Ha meg kellene neveznem egy „rejtőzködő” költőt, Gál Ferenc neve az elsők között jutna eszembe. Vagy egyenesen a legelső lenne. Ezt a rejtőzködést persze nem úgy kell érteni, hogy Gál valamikor kitalálta magának ezt a szerepet. Alkatilag olyan, hogy távol tartja magát attól a vircsafttól, amit irodalomnak, irodalmi életnek hívnak. Ehhez még hozzájön az is, hogy igen ritkán jelennek meg kötetei, előfordul, hogy két könyve között egy évtized is eltelik. Első kötete, A kert, a város és a tenger 1991-ben jött ki kis példányszámban. Ez a vékonyka kötet azóta legendássá vált. Olyanná, mint a hiúz: senki nem látta, de sokan tudnak róla. Fénymásolt formában terjedt, könyv alakban régóta hozzáférhetetlen. Kevés verseskötettel történik ilyesmi. Erre mondják, hogy kultikussá vált, és ebben az esetben valóban valami ilyesmiről van szó. De mi váltotta ki mindezt? Miért nem tűnt el nyomtalanul Gál Ferenc kötete – sok más debütáló verseskötethez hasonlóan – a süllyesztőben? Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy valami olyasmit hozott a magyar költészetbe, ami addig szinte ismeretlen volt. Olyan nyelvhasználatot, a versbeszédnek egy olyan formáját, ami évtizedekkel a megjelenése után is képes volt hatni – elsősorban a pályakezdő költőkre. Az 1991-es első kötet óta Gálnak négy kötete jelent meg, a legutóbbi idén tavasszal Ház körüli munkák címmel. Ez az új könyv is hordozza mindazon erényeket, amelyek ezt a költészetet különleges státuszba emelték. „Ahelyett, hogy magára maradna a démonokkal” – így indul a hatvanhat számozott versből álló kötet. Ahelyett, hogy magára maradna, inkább kineveti a démonokat, a nyelv segítségével győzi le őket. Hamvas Béla is ennek a gyógymódnak a híve volt. Gál úgy ír, ahogy az álmaiban beszél az ember. Sajátos logikával, meghökkentő képekkel dolgozik, az összkép mégis az, hogy varázslatosan otthonosan érezzük magunkat a világában. A varázslatos szó itt indokolt, mert Gál Ferenc költészete képes a világteremtésre. Beleálmodni magunkat ebbe a könyvbe emlékezetes és maradandó élmény.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
27
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!