Nem állnak le: folytatódik a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola „bedarálása”

2023. szeptember 06. 20:32

„Sötét lelkű megrendelőik gonosz akaratát valósítják meg rákos daganatként, bármi áron. Iskolánk történetének talán legnehezebb időszakát éljük” – olvasható az iskola közleményében.

2023. szeptember 06. 20:32

Mint ahogy arról már a Mandiner is beszámolt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola először egy ukrán vezetőt kapott a nyakába, majd kiderült, hogy az igazgató „ukránosítani” akarja a középiskolát. Tervben van a magyar idegen nyelvként oktatása, már most szeptembertől ukrán első osztály indítása, a tantárgyak egy részének ukránul oktatása. Az utolsó fejlemények szerint a tanévnyitón megtiltották a magyar himnuszt, tilos volt a magyar zászló és a nemzet színeinek használata.

Azonban itt nincs vége, folytatódik az iskola vesszőfutása. Erről az iskola adott ki közleményt Facebookon

Folytatódik iskolánk bedarálása” – kezdik a bejegyzést.

Lemondatták egyik igazgatóhelyettesünket, a másikkal nem egyeztetnek csak utasítják, újabb »saját« igazgatóhelyettest hoznak, külsősökkel nézetik át az iskola iratait hibákat keresve, 

új órarendet csináltatnak mert csak, órákat akarnak elvenni tanárainktől, hogy máshonnan jötteknek adhassák oda” – olvasható a posztban. 

„Teljesen szembe fordulva a tantestülettel, sötét lelkű megrendelőik gonosz akaratát valósítják meg rákos daganatként, bármi áron. Iskolánk történetének talán legnehezebb időszakát éljük” – tették hozzá. 

Kitartunk!” – zárták bejegyzésüket.

Nyitókép: Szentkoronaradio.hu

 

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnnyBeGood
2023. szeptember 10. 12:36
Ne sírjunk! Aki gyáva, aki semmilyen áldozatra sem képes, annak a megalázottak sorsa lesz a jussa. A bátrak jutalma - Koszovó, Bosznia - saját országot nyerhetnek.
machet
2023. szeptember 09. 17:22
Elől a színház zajlik, hátul meg sz@patás megy. Azt is mondhatnám semmi új.A demokrácia fő szélhámosa,EU,NATO?Ugyan már,ők a rendezők.
csapláros
2023. szeptember 07. 10:03
lájkbajnok 2023. szeptember 06. 22:10 ..."A Lex CEU után itt a Lex Rákóczi. Orbántól vették a mintát."... A tripperes kurva anyádnak hazudj, te koszlott agyú agyhúgyköves renegát provokátor! A nemzetiségeit NÉPIRTÓ náci Ukrajna 1. SEHOL nem ismeri el őshonosnak a nemzetiségeit 2. nem volt és nem is lesz ÁLLANDÓ parlamenti képviselete a nemzetiségeknek, így a magyaroknak sem, TILOS a magyar beszéd az ukrán parlamentben 3. Lenin két írásával ellentétben a nemzetiségek önrendelkezéséről és autonómiájáról, tudomást sem akarnak venni az ukránok, a két szó SZITOKSZÓ, szemben a magyarországiaknak az önkormányzatok mellett működő országos csúcsszervben központosuló önkormányzataival, ÁLLANDÓ politikai pártosodástól független parlamenti képviseletével! Milyen mintáról hazudsz, hogy bazd a szájbakúrt anyád? Él és virul a CEU Budapesten és további törvényt betartó 22 külföldi egyetem??? IGEN! Szarevő ukránseggnyaló féreg, takonyláda!
csapláros
2023. szeptember 07. 09:52
backdrivepollip 2023. szeptember 07. 08:49 ..."Tudtommal az ukrán himnusz be van tiltva a magyarországi ukrán kissebségi iskolában"... - Tudtoddal??? Hogy basznád szájba a tetves lotyó anyád, a tartótiszteddel együtt, te leprás tetűláda! EGY nemzeti kisebbség himnusza sincs betiltva! DE hol ismerik el a neonáci, a magyarságot NÉPIRTÓ Ukrajnában ŐSHONOSNAK a magyarokat, hol van nekik ÁLLANDÓ PARLAMENTI képviseletük, és PÁRHUZAMOSAN működő önkormányzatuk, amelyben önállóan intézhetik a saját ügyeiket oktatás és egyéb kérdésekben??? SEHOL, te segghülye balfasz provokátor!!! – ..."A Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola pénteken tartotta tanévnyitóját a budapesti Ward Mária Általános Iskola épületében,"..."A megnyitóünnepség a magyar, majd az ukrán himnusz eléneklésével kezdődött, majd Grexa Liliána ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló(!) köszöntötte a gyerekeket és szüleiket"... "az intézmény az ukrán nemzetiségi önkormányzat fenntartásában működik"...!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!