Lehet, hogy szerzek néhány ellenséget

2024. január 15. 17:23

Én mindig vállaltam az előítéleteimet.

2024. január 15. 17:23
null
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

„Visszatérve a keresztemhez: a története alapján egyértelmű, hogy semmi közöm a nagyságához, meg az értékéhez. Annak idején a Nap TV-ben, a nagy melegben először gomboltam ki az ingemet, és láthatóvá vált a keresztem. Adás után a főszerkesztő megjegyezte, hogy a főnöknek nem tetszik a kereszt. Kérdeztem, hogy miért, azt mondta, hogy hát azért, mert zsidó. Kapásból azt mondtam, hogy egyrészt kurva meleg van, és ha tetszik, ha nem, én akkor is kigombolom az ingemet, másrészt pedig az illető úr egyet tehet, ha nem tetszik, akkor bekaphatja. A főszerkesztő nagyot sóhajtott, és azt mondta, hogy ő érti annak ellenére, hogy ő is zsidó.

A végén azért nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg: nekem bizony nem jutott eszembe, hogy hogyan is nevezték ott, a Rumbach Sebestyén utcában azt a konyhát, éttermet. Kínomban felhívtam az egyik legjobb barátomat, aki kapásból azt mondta, hogy ő nem is tud ilyen konyháról, étteremről, az ő mamájának annak idején házhoz szállították a kaját. Még arról is kioktatott, hogy változnak az idők. Annak idején volt a zsidó árvaház, ma már az sincs.

Lehet, hogy szerzek néhány ellenséget, de akkor is elmesélem, hogy a barátom, aki egyetemi évfolyamtársam volt, már 60 körül járt, amikor megszületett a gyermeke, Hannácska. Na, egyszer a papával lebonyolítottuk a szokásos heti telefonbeszélgetést, amikor elpanaszolta, hogy milyen szörnyű helyzetbe került. Az első felesége keresztény volt, a második, akinek a gyönyörű lányát köszönheti, az viszont zsidó, és bár egyikük sem vallásos, abban azért megegyeztek, hogy a hagyományoknak megfelelően zsidónak nevelik Hannácskát. Kérdeztem, hogy mi ezzel a baj, én a magam részéről támogatom. Mire a barátom közölte, hogy igen, igen, de van egy kis probléma. Az állami vagy önkormányzati óvoda ingyen van, a zsidó óvodában viszont fizetni kell (Ágnes: »Ezt már megírtuk!«).  Egyébként a papámnak is zsidó volt a legjobb barátja. Egyszer véletlenül elmesélte, hogy a haverja papájának bicikli kölcsönzője volt, így aztán ingyér bringázhatott a fater.

Én mindig vállaltam az előítéleteimet (Ágnes szerint már erről is írtunk), ki nem állhatom a méregdrága lakókocsival kempingezőket, a 30 évnél idősebb, korrupt környezetvédőket, továbbá rühellem a cseh mentalitást. A történelmük nem áll másból, minthogy állandóan felrakják a kezüket.

Végezetül, annak idején még a Heti Hetesben meséltem – amikor az Ágnes még sehol sem volt -, Tel-Avivban egy boltostól olyan keresztet vásároltam, aminek a közepében, egy apró üvegcsében Mária kútjából való víz volt. Kérdeztem a boltostól, hogy mi van, ha nem is a Mária kútjából van a víz. Azt mondta, hogy vízmértéknek még akkor is jó lesz. Izraelben egyébként minden tetszett, csak azt nem értettem, hogy abált szalonnát meg a füstölt csülköt miért csak naplemente után adott a kóser hentes.

Ui.: már befejeztem a diktálást (ez nem jelent semmit, mert Ágnes még hosszú ideig töketlenkedik a szöveggel), amikor a Klubrádióból hívtak, hogy ma délután 17.20-kor beszélgetne velem a Bolgár Gyuri, Heti Hetes-ügyben. Ha van kedvük, hallgassák!”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Az öntömjénező bejegyzéseire már nem érdemes reagálni, mert azok mindennaposak.

***

Nyitókép: képernyőfelvétel 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pistor
2024. január 16. 21:32
Talán magára talált...elég kerek volt ez. Persze nála jön egy "katt" és indul az amokläufer.
nempolitizalok-0
2024. január 16. 13:16
Henrik, te már nem vagy akkora tényező, hogy ellenségeket szerezz.
catalina11
2024. január 16. 11:48
Havas néha magára ken valami nemzeti színt az apja emlékéből, néha meg egy cseppet harcol az "antiszemitizmusával," de valójában ez átlátszó árnyékbokszolás, és nagyon jól tudja, hogy a libsik azért kebelbarátként kezelik.. Néha lőhet balra, de előtte100-at kell lőnie jobbra. Álságos vén ripacs!
MaBaker
2024. január 16. 11:47
Valamiért furcsán hat, hogy ez a kriptozsidó mórikálva gyújtogatja rá a házat a belterjes belpesti zsidó rétegre. Ennyire süllyed a hajó? Az utolsó pár évére átvedlene függetlenné, vagy jobbossá, mint Csintalan? Mindenesetre érdekes...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!