Nem azért segítünk, hogy publicitást generáljunk Magyarországnak, hanem mert morális kötelességünk – mondja Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivővel Magyarország megítéléséről, humanitárius segítségnyújtásról és a kárpátaljai magyarok helyzetéről beszélgettünk.
Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilapban.
Mi a véleménye arról, hogy a nyugati politika és sajtó oroszbarátnak tartja a magyar kormányt?
A háborúpártiak érdeke, hogy a békepártiakat megbélyegezzék, s bele akarják rángatni a konfliktusba Európát és Magyarországot. Hazánk kezdettől fogva a béke oldalán áll, hiszen minél tovább tart a háború, annál többen halnak meg és szenvednek, s annál több kárt okoz ez Európának és a magyaroknak. Senki ne várja el tőlünk, hogy a magyar érdeket második helyre soroljuk. A magyarok többször határozottan elmondták álláspontjukat, legutóbb a szankciókról szóló nemzeti konzultációban tették egyértelművé: nincs szükség az értelmetlen brüsszeli korlátozásokra. A tavalyi országgyűlési választáson is kiderült, hogy elsöprő többségben támogatják a békepárti politikát, amibe nem fér bele a fegyverszállítás. Nekünk akkor is a magyar érdek az első, ha szembemegy a liberális mainstream véleményével. De kár minket rossz európainak beállítani – egyszerre vagyunk jó magyarok és jó európaiak, hiszen Európa érdekét is védjük. A kontinensnek is az az érdeke, hogy ne hozzon magára olyan intézkedéseket, ne kösse meg magát olyan béklyókkal, amelyek miatt csak veszíteni fog, miközben egyébként az, akire a szankciókat hozták, csak profitál a helyzetből. A béke, a stabilitás és a prosperitás az érdek, fejlődés pedig nincsen béke nélkül.
Kevés kivétellel azonban az összeurópai narratíva szerint fegyvert kell adni Ukrajnának.
A magyar kormánynak a kezdetektől fogva határozott álláspontja van ennek kapcsán: nem szeretnénk belesodródni a háborúba. A tüzet nem olajjal lehet eloltani, a béke felé vezető út nem az, ha fegyvereket és katonákat küldünk ukrán földre. Ráadásul van egy speciális szempontunk is: Kárpátalján nagyszámú magyar kisebbség él. Ha fegyvert küldenénk Magyarországról Ukrajnába, éppen ezen a területen keresztül kellene megtennünk, amivel hatalmas veszélynek tennénk ki ott élő honfitársainkat és egyébként az ott lévő ukránokat is. Életeket menteni csakis békével és tűzszünettel lehet. Mindezek mellett gyakorlatilag attól kezdve, hogy először dördültek el a fegyverek a szomszédunkban, Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja.
Hányan menekültek Magyarországon keresztül a háború elől, és mennyien maradtak itt? Mit tudni azokról, akik itt maradtak?
Több mint 1,059 millió ember hagyta el Ukrajnát Magyarországon keresztül, hogy biztonságot és menedéket találjon. Ők többségében édesanyák és nagymamák kisgyermekekkel. A segítségnyújtás azonnal elkezdődött a határ hat pontján, öt a mai napig működik. Nem sokkal később pedig megnyitottuk a BOK Sportcsarnokot, ahol több tízezer menekültet tudtunk ellátni. Több mint 30 ezer menekültstátuszt adtunk ki, várhatóan ennyien tervezik hosszú távon az életüket Magyarországon. Mindemellett majdnem 196 ezer ideiglenes tartózkodásra jogosító okmányt is kiállítottak az illetékes hatóságok, vélhetőleg ezek az emberek is hosszabb ittlétben gondolkodnak. Az itt maradóknak hosszú távon is meg kell szervezni az életét, amiben nekünk is segítenünk kell.
Milyen módon vállal szerepet ebben a kormány?
A lakhatásban segítenek a karitatív szervezetek, a civilek és a katasztrófavédelem. Sok kisgyerek érkezett Magyarországra, az ő oktatásukat meg kell oldani, magyar óvodába, iskolába jelenleg hatezren járnak. Mindemellett sokan online vesznek részt Magyarországról az ukrajnai oktatásban. A maradóknál kulcskérdés a munkavállalás, ezért könnyítéseket hoztunk: támogatjuk a háború elől menekülteket alkalmazó munkáltatókat, továbbá a munkát keresőknek lehetővé tettük, hogy ne kizárólag a hiányszakmákban helyezkedhessenek el. Mindezeken túl vannak programok, amelyek a hosszabb távú ittlétet és a beilleszkedést igyekeznek segíteni. Ne felejtsük el: ezeknek az embereknek néhány perc vagy óra alatt kellett felszámolniuk egész addigi életüket. Szétszakított családokról beszélünk, nekik minden segítségre szükségük van.
