Az AMSZ a romániai egyházi javak visszaszolgáltatása ügyében keresi az amerikai Helsinki Bizottságot

2013. június 19. 12:04

Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) kedden feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig „nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel” a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.

2013. június 19. 12:04

Az AMSZ vezetőségének három tagja az MTI-hez helyi idő szerint kedden eljuttatott memorandumban emlékeztette a Helsinki Bizottságot arra, hogy a 2013. április 25-i közös megbeszélésükön az amerikai magyar szervezet képviselői hangot adtak aggályaiknak azon veszélyek miatt, amelyek a Közép- és Kelet-Európa néhány országában „a magyar kisebbség ellen irányuló vagy az azt érintő diszkriminatív lépésekből és eljárásokból fakadóan, veszélyeztetik a demokráciát és az emberi jogokat”. A dokumentumban Koszorús Ferenc, az AMSZ elnöke, Segesváry Lajos politikai tanácsadó, a nemzetközi kapcsolatok bizottságának tagja, valamint Bryan Dawson ügyvezető elnök a végre nem hajtott romániai restitúcióra és Románia tervezett közigazgatási újrafelosztására hívta fel a Helsinki Bizottság figyelmét, s kérte, hogy sürgősen kezelje a problémákat.

Az AMSZ memoranduma emlékeztetett rá, hogy június 13-án az amerikai képviselőház egy húszfős, kétpárti csoportja levélben kérte John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza az egyházak 1945 után elkobzott javait. Egyebek közt kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok tájékoztassa a román kormányt arról: szándékában áll figyelemmel követni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatos ügy fejleményeit, valamint a Markó Attila, Marosán Attila és Silviu Clim ellen folytatott bírósági eljárást. A román legfelsőbb bíróság június 27-én dönt a három elítélt sorsáról, az AMSZ ezért sürgeti, hogy az amerikai Helsinki Bizottság eddig az időpontig cselekedjen.

Az AMSZ vezetői emellett felhívták a demokratikus, gazdasági és emberi jogok helyzetének alakulását az EBESZ tagállamaiban figyelemmel kísérő testület figyelmét, hogy a tervezett romániai közigazgatási újrafelosztás „tovább csökkentené a magyarok azon képességét, hogy hatékonyan részt vegyenek a közügyekben”. A memorandum hangsúlyozta, hogy a „Ponta-rezsim az átszervezés álcája alatt arra készül, hogy a magyar többségű régiókat újonnan kialakított, román többségű (területi) alegységekbe olvassza bele”.

Ez megfosztaná a magyarokat a helyi közigazgatástól és a kulturális autonómiától” – hangzott az amerikai Helsinki Bizottsághoz intézett feljegyzés. A memorandum szerzői kitértek arra, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok többsége ellenzi az új átszervezést és emlékeztettek arra, hogy ilyet utoljára Ceausescu tett, amikor a „homogenizáció” jelszavával egy tollvonással megszűntette a Magyar Autonóm Tartományt.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!