Polgári engedetlenséget hirdetett a Tanítanék Mozgalom

2016. március 24. 13:35

Március 30-ra meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget a Tanítanék Mozgalom nevében Pukli István. Pukli István azt kérte, hogy a tanárok szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket.

2016. március 24. 13:35

Meghirdette a korábban kilátásba helyezett polgári engedetlenséget március 30-a délelőttre, egyórás időtartamra, a Tanítanék Mozgalom nevében Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója csütörtökön Budapesten.

Az igazgató újságírók előtt emlékeztetett, a március 15-i demonstrációjukon felszólították a kormányfőt és az államfőt, hogy kérjenek bocsánatot „az elmúlt hat évben megalázott pedagógusoktól”, de a bocsánatkérés nem érkezett meg szerda éjfélig. Nem történt előrelépés a Civil Közoktatási Platform 12 pontjának ügyében sem – jelezte. 

Azt kérik, hogy a pedagógusok és a velük szimpatizálók szerdán 8 és 9 óra között álljanak ki az iskolájuk elé, szavaztassák meg újra a platform 12 pontját, nyilvánítsák ki elégedetlenségüket. 

Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője elmondta: az akció alatt nem lesznek ellátatlanok vagy felügyelet nélkül a gyerekek. Pilz Olivér, a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tervezett megszüntetésére reagálva azt mondta: az volt a kormány célja, hogy „faragjon” a tiltakozók társadalmi támogatottságából.

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2016. március 25. 06:10
Megunják, hazamennek.
lajkakutyus
2016. március 25. 03:21
Ez a "tanítanék" mozgalom egy naplopó, anarchista banda. Köpedékek.
zolka50.50
2016. március 24. 22:14
Kirúgni az összes mocsodékot!
antioxi
2016. március 24. 20:10
Nagyon remélem a Pukli leég mint a Reichtag, de beszéljük meg 30-án a tüntit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!