A szaléziak magyarországi megtelepedésének 100. évfordulója alkalmából

2013. január 27. 16:01

A mai szentmisében hálát adunk Istennek a Szalézi Rend magyarországi megtelepedéséért.

2013. január 27. 16:01
Erdő Péter

A mai szentmisében hálát adunk Istennek a Szalézi Rend magyarországi megtelepedéséért. Azért, hogy 100 évvel ezelőtt merték vállalni az emberek, különösen a gyerekek és a fiatalok üdvösségének és evilági boldogulásának szolgálatát. A régi Magyarországon ők voltak azok, akik szakmákat is tanítottak a fiataloknak. Más, régebbi szerzetesrendek főként a színvonalas, humán képzést nyújtó középiskoláikról voltak híresek. Tudjuk természetesen, hogy tőlük ezt is kívánta hajdan a társadalom, sőt maga az állam is. I. Ferenc császár és király a II. József uralkodása alatt betiltott rendek újraengedélyezését gyakran éppen ilyen feladatok vállalásához kötötte. Akkor még hazánkban kézműves világ volt. A szakmák nagy részében a céhek határozták meg, hogy kiből lehetett mester. Ők igyekeztek biztosítani, hogy az általuk képviselt iparágakban mindenki megtalálhassa a megélhetését. Ezt azonban többnyire úgy tudták elérni, hogy szigorúan szabályozták az egy-egy céhben működő mesterek számát és magát a termelést. Úgy tűnik, hogy évszázadokon át – legalábbis elméletben – inkább a stabilitás, mint az úgynevezett növekedés volt a legfőbb törekvés. A nagyipar elterjedésével azonban, a XIX. század során mindez megváltozott. Hazánkban is kialakult az ipari munkásság. Mire Don Bosco Szent János követői Magyarországra érkeztek, már klasszikus kapitalista viszonyokat találtak. Ebben az összefüggésben kezdték el ők a fiatalok nevelését és oktatását. Jómagam a régi szalézi műhelyek és intézmények működését már nem láthattam. Azt azonban szüleim nemzedékétől bőségesen megtudtam, hogy a felelősség, a munka tisztelete, a műgond és az emberség jellemezte oktatói és szakmai munkájukat. Esztergom-Kertvárosban – az időközben szovjet katonai célra használt területen – a legutóbbi időkig megmaradt az az épület, amit a szaléziak műhelyének vagy intézményének neveztek.

Ma újra nagyon időszerű, hogy a munka világában ne csak a gépies számítások határozzanak meg mindent, hanem megjelenjen az emberi munka méltósága, a világot a teremtő szándéka szerint, felelősséggel és szeretettel alakító ember eszménye is.” 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!