Majka: A baloldaliak ugyanúgy csináltak egy csomó disznóságot, és most még ők ugatnak, ami gusztustalan

2023. október 01. 10:41

A rapper szerint a nagy baloldaliaknak az elmúlt tizenkét évben nemhogy B, de A-tervük sem volt.

2023. október 01. 10:41

Már látható a Beköltözve Hajdú Péterhez első része a YouTube-on. Majka és Hajdú beszélgetése alatt előkerült a politika is: a műsorvezető azt mondta, ő nem érzi, hogy diktatúra lenne Magyarországon, szerinte a média is szabad ebben az értelemben. Hajdú hangsúlyozta: „Nincs az, hogy téged Erdős Péter ki tud téged tiltani a popszakmából, a médiából”.

Majka úgy reagált, hogy neki van egy sarkalatos véleménye erről, de „nem egészséges megosztania”. Elmondta: „Vannak olyan dolgok a magyar médiában szerintem, amik kérdőjelesek, és azt mindenféleképpen orvosolni kéne. Például 

engem zavar az, hogy az egyszerű embereket, a billegő embereket, milyen hírekkel és történetekkel próbálják befolyásolni. 

Nem egyenes a közlési mód. Ez egy picit progresszív Magyarországon ebből a szempontból, mert nem tudom, hova vezet. Ez hosszútávon olyan országot eredményezhet, ahol kényelmetlen lehet az élet.”

Szóba került Majka és Molnár Tamás rendszerkritikus dala, az Azt beszélik a városban. Hajdú leszögezte: ha diktatúra volna, Majka már repült volna a TV2-től. Hajdú kiemelte: ő látja, hogyan működik a politika. Szerinte mindenhol vannak oligarchák, gusztustalannak tartja az egész politikát, „nincs különbség a két oldal közt”.

Majka erre elmondta: „Nem az oligarchákkal van baj. Nekem azzal nincs bajom, 

a világ így működik, hogy ha én vagyok hatalmon, azt generálom, azt építem, ami az én jelenlétemet erősíti. 

Plusz, kell hozzá egy szakértelem, de az, hogy vannak olyan fiatal feltörekvő huszonéves suhancok, akik milliárdokkal a zsebben jaszkariznak, meg viselkednek úgy, ahogy viselkednek, paroliznak, 500 milliós órával a kezén. (…) Létezik a másik oldal, 

ezek a nagy baloldaliak, akiknek az elmúlt 12 évben nemhogy B, de még A-tervük sem volt, mit kéne csinálni ezzel az országgal, és ugyanezt csinálták előtte. Ugyanúgy csináltak egy csomó disznóságot, és most ők ugatnak ezekről, hogy mit csinálnak. Ez a gusztustalan dolog”

véli Majka.

Nyitókép: Youtube

 

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2023. október 02. 10:46
Majka igyekszik megőrizni a "talpraesett proli" imázsát, a zsidók által irányított és ellenőrzött showbiznizben. Így aztán gondosan vigyáz, hogy mikor, merre tegye ki az indexet, és mikor tegyen úgy, mintha csak utas lenne. Nagyon kevés kivétellel a többi porondmester is így tesz, és ezt a csiki-csuki játszmát "függetlenségnek" álcázza.
catalina11
2023. október 02. 09:09
cutcopy 2023. október 01. 12:17 "ugyanezt csinálták előtte. Ugyanúgy csináltak egy csomó disznóságot, és most ők ugatnak ezekről, hogy mit csinálnak" hát Majka elvtárs, az ózdi csegevara, most sem ugat a baloldali disznóságokról. Bátran hallgat Karácsony, MZP lefizetéséről, nem reppel a balos képviselők EU-béli hazaárulásáról...
catalina11
2023. október 02. 09:05
Majka okos, jól lát és alamuszi." az ő műfajában ez alapkövetelmény.
rocktoberi-2
2023. október 01. 23:42
Nagy szellemek ha találkoznak...... Egyébként furcsa, hogy ennyire elfelejtette a középkorú és idősebb korosztály, hogy milyen egy diktatúra. Az meg egyenesen nevetséges, hogy az a nyugat ugat nekünk ahol a média szinte 100%-ban csak a libsi álláspontot képviseli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!