Hogyan viszonyulnak az ukrán hatóságok a magyar segítségnyújtáshoz? Érezhető a terhelt államközi viszony?
A bajban a legfontosabb, hogy segítsünk. Ilyenkor az ember nem a sérelmeit hánytorgatja fel, a segítség mindent felülír. Ez a morális kötelességünk. Persze nyilván nem esik jól a segítségnyújtónak, ha a bajba került a másik kezével kővel dobálja. Gondolok itt a magyar kisebbség helyzetének folyamatos megnehezítésére. Most a háborús helyzet van előtérben, de arról soha nem feledkezünk el, hogy a határ másik oldalán honfitársaink élnek, akiknek tudniuk kell, hogy mindig számíthatnak az anyaországra. Ahogy eddig, úgy a későbbiekben is mindent meg fogunk tenni azért, hogy az ukrajnai magyarság a lehető legteljesebben tudja gyakorolni a jogait. Többször megfordultam a háború kirobbanása óta Kárpátalján. Többen mesélték, hogy a Belső-Ukrajnából menekültek eleinte bizalmatlanok voltak, féltek segítséget elfogadni az ott élő magyaroktól, akik készségesen kínálták őket élelmiszerrel, ruhával, szállással. Végül aztán mivel fáradtak és éhesek voltak, a gyereknek meg nem volt cipője, és még sorolhatnám, elfogadták a segítséget. Utána nem győztek hálálkodni, és azt mondták, nem is gondolták volna, hogy a magyarok ilyen nyitott szívűek, egészen mást hallottak rólunk. A közös együttélésnek természetesen nem tesz jót, ha valótlanságokat terjesztenek Ukrajnában Magyarországról, miközben igazán segítőkészek vagyunk. Legutóbb Törökországban is megmutattuk: kutató-mentő csapataink az elsők között mentek segíteni a földrengés sújtotta országba, és az utolsók között távoztak a helyszínről.
Mi az, amiben a kárpátaljai magyar lakosság kiemelten segítségre szorul?
Nehéz helyzetben vannak, rendszeresek az áramkimaradások, a vízzel is vannak ellátásbeli problémák. Szerencsére élelmiszer terén sokkal jobb a helyzet, de eleinte nehezen jutottak hozzá a megfelelő mennyiséghez. Sokat segített a kormány, a segélyszervezetek és a civilek élelmiszer-adományokkal, aggregátorokkal. Összességében azt látom, hogy a legjobban nem is az egyébként nagy jelentőségű tárgyi adományoknak örülnek, hanem annak, hogy odafigyelünk rájuk, és nincsenek magukra hagyva. Eddig több mint 2000 tonnányi adományt vittünk Kárpátaljára, illetve Belső-Ukrajnába, a magyar kormány több mint 31 milliárd forintot fordított a humanitárius segítségnyújtásra. Ennek része az iskolák, posták, egészségügyi intézmények újjáépítése, ami egyébként mind belső ukrán területeken valósul meg.
A hírek szerint jóval több kárpátaljai halt meg, mint amennyit a hivatalos adatok szerint eltemetnek.
A kormánynak nincsenek ilyen adatai. Minden egyes emberélet – legyen magyar, ukrán vagy orosz – nagy veszteség. Ezért mondjuk, hogy csak a béke és a tűzszünet tud életeket menteni. Minél későbbre tolódik a vágyott béke, annál nagyobb veszteségeket szenved el mindenki a konfliktusban. Édesapákat, fivéreket, fiúkat várnak haza hiába a háborúból, és akkor a rengeteg civil áldozatról még nem is beszéltünk.
Mi lesz az árva menekült gyerekekkel?
Sokan érkeznek kísérő nélkül, ami nem azt jelenti, hogy árvák lennének. Volt egy édesapa, aki előtt pont lezárták a határt, így a gyermekét egy számára – akkor még – idegen nőre, mint később kiderült, egy nagymamára kellett bíznia. Ilyen történetekről tucatjával hallottam az eltelt évben. Igyekszünk megtalálni a hozzátartozóikat, ha nem sikerül, a gyermekvédelmi rendszer figyel rájuk, onnantól kezdve, ahogy átlépnek a határon. Egyébként Magyarországon egy árva menekült gyermeket vett pártfogásába a gyermekvédelem.
Egyes vélemények szerint jobban kellene hangsúlyozni, mekkora szerepet vállal hazánk a segítségnyújtásban, ezáltal javulna az ország imázsa is.
Tedd a jót csendben – szól a mondás. Nem azért segítünk, hogy publicitást generáljunk Magyarországnak, hanem mert morális kötelességünk, és az ezeréves keresztény kultúra által ránk rótt feladatunk is. Más kérdés, hogy ezt mennyire ismeri el a világ. Magyarországról szeretnek egy másik valóságot festeni, emögött alapvetően politikai okokat látok: mi másképp gondolkodunk a migráció és a genderpropaganda kérdésében, mint a fősodratú liberálisok. A háborúban is más az álláspontunk: a miénk szankcióellenes és békepárti. Ezek miatt aztán a magyar segítségnyújtás nemzetközi szinten nem tud annyira megjelenni, mint amennyire megérdemelné. Az eltelt egy évben sok millió honfitársunk áldozta szabad idejét, hogy segítsen a háború sújtotta embereken. Nem emlékszem, hogy az utóbbi hónapokban beszéltem volna olyan emberrel, aki ne tett volna valamit – néhány csomag ruha felajánlásával, telefonon küldött pénzadománnyal, személyes segítségnyújtással vagy egyéb módon. Egy év távlatából levonhatjuk a konzekvenciát, és kiállíthatjuk a jeles bizonyítványt a magyarok segítőkészségéről.
Mi volt a legszívszorítóbb élménye Kárpátalján az eltelt egy évben?
Sok volt, sajnos. A megrendítő és szomorú élmények mellett van megkapó és szívderítő is. Ezekben a helyzetekben valahogy egyszerre van jelen a kétségbeesés és a remény. Miközben elképesztően nehéz helyzetben élnek a határ másik oldalán, aközben mégiscsak megjelenik az összefogás, és a kárpátaljai oldalon a magyarságtudat, ezek pedig mind reményt adnak az embereknek. Több tucatszor voltam a határnál és a BOK-csarnokban, elképesztő hálát tapasztaltunk a menekültek részéről. Magyarországig szinte csak futottak, itt viszont, amikor már biztonságban érezték magukat, rájuk szakadt az addig történtek terhe, a „te jó Isten, kiket hagytam ott?”, a „lehet, hogy teljesen megsemmisült a házam” és a „mi lesz velem?” nyomasztó súlya. Mindig megérintett, amikor menekülő édesanyákkal beszéltem, a legtöbbször főleg nekik kellett ruhákat keresnünk, mert ők csak a gyereknek pakoltak. Ott volt a hátizsákban a játék, gyerekruha, füzet és még rengeteg minden, az anyuka meg magának semmit nem hozott. Megható ez a szülői ösztön és önfeláldozás. Ha valakinek érvre volna szüksége a béke mellett, akkor azt ajánlom, beszélgessen tíz percig egy háború elől menekülő édesanyával. Egészen biztosan rájön, hogy ez az egyetlen megoldás.
Szentkirályi Alexandra
1987-ben született Budapesten. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. 2010 és 2014 között a Fővárosi Közgyűlés képviselője, 2014 és 2019 között Budapest kultúráért, sportért, szociálpolitikáért, oktatásért, környezetvédelemért, turizmusért és városarculatért felelős főpolgármester-helyettese, 2020-tól kormányszóvivő. Házas, egy gyermek édesanyja. Angol és német nyelven beszél.
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
A szuverenitásunk, a kultúránk, a nemzetállami hatásköreink megvédése az európai jobboldal pártjainak közös érdeke – mondja Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője.
Macronék szerint viszont addig kell támogatni az ukránokat, ameddig csak lehet.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Kacsoh Dániel írása.
Vadim Szkibitszkij szerint Ukrajna bátorsága és áldozatvállalása többéves előnyt adott Európának.
„A tízéves előnyünk most forintosítható, dollárosítható, tényleges üzleti haszonra váltható” – jegyezte meg az energiajogász.
Az „Izrael-ellenes tüntetők” miatt végül le kellett takarni az alkotást.
A Spezia magyar válogatott labdarúgója újra játékba lendült, s lapunkkal tudatta: a németországi Európa-bajnokság után is Olaszországban szeretne maradni. Elárulta, mi motiválja a rekorddöntés mellett, s hogy látja a szerepét Marco Rossi csapatában.
