Karaokéval „egészítik ki” a templomi kórusokat

2013. január 29. 12:32

Karaokéval, elektronikus „énekpuskás" háttérzenével „egészítik ki” a templomi kórusokat és pótolják az orgonista esetleges hiányát brit templomokban. Az újítás nagyon népszerű a lelkészek körében.

2013. január 29. 12:32

Nagy-Britanniában messze nem minden templom képes kiállítani teljes kórust, és a „foghíjak” miatt kevésbé felemelően szólnak a zsoltárok. A részleges playbackes karaokemegoldással ugyanakkor teljes a hangzás, és még a szövegtudás hiányossága sem gond. Az egyházi énekek szövegét a falakra vetíti a pulpituson elhelyezett központi – amúgy kisképernyős – készülék. A lelkész beprogramozhatja előre minden egyes istentiszteletre az aznapi zsoltársort. A választék bőséges: az összes anglikán zsolozsma rendelkezésére áll „előre gyártva”, ráadásul orgonakísérettel.

Az anglikán karaokéból már több ezer elkelt. Templomokon kívül katonai kápolnák, krematóriumok is veszik. A lelkészek nem győznek eléggé örvendezni, mivel ahogy templomuk megtelik „gépi” muzsikával, a hívek is bátrabban dalolnak, ráadásul jobban, mi több: hívőből is egyre több jár el istentiszteletre; van, ahol megkétszereződött a számuk.

A gyártó cég igazgatója, Marynt Phelps a The Daily Telegraph című lapnak elmondta, hogy akadt olyan lelkész is, aki azért vásárolt az egyházi karaokéból, mert elege volt, hogy mindig vitatkoznia kellett orgonistájával a repertoáron, az illető egyszerűen nem volt hajlandó eljátszani egyes dalokat, a konzervzene révén viszont végre független a tiszteletes. „A probléma egyébként nem egyedi, sok lelkész vív állandó háborút az orgonistával” - tette hozzá Phelps.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!