Mi a helyzet az erdélyi földvásárlásokkal?

2014. január 07. 14:16

Nem adott interjút a Krónika című kolozsvári lapnak Szabó József Andor, a bukaresti nagykövetség mezőgazdasági attaséja a magyar állam erdélyi földvásárlási terveiről a bukaresti nagykövetség szerint.

2014. január 07. 14:16

A Szabó József Andorral készült interjút vasárnap,  január 5-én a Mandiner is ismertette. A diplomata azt nyilatkozta a lapnak: „ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor egy olyan szerződést köthet a magyar állammal, melynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig”, majd ismertette a részleteket is.

Hasonló stratégia az erdőkkel kapcsolatban is létezik, de ezt az önkormányzatok találták ki. Szabó József Andor szerint nem félnek a diplomáciai háborútól, „ugyanis az uniós alapelvek egyértelműen támogatják a szabad tőkeáramlást, a szabad lakhely- és munkahelyválasztást. Ezt mindkét ország, Románia is, Magyarország is elfogadta, meghozta a maga földtörvényét, sőt azt is hozzátenném, hogy a románok a magyar jogszabály alapjaira építették a sajátjukat.” 

A Népszabadság megkereste a bukaresti nagykövetség mezőgazdasági attaséját, hogy részleteket kérjen a kormány erdélyi földvásárlási programjáról, de Szabó József Andor azt mondta, nem nyilatkozhat, és a nagykövethez irányította a lapot. Zákonyi Botond közölte: nem kommentálja a cikket, az attasé pedig nem is adott interjút a Krónikának. A nagykövetség ezért helyreigazítást kér a napilaptól. Zákonyi szerint egy marosvásárhelyi, zártkörű rendezvényen, még decemberben ötletként felmerült a földvásárlás, de ilyen kormányprogram nincs – írja a Népszabadság. A Krónika-interjút aláíró Szucher Ervin azonban ragaszkodik ahhoz, hogy volt interjú, és a Népszabadságnak le is játszotta telefonon a beszélgetés felvételét.

Egy „neve elhallgatását kérő, befolyásos erdélyi politikus” a baloldali napilapnak elmondta: folyamatosan zajlanak egyeztetések a magyarországi és az erdélyi magyar politikusok között a földek és erdők magyar kézben tartásáról, de erről nem kell nyíltan beszélni: „Egy ilyen nyilatkozat után szó sem lehet semmiféle állami földvásárlásról”.

A román parlament 2013 utolsó napjaiban fogadott el törvényt azzal a céllal, hogy ellensúlyozza a külföldi magánszemélyek földvásárlási tilalmának január elsejei megszűnését. (Külföldiek eddig is vásárolhattak földet Romániában, ha azt jogi személyre telekkönyvezték.) Az új törvény szerint elővásárlási jog illeti meg a társtulajdonosokat, a bérlőket, majd sorrendben a szomszédos parcellák bérlőit, az illető településen gazdálkodókat és a román államot, amelyet ezekben az ügyletekben a kormányfőnek közvetlenül alárendelt hatóság fog képviselni.

A Krónikát a Transindex és az Átlátszó tényfeltáró cikke szerint az Udvarhelyi Híradó Kft adja ki, ami egyben öt regionális napilap, valamint az Erdélyi Napló hetilap és a Székelyhon.ro hírportál kiadója is egyben. Ez magyarázhatja, hgoy míg a Krónikán január 4-i dátummal jelent meg az interjú, addig a Székelyhon.ro-n január 3-ikival, mindkettőn az újságíró nevével, aki egyébként az impresszum tanulsága szerint a Krónika munkatársa.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Maddox
2014. január 07. 22:32
Jelen törvények és uniós direktívák alapján mindenkinek megengedik. De neked azt tanácsolom, hogy a klotyóra se menj ki az oláhok engedélye nélkül.
FOB
2014. január 07. 22:30
Miért nem Madagaszkárt akarják felvásárolni ezek a hibbantak. Annak jobb a tengerpartja, gazdagabb a flórája-faunája, és valószínűleg jobban szeretik a magyarokat arrafelé, mint Romániában. A politikusaink is jobban el tudnának bújni a média elől, hiszen fürdőgatyában lehet nem sokban ütnének el pár napsütéses óra után a helyi majmoktól. A tehetségük legalábbis már most megvan hozzá.
Maddox
2014. január 07. 19:07
Sőt, tudod mit? Adjuk oda az oláhoknak az egész kibaszott országot, MERT FIDESZ. Mert inkább legyen az oláh meg tót férgeknél, HISZEN FIDESZ. Egy kötöznivaló elmebeteg állat vagy.
Maddox
2014. január 07. 19:05
Tehát a mondandód lényege, hogy ne kerüljenek magyar kézbe a földek, MERT FIDESZ. Elmebeteg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!