Nem tudom elfogadni a Vatikán döntését

2015. december 16. 14:50

Várszegi Asztrik
Magyar Kurír
A Magyar Bencés Kongregáció prézes apátjaként Dr. Notker Wolf OSB prímás apáttal, a Bencés Konföderáció legfőbb elöljárójával egyetértésben kijelentem, hogy a révkomáromi házunkra és javaira vonatkozó dekrétumban foglaltakat nem tudom elfogadni.

„A Magyar Bencés Kongregáció komáromi (Komarno, Szlovákia) bencés rendházát és a hozzá tartozó tulajdont az Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja 2015. november 13-án egy (Prot. N. 17421/1990. számú) döntéssel megszüntette és a Nagyszombati Főegyházmegyének adta. A döntés másolati példányát Budapesten, az Apostoli Nunciatúrán vettem át 2015. december 11-én.

A Magyar Bencés Kongregáció prézes apátjaként Dr. Notker Wolf OSB prímás apáttal, a Bencés Konföderáció legfőbb elöljárójával egyetértésben kijelentem, hogy a révkomáromi házunkra és javaira vonatkozó dekrétumban foglaltakat nem tudom elfogadni. Kérem a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációt, hogy vonja vissza a Komáromi Bencés Házra és javaira vonatkozó dekrétumot. Ellenkező esetben keresni fogom a jogorvoslatot a Szentszék illetékes szerveinél, amely a kánonjog alapján a rendet megilleti és pedig a kánonjogban előírt módon, eszközökkel és határidőben, beleértve a dekrétum végrehajtásának a felfüggesztését is.

Abban reménykedtem, hogy a megszentelt élet évében és az irgalmasság szentévében a Nagyszombati Főegyházmegye és a Magyar Bencés Kongregáció közti feszültséget a jubileumi évek lelkületében fel tudjuk oldani.

Kelt Pannonhalmán, 2015. december 14-én

Dr. Várszegi Asztrik OSB

a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja

a Komáromi Szent Benedek Rendház legfőbb elöljárója”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért? Nem hitelvek tekintetében fejti ki véleményét.

"Mondjuk a komáromi rendházban indítani egy bencés gimnáziumot,"
Esetleg csángó gyermekekkel is, magyarul.
Mivel az ottani román ortodox püspök véleménye, hogy a magyar az ördög nyelve, ezért nem lehet magyar nyelven misét tartani.
És Rómának ez nem zsenant.

Jó emberek között is lehet nézeteltérés . Még a Szent Családban is volt / a 12 éves Jézust nem értettek szülei / . Asztrik apát úr keresse a jogorvoslati lehetőségeket , de ha nem lehet változtatni , akkor meg kutya kötelesságe az engedelmesség .

Miért, mit tud csinálni az, aki nem tudja elfogadni? Természetesen Várszegi Asztriknak drukkolok ebben az ügyben, de azért hakos kommentárjában is van igazság: tényleg lehetett volna valamit működtetni Komáromban, és akkor az egész balhé elmaradt volna.

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 16. 18:57

Tiszteletreméltó, Asztrik atya!

Ha lehetett volna, már rég megtette volna!
De nem lehetett.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 16. 19:06

Nem költözhetett volna be oda három bencés szerzetes? Nehéz elhinnem.

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 16. 19:10
Sulammit | 2015. december 17. 11:07

Pedig hidd el, hogy nem. Ha nehéz is.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 16. 19:15

Hát... Akkor mi volt eddig az övék? Mert a rendház az ugye nem.

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 16. 20:03

Már nem vagyok képben, de sokszor próbálkoztak a pannonhalmiak, Komárnóban magyar papot küldeni, magyar misét celebrálni és mindenfélével, de a szlovákok hajlíthatatlanok voltak, mindahányszor.
Ha netán ottani magyar akarna kispap lenni náluk, elutasítják, hogy tanuljon Magyarországon. Ott tolnak ki velünk, ahol csak tudnak.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 16. 20:24

Különböztetés végett.

Nincs szabad ember. Ez tény.
Amit viszont feltételezek, nem gondolták, hogy elvesztik.

Kikapcsolják a villanyt? Télen a fűtést? Vagy hogy kell ezt elképzelni? Mert ezeket nem nagyon hiszem el, viszont ha ezek megvannak, akkor miért is ne működhetett volna az a rendház három magyarországi szerzetessel? Hát ha egyszer exemptek, akkor számít, hogy mit hisztizik egy szlovák - vagy akár magyar - plébános?

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 16. 20:38

Ne keverd a kommunistakkal es Moszkvaval... Bar meg ott is akadt ellenpelda.

Amikor egy bencés iskolát akartak és létre is hoztak Bp-n az öregdiákok, a rend nem akarta, nem támogatta, mert tudta, hogy nem tudja fenntartani anyagilag sem,
és szerzetes tanárokat sem tudott volna küldeni, mert nem volt kit.
Nincs ill. kevés az utánpótlás.
Ha nincsenek stabil családok - sok az elvált - honnan lennének szerzetesek, kispapok.

