Gasparovic: Kassa a modern kulturális város útjára lépett

2013. január 21. 10:02
A szlovák államfő közölte: az, hogy Kassa lehet egy évre Európa kulturális fővárosa, az ország minden lakosa számára megtiszteltetés. Ivan Gasparovic aki szerint Kassa az EKF projektnek köszönhetően új útra, a modern kulturális város útjára lépett.

Hivatalosan is megkezdődött Kassán az Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF) rendezvénysorozat vasárnap délután, a kassai állami színházban tartott ünnepélyes gálaműsorral. A gála kezdetén Ivan Gasparovic szlovák államfő, majd Robert Fico kormányfő, illetve a szlovák kulturális tárca vezetője Marek Madaric mondott rövid beszédet, mindhárom politikus az EKF projektjét méltatta kitérve arra, hogy annak milyen hozadékai vannak, illetve lesznek Kassa számára. Az, hogy Kassa lehet egy évre Európa kulturális fővárosa, az ország minden lakosa számára megtiszteltetés – szögezte le Ivan Gasparovic aki szerint Kassa az EKF projektnek köszönhetően új útra, a modern kulturális város útjára lépett. Robert Fico kormányfő beszédében azt hangoztatta: Kassa megérdemli, hogy Európa kulturális fővárosa legyen, mivel egész sornyi szülötte gazdagította a kontinens kultúráját. Marek Madaric a szlovák kormány kulturális minisztere azt mondta: az EKF az ország történetének legnagyobb kulturális projektje, amely segíthet felfedezni a kultúra eddig ki nem használt hozadékait.

A kétórás gálaműsor főként hazai fellépőket vonultatott fel, annak gerincét részben népművészeti, részben modern elemekkel átszőtt zenés, táncos műsor adta. Mivel a rendezvény zártkörű volt, annak történéseit a Fő utcán felállított nagy színpad mellett elhelyezett kivetítőkön kísérte figyelemmel az a néhány száz érdeklődő, aki a zuhogó eső ellenére is úgy döntött, hogy az utcán nézi végig a műsort. Az időjárás azonban végül megkegyelmezett az esti műsornak: este hat órára teljesen megtelt a szabadtéri showműsor helyszíne, a Fő utcán felállított színpad előtt létrehozott mesterséges tér. A műsort a japán dob mestere, Icsitaró rövid fellépése nyitotta, majd egymást követték a hazai és külföldi fellépők koncertjei és más jellegű előadásai. A showműsor végső szakaszában felcsendült az Európai Unió hivatalos himnusza, Beethoven Örömódája. Ennek első ütemei adtak jelet az ünnepi tűzijáték kezdetére, amelyről a szervezők fontosnak tartották elmondani, hogy annak minden összetevője kizárólag európai gyártóktól származik.

A szabadtéri ünnepélyt követő sajtótájékoztatón az EKF díszvendége, Andrulla Vassziliu, az Európai Unió kultúráért és többnyelvűségért felelős biztosa azt hangoztatta: az Európa Kulturális Fővárosa projektek az Európai Unió legnépszerűbb és legsikeresebb projektjei. Azért lettek azzá, mert bebizonyosodott, hogy sikerül elérni fő céljukat: közelebb hozni egymáshoz az embereket. Az uniós biztos leszögezte: nem szabad, hogy az EKF az év utolsó napján véget érjen, mert szükség van rá, hogy annak üzenete a projekt véget érte után is folytatódjon. Az EKF kétnapos nyitányát Jamiroquai – a Steel Arénában tartott – koncertje zárja. Az EKF 2013 programja a kétnapos hétvégi megnyitót követően egy sor kassai és a város környékén lévő helyszínen többé-kevésbé folyamatosan zajlik csaknem az év végéig. Az EKF az egész évre kiterjedő műsorán csaknem 360 kulturális esemény szerepel. A műsorfolyamnak 23 kulcsrendezvénye lesz, ezek öt prioritásra, négy személyiségre, valamint a másik idei kulturális fővárossal, Marseille-jel való együttműködésre épülnek.

A projekt részeként Magyarország kassai főkonzulátusa is rendezvények sokaságát szervezte, a magyar programok a www.kassa2013.eu honlapon érhetők el, az eseménysorozat hivatalos oldala a www.kosice2013.sk címen található.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés