Nagyszombat: Krisztus a sírban

2014. április 19. 13:11

Nagyszombat a húsvétra való készülés idejének, a nagyböjtnek a lecsendesebb napja. Ekkor Krisztus a sírban fekszik, és semmi nem történik egész nap, a katolikus hívek ilyenkor meglátogathatják a templomokban felállított szentsírt. A húsvét ünneplése nagyszombat este virrasztási szertartással kezdődik.

2014. április 19. 13:11

 Nagyszombaton az egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a katolikus egyház és az egész kereszténység legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti, amely szerint Jézus feltámadt a halálból, s ezzel minden embert megváltott bűneitől és mindenkit meghív az örök életre. 

18 órakor a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros vezetésével kezdődik a húsvéti vigília. A szertartás végén a hagyományos körmeneti útvonalon, a főtemplom körül vonulnak majd a hívek.
 
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a IV. századra vezethető vissza.
 
A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik: egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
 
A húsvéti örömének, az Exsultet elhangzása után kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadásának evangéliumi felolvasása után ünnepélyes szent beszédet hangzik el.
 
Ezután a keresztkútnál vizet szentel a pap, közben a mindenszentek litániáját imádkozza a hívekkel. Ha vannak keresztelendők, ekkor kapják meg a beavató szentségeket (ha felnőttek, akkor a keresztelés mellett a bérmálást és az elsőáldozást), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. A közösség is megújítja keresztségi fogadalmait: hitet tesz Isten mellett és ellene mond a sátán kísértésének. A vigília ünnepét az Eucharisztia ünnepélyes bemutatása koronázza meg.
 
A szentmise után az asszisztencia vezetésével a hívek körmenetet tartanak, hogy az egész világ számára elvigyék Krisztus feltámadásának örömhírét.
 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. április 23. 20:45
Buzikám, valószínű túl mélyen behatolt a fasz a szádba és megnyomta az agyadat, azért beszélsz ilyen hülyeségeket, persze nekem ehhez semmi közöm ez két buzi belügye, csak úgy nemi szőrmentén meg említettem.
6qwasyx
2014. április 23. 01:45
Szarok Krisztusra! Mire mentünk vele?!
egysegelem
2014. április 22. 03:50
Nem volt ilyen, Jezus nem letezett, az egesz tortenet kitalalt termeszetesen a csalas persze bekovetkezett csak kesobb, amikor megirtak, rendszerbe szedtek, kidobak a mitoszbol amire nem volt szukseguk stb.
Senye Péter
2014. április 20. 12:38
A tanítványok meg voltak a történtektől zavarodva. Eszükbe sem juthatott, hogy hirtelenjében kiagyaljanak valami csalafintaságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!