Nemzetbiztonsági bizottság: meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat

2015. február 03. 14:27

Az ukrajnai helyzetről és a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott Kedden a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. A nyilatkozó képviselők egyetértettek abban, hogy a helyzet súlyos, és hogy a kárpátaljai magyarokat meg kell védeni. A Jobbik szerint be kell fejezni az Ukrajna területi integritásáért való aggódást.

2015. február 03. 14:27

Az ukrán konfliktusról, és kiemelten a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén. A bizottság több mint két órás ülésén többek között Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója, valamint Papp Károly országos rendőrfőkapitány adott tájékoztatást az ukrajnai helyzetről. A több mint kétórás tanácskozás után nyilatkozó képviselők beszámolója szerint kiemelten foglalkoztak az ukrajnai kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság sorozásáról.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja elmondta: a testület tagjai között mind a helyzet súlyosságát, mind a kárpátaljai magyarság megvédésének fontosságát tekintve is egyetértés volt. Azt is közölte, hogy a rendészeti szervektől és a szolgálatoktól kapott tájékoztatás szerint egyelőre nem indult meg Magyarország felé menekülthullám, de erre az eshetőségre is felkészültek.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta: románok, ruszinok, lengyelek, és magyarok is érintettek a már aránytalanná váló sorozásban. Azt javasolják, hogy uniós megoldást találjanak erre a problémára – tette hozzá.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja kijelentette: a magyar kormánynak változtatnia kell eddigi politikáján, be kell fejeznie az Ukrajna területi integritásáért való aggódását, mivel – a politikus szerint – az már érvényét vesztette. A jelentések alapján nincs rá esély, hogy Ukrajna valaha is ugyanaz lesz, mint volt – szögezte le.

A Jobbik követeli a kormánytól, egyetlen magyart se engedjen besorozni – hangsúlyozta Mirkóczki Ádám, hozzátéve: ha kell engedjék be őket a határon, biztosítsanak nekik státuszt. „Nem tudjuk hány halálos áldozat van, csak azt tudjuk, hogy több” – emelte ki a jobbikos képviselő, aki szerint a magyar kormánynak számos eszköze van Ukrajnával szemben - mint például az Ukrajna felé biztosított gázszállítás, vagy a kibervédelmük erősítésére ajánlott segítség –, amit akár zsarolásként is felhasználhat a magyarok életének megmentése érdekében.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke kiemelte: egyre nyilvánvalóbb, hogy Európa egy elhúzódó válsággal néz szembe, Ukrajna pedig egyre nehezebb katonai, gazdasági és politikai helyzetben van. Egyre több civil áldozata van a konfliktusnak, s a mozgósítás a mintegy 200 ezres határon túli magyarságra is kiterjed. Meg kell akadályozni, hogy magyarok számarányuknál nagyobb arányban kapjanak behívót – emelte ki Molnár Zsolt, emlékeztetve arra, hogy ők egyben ukrán állampolgárok is.

A bizottság szocialista elnöke azt is elmondta, hogy a bizottsági ülésen a letelepedési kötvény is szóba került. Ezzel kapcsolatban azt mondta: személyes véleménye szerint az európai terrorfenyegetettség azt indokolja, hogy a letelepedési kötvényt vásárlók is essenek át a legszigorúbb ellenőrzésen.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!