Nyilvános a HÖK-ösök fizetése

2013. október 22. 11:50

A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon arra kötelezte az ELTE-t, hogy adja ki, mennyi juttatás jár a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek. A bíróság megállapította, hogy a HÖK közpénzből közfeladatot lát el, így a működésére vonatkozó adatok nyilvánosak.

2013. október 22. 11:50

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az ELTE-nek 2009-ig visszamenőleg ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK HÖK-nél kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a hökös jutalomkeretből. A jutalom összesen havi 770 ezer forint, ehhez jön még a közéleti ösztöndíj, azaz a HÖK-ösök fizetése ‒ írja az Átlátszó oktatás blog. A bíróság szerint csak olyan hallgatók adatai nyilvánosak, akik a ÁJK HÖK választott képviselői és tisztségviselői, például az elnök, alelnökök, küldöttgyűlési tagok.

A pert az után indította Szabó Dániel, a blog egyik szerzője, hogy hiába nyújtott be adatigénylést a HÖK-nél eszközölt kifizetések részleteinek megismerése iránt. Az egyetem elsősorban azzal érvelt, hogy a hallgatói önkormányzat nem lát el közfeladatot, másodsorban pedig a felsőoktatási törvény adatkezelési és adattovábbítási szabályokat tartalmazó mellékletére hivatkozva kérték, hogy a törvényszék utasítsa el a keresetet.

A törvényszék azonban azt állapította meg, hogy az ELTE hallgatói önkormányzata közfeladatot lát el, működése közpénzből biztosított, így a tisztségviselőknek járó juttatások közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, az ítélet azonban nem jogerős.

A per tárgya volt még az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzatának több évre visszamenő zárszámadása is, amelyről megállapította a bíróság, hogy a hallgatói önkormányzat alapszabálya valóban zárszámadásról rendelkezik ugyan, de ilyet sem a HÖK, sem (költségvetési szervként) maga az ELTE nem készít. Ehelyett az államháztartásról szóló törvény szerint úgynevezett beszámolót kell tennie, amelyet a per során az egyetem ki is adott, nyilvánosan is elérhető.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. április 28. 19:21
Úgy hallottam a HA-HA jobban keres.
kamasuka
2013. november 20. 11:45
És ha megtudjuk, majd megrökönyödünk? Eljön egy gyorsszervízes maki. Bezáródott banyatanker mögött az ajtó, amikor kiengedte Mici cicát a kertbe. Mami nem tud bemenni. Szomszéd Piroska hívja a gyorsszervízet. Ő eljön, kettőt ráüt a zárra, beengedi mamit. 10 ezer. Számlával még több. Akkor meg? A csöves elkéri a kosarat a százasért, a parkolóban valamit mindig el akarnak adni a sötétben bevásárlóközpont-szerte. A mester számla nélkül dolgozik és épít házat. Az építtető mindent megmagyaráz, hogy neki ne kelljen költségekbe vernie magát garancia ide v oda. Az alvállalkozót nem fizetik ki. Csókos nélkül nincs állami meló. A paraszolvencia alanyi jogon kérendő a betegtől. A szülészeknél még rázósabb a helyzet. Mindezt adó nélkül. A fideszes elmegy meló után focizni az emeszpéssel, pedig napközben egy kanál vízben képesek lennének megfojtani egymást. (Csak a Jobbikos ebben nem enged, náluk No Pasaran együtt mutatkozni a "suttyókkal", meg úgyis kiszaladna a száján egy kis zsidózás, oszt még ugrik a mandátum vagy meg kell védeni.) stb. stb. Most ki nem szarja le, hogy mennyi juttatás jár egy egyetemi agitprop hökösnek? Csak mert a hahásoknak ez fáj, hogy három éve kimaradnak a jóból (ez pl. így tuti nem igaz)? Hát leszareom őket. Megtudjuk, leírják százszor, de ha nem lenne hök, akkor is lenne pár buzgómócsing, érzelmi zavaros nyomoronc, akik jönnének, nyomnák a sódert, pedig semmivel sem jobbak, mint bárki más előttük, és csak a kis karrierjüket építgetik, mint a rékakingák általában ...
Messire
2013. október 27. 20:22
Legyen nyilvános a szakszervezeti seggfényesitők fizetése is.
nyugalmazott tanár
2013. október 27. 20:20
Jó lesz végre tisztán látni, hogy ezek a kiscsávók többet keresnek a hőbörgésükkel, mint egy kétdiplomás tanár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!