Plazma

2023. november 14. 10:42

Lassan teljessé válik az őrület a magyar közéletben.

2023. november 14. 10:42
null
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Lassan teljessé válik az őrület a magyar közéletben. Mondhatnám, szinte minden területen, de most csak a gyermekvédelminek nevezett, valójában tisztán politikai termékként készült törvényről van szó. A Nemzeti Múzeum nevetséges, kiállításcsonkító intézkedése után a Néprajzi Múzeumban különítettek el olyan alkotásokat, amelyek meleg emberekről szóltak. (Az igazgató ott még helyén van, a hatalom nyilván már azzal elégedett, hogy az inkriminált műveket kordonnal elzárták.)

Azt gondolná az ember, hogy a Nemzeti Múzeummal szembeni intézkedések után, főként, hogy annak tragikomikus volta bejárta a világsajtót is, a hatalom emberei kicsit visszavesznek, és ha nem is helyezik vissza posztjára L. Simont, de óvakodnak az újabb lépésektől. De rá kellett jönnöm, hogy ez naiv elképzelés, erre az adminisztrációra nem az a jellemző, hogy magába száll és változtat. Ellenkezőleg: az a fontos számukra, hogy egy-egy ilyen esetből tanuljon mindenki, és még véletlenül se térjen le a Fidesz (Mi Hazánk) által kijelölt útról.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos


 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2023. november 16. 15:01
Teljesen hülye ez a németh. Persze még ez a vak tyúk is talál szemet...
Box Hill
2023. november 15. 11:07
„Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista- és szovjetellenes támadássá.” — Marosán György magyar politikus, MSZDP-tag, MSZMP PB-tag, MDP PB-tag, országgyűlési képviselő.
Hohokam
2023. november 14. 21:05
És ennek mi köze van a plazmához? Nem, nem fogom a teljes szöveget elolvasni, félek tőle, hogy némethplazmás leszek. De ha már csak az ilyen arcú, és az abban leképezett lelkiség miatt elkordonozzák a némethplazma-féléket a gyerekektől, a törvény már elérte a célját.
tapir32
2023. november 14. 21:04
„A DK-s retrórákosista élcsapat aknamunkája általuk bevallottan ott van minden ki nem fizetett euróban, a boltban drágábban megvásárolt termékben, a rezsicsökkentés ellenére magasabb számlában, a kevesebb fizetésben, az inflációban.” Deutsch Tamás Hiába próbálkozik az ellenzék a forint gyengítésével, az infláció gerjesztésével, az EU-s pénzek visszatartásával megbuktatni a kormányt, ha az ellenzéknek hiteltelen a szava, hiteltelen a szakértelme, hiteltelenek és alkalmatlanok a vezetői.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!