„Ki most a szakszervezet?”

„Amikor a szakszervezet felmondásra buzdít, az olyan, mintha egy ország miniszterelnöke azt mondaná: ez egy k.va ország, menjen mindenki külföldre (hoppá, volt is ilyen; nem véletlen a sok politikai átfedés). A pedagógusok egy csoportja (szerencsére csak egy kisebbség) régóta játssza ezt az önlejárató játékot: a mi szakmánk csupa szenvedés, ne legyél tanár, inkább akaszd fel magad. Világfájdalommal az arcukon mennek be órára, és ezt a keserűséget nem győzik minden fórumon hangsúlyozni. (Ennél még a kukásokban is több az elhivatottság.)

Vannak persze gondok, senki sem tagadja, de ezek több forrásból táplálkoznak. Az oktatás három szereplős: tanár-diák-szülő, ennek ad keretet a fenntartó, esetünkben az állam. A cél ugyanaz (a gyerek felkészítése, nevelése), ám sokszor mintha ellenérdekeltek lennének a felek, egymással harcolnak.

A szülő például elvárja: követeljen a tanár, jó sokat tanítson meg, motiváljon, érje el, hogy a gyerek tanuljon, dolgozzon, másfelől egy be nem jelentett dolgozat, rossz jegy, vélt vagy valós pedagógiai hiba nyomán jön a méltatlankodás a fogadóórán. Rosszabb helyeken a fegyelmező vagy rossz jegyet adó tanárt a szülő (vagy a diák) fizikailag is fenyegeti.

Az ellenzék igyekszik felhasználni a pedagógusokat (most épp őket), a lényeg a kormányellenes attitűd. Megalkottak egy olyan narratívát, ami szerint a tanárok ellenzékiek. Pedig minden tanár a maga módján egyéniség, sokkal gyanúsabb, ha egy tantestület 100 %-a egyetért valamiben. Természetesen mindenki azzal a területtel elégedetlen, annak anomáliáit látja, ahol dolgozik. Eladó a kereskedelemmel, orvos az egészségüggyel, könyvtáros a kultúrával, taxisofőr a személyszállítással.

A leghazugabb és legaljasabb húzás az, amikor a sztrájkoló-tüntető tanárok saját dákjaikat is bevonják ebbe. A gyerekeket igazából egyáltalán nem érdeklik a tanáraik, annak örülnek, ha elmarad egy óra. Gimnáziumban, ahol hetente 2-3 alkalommal találkoznak 45 percre, nem alakul ki szoros kötődés; nem is egészséges, ha ilyen történik. (Kisiskolásoknál egy kicsit más, de nekik is jobb, ha inkább a szüleikhez kötődnek.) Teljesen életszerűtlen, amikor egy diák a tanáráért tüntet, a »jövő tanáraiért«, a tanárok magasabb fizetéséért stb. Aki ezt elhiszi, az teljesen alkalmatlan a pályára, mert fogalma sincs, mit gondol, hogy érez, hogy működik egy tizenéves.”

***

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd