Ritka pillanat: Lázár János egyetért velem

2023. november 28. 10:42

Önmagában az keveset ér, ha a közösségi közlekedés megfizethető, jónak is kell lennie. Érdemes ebben is Budapestet követni!

2023. november 28. 10:42
Lázár János
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

A választási programomban vállaltam, és 2021-ben meg is valósítottuk: 14 éves kor alatt ingyenes a közösségi közlekedés Budapesten. Ez a lépés egyaránt szolgálja a zöld és az igazságos Budapest elérését. Egyrészt erősíti azt az elvet, hogy a közösségi közlekedés egy alapvető közszolgáltatás, amit minél szélesebb körben kell elérhetővé tenni, és alapvetően közpénzből kell finanszírozni. Másrészt a fizetési kötelezettség alól először azokat kell mentesíteni, akik számára az valóban súlyos terhet jelent: mint például a többgyerekes családok vagy az álláskeresők, akik szintén ingyen utazhatnak Budapesten.

A megfizethető megyei bérletek bevezetése a helyközi közlekedésben nagyszerű lépés volt a kormány részéről. 

A minap a közlekedési miniszter a 14 éves korig tartó ingyenesség felvetésével tulajdonképpen a fővárosban működő modell teljes átvételére tett javaslatot. Csak egyetérteni tudok. Az más kérdés, hogy a szociális kedvezmények miatti bevételcsökkenést, és az infláció miatt növekvő kiadásokat a fenntartónak kompenzálnia kell. Mi ezt a fővárosban megtettük – pedig majd belegebedünk. Az állam ezt nem tette meg, ami súlyos állapotokat idézett elő a MÁV-nál és a Volánbusznál. Önmagában az keveset ér, ha a közösségi közlekedés megfizethető, jónak is kell lennie. Érdemes ebben is Budapestet követni!

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2023. november 29. 10:05
Karigeri: "Önmagában az keveset ér, ha a közösségi közlekedés megfizethető, jónak is kell lennie. Érdemes ebben is Budapestet követni!" :DDDDDDDDDD És nem, az Istennek sem veszik észre, hogy mennyire röhejesek az ilyen kijelentéseik. De ez így van jól.
zakar zoltán béla
2023. november 28. 20:42
Fordítva-VAKEGÉR!
smokey-eye
2023. november 28. 19:47
"Zöldigazságosbefogadófenntartható" Ezeknek a semmit sem jelentő libsi varázsigéknek a mantrázását kell Karógerinek minden megszólalásába bele szuszakolni, tetszőleges variációkban . Kb. ebből áll az összes tudománya .
august
2023. november 28. 18:50
Karácsony akkora 'májer, hogy nem csak Lázár János, hanem néha még az ENSZ főtitkár is egyetért vele. Azért az vicces, hogy miközben ígérget, azon sír, hogy aggyá pénzt, meg kivéreztetés. Mindig eszembe van az, amikor Pest megye le akart szakadni Budapestről, ugyanis a fejlettségi szintje miatt az egész megye elesett az úniós fölzárkóztazási támogatásoktól. eközben nyomja a rizsát, hogy Budapest tartja el az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!