Most Nagylakon tartóztattak le a gyanú szerint korrupt határőröket

2015. november 11. 13:22

Az ügyészek kedden 11, a nagylaki határállomáson szolgálatot teljesítő rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és házkutatásokat is tartottak. Korábban Záhonyon vettek őrizetbe 38 rendőrt.

2015. november 11. 13:22

Vesztegetés elfogadása és kötelességszegés miatt fogtak el több, a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó jelenlegi és volt határrendészt, az ügyészség nyolcuk esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel szerdán. Nagy Andrea tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján hivatali vesztegetés elfogadása és szolgálatban kötelességszegés miatt indult a nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályán.

Az ügyészek kedden 11 rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és házkutatásokat is tartottak. A rendőrök a megalapozott gyanú lényege szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől. A cselekményük nem volt összefüggésben a migránsokkal. A korrupciós bűncselekménnyel meggyanúsított 11 határrendészt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette, nyolcuk előzetes letartóztatását kezdeményezte. Az előzetes letartóztatásokról szerdán dönt a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa.

A Központi Nyomozó Főügyészség október 19-én 38, a záhonyi határátkelőn szolgálatot teljesítő rendőrt vett őrizetbe, ugyancsak vesztegetés elfogadása miatt. A gyanú szerint a rendőrök az országba be- vagy kilépő külföldiektől fogadtak el 20-100 euró közötti összeget azért, hogy valamely kisebb szabálysértés felett szemet hunyjanak.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rosszkutya
2015. november 11. 14:24
A fagyállós csávó meg kapott egy hetest. A Mandi valamiért nem hozza a hírt.
Senior
2015. november 11. 14:05
A határt védő zsaruk egy kicsit felhozták a jard renoméját, ezek meg jól elcseszik.
realista
2015. november 11. 14:04
Azért a komolyabb ügyekben nem ilyen buzgó a hatóság. Ma is érvényes a régi mondás: "Quod licet jovi, non licet bovi." A lopás, korrupció csak bizonyos körökben elfogadott, ha egy egyszerű polgár próbálja akármilyen kicsiben is utánozni az "elitet", az könnyen elbukhat. Meg különben is, minél kisebb összegekről van szó, annál nagyobb a rizikó.
packó_
2015. november 11. 13:49
Ártánd felkészül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!