Életeteket és véreteket! Meg az adótokat

2023. szeptember 13. 13:55

A hagyomány hagyomány, egy jó konzervatív ragaszkodik hozzá. Így oldódott fel például ’56 öröksége Putyin-támogatás formájában.

2023. szeptember 13. 13:55
Arató András
Arató András
Klubrádió

„Reptér nélkül nincs teljes élet! A mostani kiszolgáltatott helyzetet meg kell változtatni, hiszen ha a nyugati tulajdonos egyszercsak úgy dönt, összecsomagolja és hazaviszi a Liszt Ferencet, itt maradunk rapszódia nélkül, a repülők meg éppúgy nem tudnak leszállni, mint kócsag a magyar tenger lebetonozott partján. És még olcsó is, pusztán két atomblokk negyven százalékába kerül. Ráadásul megvehetjük a saját pénzünkből, annak ellenére, hogy az állampolgár adójának mértéke folyamatosan csökken: míg pár éve egy átlagkereső havonta 25 kiló paradicsommal járult a nemzet kasszájához, ez most már alig 10 kiló.

Szalay-Bobrovniczky fegyvergyáros keresztelt, mégpedig Petőfiről Mária Teréziára, ami teljesen megfelel a mostanság fogalmazódó történelmi hagyományainknak. Itt csupán a fanyalgó alig-magyarok jönnek azzal, hogy akkor most egy laktanya nemet váltott, minthogy a császár- és királynő egy tizenhatgyermekes nagycsaládos anya volt, aki bőven elérte az önmegvalósításhoz szükséges darabszámot, Petőfi Sándor pedig nem. Ám a nemváltás az adókat illetően is bekövetkezett, mert manapság nem nem adjuk mi az adónkat, hanem igen, adjuk boldogan, elvégre ami a császáré az a császáré, akinek pedig semmi más nem lebeg a szeme előtt, mint a közjó. És miben testesül meg aktuálisan a nép boldogulása? Természetesen egy repülőtérben. Az aerodrom stratégiai fontosságát sem a király- és császárnő, sem a lánglelkű költő nem ismerte fel, akkor meg nem mindegy, melyikről nevezik el a kaszárnyát?

A magyar nemesek egy ideig küzdöttek a függetlenségért, aztán egy páran kivándoroltak, például Rodostóba, mások pedig vitam et sanguinem felkiáltással fölajánlották a Habsburg uralkodónak a jobbágyaik életét (+vérét). A hagyomány hagyomány, egy jó konzervatív ragaszkodik hozzá. Így oldódott fel például ’56 öröksége Putyin-támogatás formájában, vagy Pákozd-Sukoró a Ferenc-, József- és Teréz körutakkal. (Közülük csupán a néhai uralkodó hölgy magyarosított Leninre, ő is csak ideiglenesen, amíg a provizórikusan hazánkban állomásozókat hősiesen el nem űzte a korunk lánglelkűje, miután mások már megegyeztek a kivonulásról.)

A hadügyminiszter megragadta az alkalmat, mint játékos a zsetont a kaszinóban, és beszédet mondott. Több dolgokat is megtudtunk tőle, ahogyan azt megszoktuk, amikor országunk nagyjai közül megszólal valaki, Csáktól Semjénen át valamelyik Orbánig. (Utóbbinak a Balázs utónevű mutációja például megmondotta, azért nem kérette magához a főfürkész az orosz nagykövetet az ötvenhatos felkelők újradefiniálása kapcsán, mert honunkon nagy a diplomáciai nyomás a háborúpárti hungarofób világösszeesküvés részéről.) Szóval, a Petőfi vs. Habsburg császárnő csere valójában üzenet »minden magyar anyának és feleségnek«, mert szükségünk van arra a féltő szeretetre, ami éppolyan, mint amilyen Mária Teréziáé volt az ő katonái és testőrei iránt. És van egy ránk oktrojált politikai rendszer is, ami elhomályosítja a hosszú és dicső magyar katonai hagyományokat Muhitól Mohácson át Győrig. (A Don-kanyar ezúttal nem került szóba, mert az a közlekedési miniszter alá tartozik.) De mostan visszafényesedik a múlt, laktanyák sora kap hamarosan új nevet, aminek következtében ismét az irigység tárgya lesz a magyar huszár. Szóba került még egy bizonyos Szurmay Sándor neve is, aki ugyancsak hűségesen szolgálta a Monarchiát, de ő egyelőre mellékszereplőnek tűnik. És volt leleplezés is, nagy jelentőséggel, amit onnan lehet tudni, hogy miniszter és vezérkari főnök együttes erővel rántotta le a leplet.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Ferenc

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2023. szeptember 13. 21:51
"Két atomblokk" 100 százalékát tapsoltátok el imf-hitelből 2008-9 ben, szakértői válságkezelés címszóval. Pofád lapos.
Obsitos Technikus
2023. szeptember 13. 20:20
Kibaszott idióta komcsi.
tapir32
2023. szeptember 13. 16:49
Azt, világosan kell látni, hogy a Habsburgok a törvényes uralkodók voltak!
zakar zoltán béla
2023. szeptember 13. 16:35
Misi, te másolsz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!