Böjte Csaba párbeszédről, bizalomról, gyermekekről

2016. október 11. 22:46

A ferences szerzetes október 7-én, a szegedi Gál Ferenc Főiskolán Család – Közösség – Egyház címmel megrendezett III. Hírvivők konferencián beszélt az érdeklődőknek.

2016. október 11. 22:46

A rendezvényen szó esett a családi kötelék fontosságáról, a katekézisben betöltött feladatáról és az állami gondoskodásban élő gyermekek családi életre való neveléséről is.

Böjte Csaba testvér elmondta: az életben jó pajtásoknak kell lennünk, élveznünk kell azt. Fontos, hogy minden emberben meglássuk az isteni teremtményt, ahogyan ő sem a hozzá érkező gyermekek múltját vizsgálja, hiszen a gyermekek mind a Mennyei atya alkotásai. Jézus maga is példát mutatott azzal, hogy a betlehemi istállót választotta szülőhelyéül, és üres kézzel, mosollyal jött el közénk. Az atya szerint, ha mosolygunk az emberekre, ők is visszamosolyognak.

A szerzetes előadásában beszélt Szent Mártonról is, aki Szent István előtt a magyarok védője volt, és aki a háborúban nem legyőzni akarta ellenségét, hanem meggyőzni. Szólt Márton Áron erdélyi püspökről is, aki a Trianon utáni időkben a remény és párbeszéd embere volt.

Böjte Csaba szerint meg kell tanulnunk bizalommal fordulni a másik felé, párbeszédet kezdeményezni, és a gyermek Jézus lelkületével, mosollyal fordulni embertársaink felé.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!