Megint a kalapozás

2014. május 12. 19:06

Azt rebesgették, Robert Fico a kormánya előtt tornyosuló problémák miatt menekült volna szívesen az elnöki palotába.

2014. május 12. 19:06
Sidó H. Zoltán

„Szlovákia esetében nagy a veszély, hogy a hazai össztermékhez viszonyított adósság túllépi az 57 százalékot – ebben az esetben viszont az adósságplafon hatályos törvénye értelmében jövőre bármi áron kiegyenlített költségvetést kell elfogadnia a Fico-kormánynak. Ez rendkívül durva takarékossági intézkedéseket jelentene.

Előzetes becslések szerint mintegy 2 milliárd euróval kellene csökkenteni a kiadásokat, illetve növelni a bevételeket. A pénzügyminisztérium még csak találgatásokba sem hajlandó bocsátkozni a végrehajtás mikéntjéről, főleg azután, hogy az adósságplafon miatt már idén is bő 300 millió euróval kell lenyesegetnie a kiadásokat. Ha ehhez hozzávesszük az ukrajnai helyzet miatti esetleges lefékeződést, akkor még kellemetlenebb pénzügyi helyzetbe keveredünk. Azt rebesgették, Robert Fico a kormánya előtt tornyosuló problémák miatt menekült volna szívesen az elnöki palotába.

Az országnak viszont nincs hová menekülnie a menetrendszerűen visszatérő problémák elől. Vagy megfelel az önmaga által szabott feltételeknek és mindent megtesz az adósság lefaragásának érdekében, vagy a kormányzat elismeri: képtelen teljesíteni a saját pénzügyeinket gatyába rázó feltételeket.”

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Monkey4you
2014. május 13. 15:52
Meg kell adóztatni a bankokat, idegen nagy cégeket. Csökkenteni kell a lakosság terheit, hogy vásárolni tudjanak kézpénzért, ne hitelre!!!
Gombóc XVI. Artúr
2014. május 13. 12:57
"...a hazai össztermékhez viszonyított adósság túllépi az 57 százalékot..." Azért I.Viktor szeretne ilyen százalékokkal harcolni most, hogy még a lenyúlt MNYP pénzek is elolvadtak...
PSmith
2014. május 12. 20:23
Engem nem vigasztal, hogy máshol is idióták a politikusok. Az ilyen problémán talán az segítene ha az adósságot létrehozó kormányfő, pénzügyminiszter a saját teljes vagyonával felelne az ilyen helyzetekért. Ha bevarrnák a börtönbe őket amíg vissza nem törlesztik az adósságot. Gyakorlatilag tényleges életfogytiglannal jutalmaznák őket.
Wazze
2014. május 12. 20:03
Megemelik az adósságplafont, mint a majom az USA- ban, oszt jónapot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!