Működtetni kell a gimnáziumokat is. Lehetőleg szerzetesekkel. Így is sok világi tanít.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 16. 20:43

Jó, az biztos, hogy odaát nagyon más a légkör, mint mifelénk. Maga az ottani magyar egyház is rosszul tűri a pannonhalmi bencések liberális hírnevét. Ezért céloztam föntebb az "akár magyar" plébános esetleges hisztijére. Dehát Antall József mondta volt, hogy "a csatamezőről nem megfutni kell, hanem megnyerni a csatát". Majd megkérdek ottani magyar papokat, hogy ők hogy látják ezt a sztorit.

Mondjuk az is biztos, hogy a szlovák egyház meg tele van földpanamákkal. Visszakaptak egy csomó termőföldet, áron alul kiadják bérlőknek, akik ezért tejeltek a döntéshozók magánzsebeibe. Lényegében ennek a szellőztetésébe bukott bele az Oroscht megelőző nagyszombati érsek, a neve most nem ugrik bele. Ez mindenesetre mutatja, hogy a vatikáni szlovák hivatalnokokhoz is csurranhatott egysmás. Namost, evés közben jön meg az étvágy. Itt van egy parlagon heverő egyházi földdarab, pont magyaroké, nosza! Fognak itt még bilik borulni!

De most akkor azt akarod mondani, hogy az az egész komáromi tulajdon évtizedekig csak pénzt termelt, amit meg áthoztak Magyarországra? És most meg annyi történt, hogy elzártak egy pénzcsapot? Mert az nem túl szívderítő ám!

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 16. 20:50

Nem akarom ezt mondani. Nem vagyok képben.
Brazíliában a magyar rendházban sincs már magyar bencés és ez is szomorú.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 16. 20:56

Na, Brazíliában tényleg nincs sok keresnivalónk, ezen én annyira nem szomorkodom.

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 17. 10:46

Ezt azért nehezen tudom elképzelni. Nem olyan nagy ország az a Szlovákia.

Tök mindegy, hogy laktak-e ott bencések, vitte-e a házat valaki vagy sem. Történt-e evangelizálás avagy sem.
Az a magyarországi bencés rend tulajdona.
"a kánonjog alapján a rendet megilleti és pedig a kánonjogban előírt módon,"

Várszegi Asztrik igaz, hogy püspök is, de a bencés rend főapátja és ebben a minőségében tiltakozik.

"az egyházi befolyás csökkenését tükrözik,"
Már írtam, hogy a magyar egyház érdekérvényesítő képessége gyenge. Most pedig jól látható, hogy a magyar bencés renddé is. Egyenlőre. Még nincs lezárva az ügy. Ha nem is változtat rajta Vatikán, de legalább tiltakozunk.

1931-től Brazíliába települt bencések, 1953-ban 12 osztályos magyar iskolát hoztak létre. A sao-paoloi perjelség 1989-től apátság, most is a magyar kongregációhoz tartozik.
Mi ott vagyunk, de már nincs magyar bencés.

Melyek ezek a "rakás más iskola"?
A bencés, csak a nevében volt bencés, ezt használhatta. (budapesti) A rend nem akarta, anyagi emberi hiány miatt.
Valternél még jól működött.

Azt tudod, hogy a balatonfüredi szívkórház is a renddé? (volt)

A többi észrevételedhez nem tudok hozzászólni, mint mondtam már információ hiányában. Mindenesetre jól hangzik.

A főapát úr, nagyon kedves és udvarias ember.
SOHA nem szokott fenyegetőzni.

Ha nem lakom a házamban, akkor is az én házam. Ugye?

Válaszok:
Csomorkany | 2015. december 17. 15:19

Igen nagyon kevés. Nem a világiak ellen írtam hanem, ha megnézünk egy régi tablót szerzetesek tanítottak. Ma meg...! Sokan meghaltak, sok az idős beteg, plusz a plébániákat is el kell látni. Vagyis a lelkipásztori munkát.

"„A szükséges dolgokban egység, a kétesekben szabadság, mindenekben szeretet”."(Szent Ágoston)

Ha azért nem lakom ott, mert nem költözHETEK be, akkor ez nem olyan egyértelmű.

Válaszok:
Sulammit | 2015. december 17. 16:47

Köszönöm! Teljesen le vagyok maradva.
Amiről beszéltem, - Valter atya - az a Fő utcában volt, ezek szerint te is jól tudod.

Nem vagyok informálva, csak találgatok. Azt tudom, hogy sok bajunk van, volt a szlovákokkal. Lehetetlen volt velük az együttműködés, párbeszéd. Mármint a pannonhalmi bencés szerzeteseknek.
De megpróbálták ellehetetleníteni a magyar oktatást is. Pl. Komáromban.

Megnéztem, honnan írtad ki. A lányokat, vagyis a női rendet kihagyták.
Az egyik.

http://uj.katolikus.hu/rendek...

Igen, minden perjelség a főapát alá tartozik.

Merthogy a szerzetesrendek a Vatikánhoz tartoznak és nem a magyar püspökséghez.

Akkor most szomorkodni fogsz, mert minden állításod hamis!
De azért elmondhatja a véleményét ugye? Vagy nem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés