Felállt az új angol kormány

2015. május 11. 19:09

Kialakult hétfőre az új, egypárti konzervatív brit kormány személyi összetétele. A négy legnagyobb súlyú tárca élén nem történt váltás. David Cameron pletykák szerinti utódja, Boris Johnson, London polgármestere is részt vesz a politikai kabinet ülésein.

2015. május 11. 19:09

Kialakult hétfőre az új, egypárti konzervatív brit kormány személyi összetétele. A brit Konzervatív Párt, amely 2010-től a csütörtöki parlamenti választásokig a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzott, a választásokon minden előzetes közvélemény-kutatási eredményre rácáfolva abszolút többséget szerzett az alsóházban, így 1992 óta első ízben alakíthat önállóan kormányt. A négy legnagyobb súlyú tárca élén nem történt váltás: George Osborne maradt a pénzügyminiszter, Theresa May a belügyminiszter, Philip Hammond a külügyminiszter és Michael Fallon a védelmi miniszter.

Hammond és Fallon személyében továbbra is a Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának két prominens képviselője vezeti a külügyi és a védelmi tárcát. Hammond egy ízben a BBC-nek kijelentette: ha nem sikerül érdemben újratárgyalni Brüsszellel Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerét, akkor a kormányfő által a brit EU-tagság sorsáról kilátásba helyezett, 2017 végéig esedékes népszavazáson ő arra fog voksolni, hogy Nagy-Britannia távozzon az EU-ból. A régi-új védelmi miniszter, Michael Fallon is tett már hasonló értelmű kijelentéseket. Szintén a BBC-nek néhány hónapja azt mondta, a kormány azt fogja javasolni, hogy a választók a tervezett EU-referendumon nemmel szavazzanak a brit EU-tagság jövőbeni fenntartására vonatkozó kérdésre, ha addig nem sikerül egyezségre jutni Brüsszellel a brit kormány által igényelt uniós reformokról.

Kevesebb lett a liberális

David Cameron miniszterelnök hétfőn saját pártjából állított új embereket azokra posztokra, amelyeket eddig a csütörtöki parlamenti választáson gyakorlatilag megsemmisült liberális párt tagjai töltöttek be. Nagy-Britanniának így új üzleti és energiaügyi minisztere, illetve pénzügyminiszter-helyettese van Sajid Javid, Amber Rudd és Greg Hands személyében. A Liberális Demokraták a választásokon mindössze 8 mandátumot szereztek a 650 fős alsóházban, 49-cel kevesebbet előző frakciójuk létszámánál. A modern brit politikatörténetben még egyetlen párt sem szenvedett el ilyen arányú veszteséget parlamenti választáson.

Kiesett a parlamentből az előző kormány több magas rangú liberális tagja, köztük Vince Cable, az üzleti ügyek volt minisztere, Danny Alexander, az eddigi koalíciós kormány pénzügyminiszter-helyettese és Ed Davey, aki a választásokig az energiaügyi miniszter tisztségét töltötte be. Nick Clegg, a Liberális Demokraták volt vezetője az előző kormányban a miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltötte be, és bár ő bekerült az alsóházba, a választások másnapján lemondott pártvezetői tisztségéről.

Felkészül Boris Johnson

Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere egyelőre nem kapott miniszteri megbízatást, de Cameron meghívására ezentúl részt vesz a kormányzat cselekvési irányvonalát meghatározó testület, a politikai kabinet kéthetenkénti ülésein. Johnson polgármesteri mandátuma jövő májusban jár le, és a hivatalos álláspont szerint addig nem is kíván miniszteri tisztséget betölteni. A választásokon mindazonáltal indult, és be is került az alsóházba, ami a törvényerejű brit politikai szokásjog alapján elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy később teljes jogú kabinettagságot kaphasson.

Boris Johnson politikai elemzők és a brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron legesélyesebb utódjelöltje. David Cameron nemrégiben, még a választások előtt közölte, hogy már csak egy miniszterelnöki időszakot vállal, és ha továbbra is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője, a következő öt évre szóló mandátumát kitölti, de utána távozik a Downing Streetről. Cameron maga is egyenes utalást tett arra, hogy lehetséges utódjelöltjei között tartja számon a londoni polgármestert.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alles müller oder was
2015. május 12. 00:02
Ez a Johnson ránézésre olyan, mint valami hülyegyerek. Szerintem a britek nem engedhetik meg maguknak, hogy a világ azt gondolja róluk, hogy megbíznak valakiben, aki így néz ki.
Fakutya Vigyora
2015. május 11. 22:20
http://www.jewishnews.co.uk/boris-johnson-zionist/
Vadjoe
2015. május 11. 22:09
Ki ott az az albínó?
kjkj945
2015. május 11. 20:49
""Felállt az új angol kormány"" Eddig ültek? :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!