélgessen tagjainkkal. Ismerje meg például a 11 gyermeket nevelő mosonmagyaróvári Papp családot. 
 
Mit tartasz a NOE legnagyobb sikerének és kudarcának ebben a félévben?
 
Talán nem a siker a legjobb szó rá, de úgy érzem, hogy egyik legnagyobb sikerünk, hogy májusban, amikor babaköszöntő programunkat szerveztük, akkor háromszáz, 2015-ben NOE családba született kis életet ünnepelhettünk. Nagyon boldog lennék, ha ez a szám jövőre is így alakulna, úgy érzem ez áll hozzánk a legközelebb, ez a legnagycsaládosabb eseményünk volt. Persze a II. Nagycsaládos Fesztivált is említhetném, amit ősszel tartottunk, hiszen öt-hat ezer nagycsaládos jött el, és bőven volt miről beszélgetnünk, s bizony itt is nagyon sok aprósággal találkozhattunk.
 
A kudarc szót nem szeretem, mert elég türelmetlen ember vagyok, s már azt is kudarcként vagyok képes megélni, ha valami nem elsőre, vagy nem rögtön valósul meg. Szerencsére azért előbb-utóbb ezek a dolgok is rendeződnek. Amit nagyon szerettünk volna, az a belső pályázatunk, amire tagcsaládjaink, tagszervezeteink pályázhatnak. Ez ugyan most megvalósul, de a rendelkezésre állónál jelentősen nagyobb összeggel szerettük volna elindítani.
 
Melyek a következő félév legfontosabb eseményei, tervei?
 
Kispályás focibajnokság Dárdai Pál fővédnökségével, Európai családkonferencia májusban, második babaköszöntő, flottakedvezmény az Opellel, a harmincadik évfordulónk előkészítése, a kedvezményrendszerünk fejlesztése, további partnerek bevonása, szépíró pályázat fiatal nagycsaládosok részére, készülődés a Házasság Világnapjára, önkéntesek köszöntése országosan, újabb találkozó a családszervezetekkel... Tovább is van, mondjam még? 
 
 
Öt gyermeked van, a két legkisebb nemrég lett kétéves, tehát másfél évesek voltak, amikor elvállaltad az elnökséget. Nehéz döntés volt? Jó döntés volt? Hogyan élte meg a családod ezt a rendkívül mozgalmas félévet? Mennyire támogat a munkádban a családod, kik segítenek a mindennapokban?
 
Nehéz döntés volt és olykor nehéz ez a szolgálat is, nagyon oda kell figyelnem a család-munka egyensúlyra. Amikor felkértek, sokat gondolkodtam a válaszon, és tele voltam félelemmel, aggodalommal, vajon tudom-e jól csinálni. Nagyon sokat imádkoztam, és egyszer teljes nyugalom töltött el: készen állok. Nem kaptam csak egy egyszerű ígéretet: ha alaposan nekilátok a munkának, a nehézségek megoldódnak. Ezért igyekszem a maximumot nyújtani.
 
Természetesen megbeszéltük itthon is, és az elnökség többi tagja, a munkatársaim és a NOE szervezeteinek vezetői is tudták, hogy kisgyermekeim vannak.  Talán ezért is szép, mert ehhez a munkához szükségem van mindenki segítségére, egyedül nem menne. A férjem és a családom maximálisan támogat, ők így szolgálnak, a titkárság és az elnökség, amit tud segít, ha hirtelen lebetegszenek a gyerekek beugranak helyettem, a vezetők pedig türelmesek, ha sok gyerkőccel megyünk, hiszen nekik is van legalább három. Igazából hálás lehetnek, hogy ilyen környezetben, ilyen segítség mellett önkéntesként azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2016. december 03. 11:26
A böszmének meg a libásnak ellenség volt a család, ellenségként kezelte a NOE civil szervezetet is. A leg természetesebb dolog, ha a családbarát KDNP-FIDESZ kormány jól együtt tud működni a nagycsaládosok egyesületével. Közös a cél: az erős Magyarország, boldoguló magyar családok,az egészséges lelkű gyermekek felnevelése. A szocialisták által évtizedek óta mesterségesen erodált népesség fogyásának megállítása. A magyarság gyarapodása. A Surján Lászlóék áltral alaított egyesület fontos és nagszerű munkát végez. Támogatni őket létkérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!