Börtönnel fenyegeti a gyereküket vegán ételekkel etető szülőket az olasz jobboldal

2016. augusztus 08. 16:14

Akár két évnyi börtönbüntetést is kaphatnak azok a szülők, akik csak vegán ételeket adnak gyerekeiknek, áll egy törvényjavaslatban, amit az olasz jobboldali Forza Italia terjesztett be.

2016. augusztus 08. 16:14

Az olasz parlament ezekben a napokban a vegán étrenddel foglalkozik, az ellenzékben lévő jobboldali Forza Italia párt ugyanis olyan törvényjavaslatot terjesztett a római törvényhozás elé, amely alapján akár egyéves börtönbüntetést is ki lehetne szabni azokra a szülőkre, akik 16 év alatti gyereküket vegán étrendre kényszerítik. A börtönbüntetés felmegy két évre, amennyiben a vegánságra kényszerített kiskorú 3 év alatti.

A vegánok minden állati eredetű táplálékot elutasítanak, legyen az hús, tej, tojás vagy éppen méz. A Forza Italia képviselője, Elvira Savino úgy fogalmazott: minden felnőttnek szíve joga úgy és aszerint táplálkozni, ahogy ő akar, ám a gyerekeket nem szabad olyen veszélyeknek kitenni, mint amilyen szerinte a vegán étrend.

Olaszországban nemrég nagy felzúdulást keltett annak az egyéves gyereknek az esete, akit szülei csak vegán táplálékkal etettek. A gyermek durva alultápláltság jeleit mutatta, szívleállás miatt meg is kellett műteni. A bíróság el is vette tőlük a gyereket.

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2016. augusztus 09. 14:02
Az éremnek (legalább) két oldala van. A tej(termékek) megvonása életveszélyes, de a hústalanságot árnyaltabban kellene megítélni, hiszen magyon sokszor terrorral is alig lehet egy gyereket rászoktatni a húsevésre. A felhánorodást keltő eseteknél sokkal gyakoribb a másik véglet, hogy épp a nyers gyümöcsöt, zöldséget nem kapja meg a "gondos" szülők szemefénye, hanem alattomos ízfokozókkal, szintetikus vegyipari vívmányokkal "dúsított" élelmiszeripari gyártmányokat tömnek szegénybe. Ha emiatt megbetegszik, akkor kap valamilyen pirulát, ami vagy használ, vagy nem, csak az biztos, hogy lesz mellékhatása. Ezért egy másik gyógyszert is szedetnek vele. Nem lesz megállás, sorban jönnek a gyógyszeripar csúcsproduktumai, melyekkel egy életre gyógyszerfüggésbe kényszerítik szegény emberpalántát.
Amondó
2016. augusztus 09. 13:58
Volna még sok minden, amiért jól meg lehetne büntetni a felelőtlen szülőket. Például, ha a gyerek bizonyos időnél tovább ül a számítógép, okostelefon, tv előtt; ha nem tanítják meg kezet mosni, fogat mosni stb; ha nem tanítják meg úszni (a fényevés stb. áldozatainál sokkal többen fulladnak vízbe nyaranta). A szektás elméletek szerinti etetésnél nem kevésbé hányingert keltő, hogy egynemű "szülők" fogadhatnak örökbe egy szerencsétlen gyereket. Ez ellen bezzeg senki nem mer tiltakozni.
kiss.istvan770
2016. augusztus 09. 09:03
Az emberi szervezetnek létszükséglet az állati fehérje, évezredek alatt a vegyes táplálkozáshoz alkalmazkodott a szervezetünk. Egy gyerekkel szemben súlyos bűncselekmény a hiányos táplálás. Ettől már csak a gyorséttermi táp és a rozsdaoldó cola rosszabb.
74bro
2016. augusztus 09. 01:03
Ha egy karfiolt lepisil egy arra járó tehén vagy birka, vagy egy cseresznyét megrágcsál egy madár akkor az még kóser, vagy azt sem szabad megenni? Az ember természetesen több mint állat, képes szublimálni az ösztöneit, de biológiailag egy mindenevő ragadozó, ezt nem lehet megváltoztatni. Aki a gyerekeit vegán táplálkozásra kényszeríti, egyértelműen bűncselekményt követ el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!