Virrasztást tervezett a tüntetők egy része a Kossuth téren

2023. június 16. 22:36

„Gyertek ki!” – skandálta a tömeg.

2023. június 16. 22:36
null

Ahogyan a Mandineren is megírtuk, míg a képviselők vitáznak a tanárok jogviszonyáról, a Kossuth téren pár százan tüntetnek.

A demonstrálók száma jócskán megcsappant, körülbelül hatszázan lehetnek, és olyan – már megszokott felszólalók, mint Törley Katalin vagy Pankotai Lili – mondanak beszédeket.

A tömegben természetesen a Momentum, a DK, az MSZP és a Jobbik is saját pártzászlókkal jelent meg, de Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő is jelen van a téren.

Péntek délután ült össze az Országgyűlés, hogy döntsenek a státusztörvényről, ami új kereteket között szabályozná a tanárok munkaviszonyait. A jövőben megszűnne a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetne be a pedagógusoknak.

 

Törley Katalin, a tüntetés egyik kulcsfigurája, a Tanítanék Mozgalom alapító tagja azzal nyitotta meg a felszólalások sorát, hogy közölte: „nem maradhatunk csendben, amikor a mellettünk lévő épületben ezt a gyalázatos törvényt vitatják. Az ország vezetői képtelenek a tanulásra, le kell hogy járjon az idejük. A mostani vezetés elégtelenre teljesített” Majd hozzátette:

Törley a tüntetés végén ismét színpadra lépett, és bejelentette: tíz óráig tart hivatalosan a tüntetés felszólalásokkal tarkított része a Parlament előtt, ahol még most is tart a vita. Ezt követően elbontják a színpadot, de arra invitálta a jelenlévőket,

hogy ettől függetlenül maradjanak még, mert a tér közepén éjszakáig virrasztani fognak.

Gyertek ki!” – skandálta válaszul a tömeg.

Nyitókép Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2023. június 18. 12:24
Maruzsa a bukott diák??? Akkor Blankácska micsoda?
formaegy
2023. június 17. 17:34
Előtte, vagy utána áztatod ki a p...t egy wellness hotelben? Nyomorék. Csak meg kell nézni a képet - elmeroggyant, bunkó, bukott, drogos kis szerencsétlenek. Szánalmas, és nevetséges. A fiatalok szégyenei!
machet
2023. június 17. 15:22
A tiétek már lejárt ,menjetek a p....a.
tomasz54
2023. június 17. 11:13
A helyzet az, hogy ezek a tüntető tanárok 2023. tanévben elégtelen érdemjegyet kaptak így tanév végén. Hogy miért ? Mert megszegték a legfontosabb alapszabályt ezen a területen: A gyerek szent és sérthetetlen. Az, hogy ezek a tanárok maguk előtt tolva a gyerekeket a tüntetés alatt teljesen elfogadhatatlan. Mondom ezt én 60 évi pedagógusi gyakorlattal a hátam mögött. A felsorakozott politikai pártok pedig teljesen hiteltelenné teszik ezt színjátékot. Úgyhogy szánalmas az egész kínlódás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!