Itt az elmúlt évtizedek legnagyobb ifjúsági fejlesztési programja

2016. június 14. 13:21

Az Új nemzedék újratöltve elnevezésű projekt keretében 2020-ig ötmilliárd forintot szánnak ifjúsági fejlesztésekre, melyből húsz közösségi teret nyitnak országszerte, valamint olyan programokat rendeznek, amelyek a fiatalok tájékoztatását szolgálják, és lehetőséget kínálnak az önkéntes munkára is.

2016. június 14. 13:21

Elindult az Új nemzedék újratöltve elnevezésű projekt, amelynek keretében 2020-ig ötmilliárd forintot szánnak ifjúsági fejlesztésekre – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, június 13.-án Budapesten.

Az államtitkár a XI. kerületben, a Down-szindrómás gyerekek Szalóki utcai lakóotthonában úgy fogalmazott: „az elmúlt évtizedek legnagyobb ifjúsági fejlesztési programja” valósul majd meg.

A fogyasztás kényszere nélkül

Az ötmilliárd forintból húsz Új nemzedék közösségi teret nyitnak országszerte – Budapesten és a megyeszékhelyeken –, valamint olyan programokat rendeznek, amelyek a fiatalok tájékoztatását szolgálják a pályaválasztással, a továbbtanulással, a családalapítással kapcsolatban, tartalmas időtöltést jelentenek a „fogyasztás kényszere nélkül”, illetve lehetőséget kínálnak az önkéntes munkára és arról információt nyújtanak – tette hozzá Novák Katalin.

Közölte, felmérések szerint az elmúlt évtizedekben csaknem a duplájára nőtt az önkéntesek száma Magyarországon, jelenleg minden harmadik felnőtt végez valamilyen rendszerességgel önkéntes munkát. Elmondta azt is, hogy az önkéntes munka haszna gazdasági értelemben is mérhető, akár egyszázalékos GDP-növekedés is elérhető.

Önkéntesség

Novák Katalin arról is beszélt, hogy létrehoztak egy ifjúsági és önkéntes módszertani központot, amely az önkéntes tevékenység koordinálására és a módszertani elemek meghatározására szolgál, valamint az onkentes.gov.hu honlapot, ahol az önkéntes lehetőséget kínálók és az önkéntességet vállalók egymásra találhatnak. Az oldalra eddig mintegy ötszáz szervezet regisztrált, jelenleg mintegy száz aktuális lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők – tette hozzá.

Novák Katalin Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárral a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló lakóotthonban önkéntesekkel együtt festett padokat, szabadsága idején. Közölte, ezzel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nemcsak akkor van szükség önkéntesekre, amikor baj van, hanem bármelyik hétköznapon is lehet önkéntes tevékenységet végezni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!