A monitorfüggőknek más az agyműködésük?

2014. október 06. 00:31

Érdekes, úttörő vizsgálatot végeztek a Sussexi Egyetem szakemberei. 75 önkéntes részvételével azt kutatták, hogyan hat az agy szerkezetére az, ha valaki rendszeresen több monitort figyel egyszerre.

2014. október 06. 00:31

Azt fedezték fel, hogy a több képernyőt egyszerre használóknál kisebb az anterior cinguláris kéreg (ACC) néven ismert, az elülső homloklebeny közelében található agyterület  számolt be a PLoS One online tudományos lapban megjelent tanulmányról a The Daily Telegraph nyomán az MTI.

 
Ez az agyterület szabályozza az érzelmeket, és szerepet játszik a döntéshozásban, az empátiában, az indulatok szabályozásában és az ítéletalkotásban. A brit tizenévesek majdnem kétharmada figyel még egy képernyőre, miközben tévét néz.
A tudósok elismerték, hogy a kisebb ACC-területtel élők talán hajlamosabbak több médiát használni, ám ugyanennyire elképzelhető, hogy a túl sok technológia közvetlenül károsítja az agyat. 
 
 
Ez volt az első kutatás, amely az agyszerkezet és a médiahasználat közötti kapcsolatot vizsgálta. Fontos felhívni a figyelmet: ahogy a készülékeket használjuk, az talán megváltoztatja a gondolkodásunkat, és lehet, hogy ezek a változások az agyszerkezet szintjén mennek végbe  mondta Kep Kee Loh neurológus.
Korábban már kimutatták, hogy aki hosszú időn át új környezetben van, új élményeket él át, annak megváltozhat az agyszerkezete. A zsonglőröknél a mozdulatok gyakorlása miatt megnő az agy fehérállományának mennyisége, melyről úgy vélik, hogy felgyorsítja a reakcióidőt és a mozdulatot  írták a kutatók…
 
 
Eredményeik alátámasztják azokat a korábbi kutatásokat, melyek a többmonitoros »multimédiázás« és a figyelem zavarai, az érzelmi problémák  köztük a depresszió és a szorongás  között fedeztek fel összefüggést. A változások pontos oka egyelőre nem világos. További, hosszú időn keresztül újra és újra elvégzett vizsgálatok szükségesek az okokozati viszonyok feltárásához magyarázta Loh."
 
 
Forrás: MTI
 
Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta
 
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!