A légi indítású eszközök közül a klasszikus gravitációs, ejtőernyővel fékezett atombomba az amerikai harcászati nukleáris fegyverek egyetlen képviselője. A B61 nevű eszköz 0,3 és 400 kilotonna közötti robbanóerővel rendelkezik.
Információk szerint 230–400 ilyen atombomba áll az amerikai légierő rendelkezésére, ebből 100-at Európában tárolnak. Ezek egy része a törökországi incirliki légibázison volt, e készletet a 2016-os puccs után a hírek szerint Romániába szállították át.
Érdekesség, hogy a neutronbombának nevezett fokozott sugárzású fegyver (ERW) hivatalosan nem áll rendszerben egy országban sem.
Európai, pláne önálló nukleáris elrettentésről nem beszélhetünk. Az összes európai nukleáris fegyver a NATO parancsnoksága alá tartozik, és a négy darab, M51-gyel felszerelt francia tengeralattjáró, illetve a szintén négy darab, hasonló képességű, amerikai Trident D5 interkontinentális rakétával felszerelt brit naszád együtt sem éri el a tíz amerikai vagy a tíz orosz hajó erejét.
Ráadásul szárazföldi indítású rakétával egyik ország sem rendelkezik, ahogy légibombával sem, mindössze a 300–500 kilométer hatótávolságú, 300 kilotonna hatóerejű francia ASMP-t sorolhatjuk még az európai atomfegyverek kategóriájába, ideértve az itt tárolt amerikai készletet is.
Az orosz arzenál
A fentiekkel szemben amerikai becslések szerint
Oroszország 1000-2000 olyan robbanófejjel rendelkezik,
amely alkalmas a harctéri vagy a hadműveleti mélységben való bevetésre. Mivel egy – a hidegháborúban elképzelthez hasonló – globális, hadászati célpontokat érő nukleáris háborúnak kicsi az esélye, vegyük sorra, hogy az USA-éhoz hasonlóan szóvirágokkal telezsúfolt, de valójában rugalmas orosz doktrína milyen eszközökre támaszkodhat.