Novák Katalin lemondásával vállalta a felelősséget tettéért

2024. február 10. 18:48

Orbán bábját nem követheti egy másik a pozícióban.

2024. február 10. 18:48
Kunhalmi  Ágnes
Kunhalmi Ágnes
Facebook

„Novák Katalin lemondásával vállalta a felelősséget tettéért, ám ennyivel nem zárul még le a történet. Helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tényleges funkcióját, azt, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Orbán bábját nem követheti egy másik a pozícióban: válasszunk közvetlenül köztársasági elnököt!

Fel kell állítani az MSZP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot, aminek feladata a kegyelmi és az ellenjegyzési gyakorlat felülvizsgálata mellett e konkrét ügy teljes körű feltárása.

Nem felejthetjük el azt sem, hogy az ügyben a legfőbb felelősség a miniszterelnöké, Orbán Viktoré, ő helyezte pozícióba ezeket az embereket, tőle függnek a miniszterek és a köztársasági elnök is.

Nem elegendő pusztán az alkotmányt sem módosítani, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott gyermekek megfelelő védelmet kapjanak az államtól, ennek pedig első lépcsőfoka kell legyen a gyermekvédelmi ellátórendszerek teljes körű átvilágítása, valamint ennek részét kell képezze a gyermekvédelmi szakemberek számának növelése. Nem elegendő egy személy távozása, magát az ellátórendszert kell felülvizsgálni és jobbá tenni.”

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2024. február 12. 13:00
Göncz patkány kinek volt a bábja? Csak úgy kérdezem.
aquila
2024. február 12. 12:49
Libus! Melyik lépcsőt kívánod kihagyni? A közvetlen választáshoz először is alkotmánymódosítás szükséges. Azt hogyan kívánjátok elérni? Puccsal, népszavazással, vagy hogyan? Ahhoz, hogy a népszavazás kötelező érvényű legyen, kétharmados jogszabályt kell módosítani. Valószínűleg az sem fog menni. Szóval, ez a lufi csak az önkormányzati és az EU-s választásokhoz kapcsolódó hangulatkeltésre alkalmas.
Roadkill
2024. február 11. 23:22
"magát az ellátórendszert kell felülvizsgálni és jobbá tenni." ehhez viszont az összes liberálbolsevik globalistát a dunába kéne lőni statáriálisan
Intruder
2024. február 11. 20:46
Volt, hogy meg akartam baszni ezt a ribancot. De egy ajtó megelőzött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!