Jövő hétfőn átadják a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri megállóit

2023. május 17. 19:34

A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.

2023. május 17. 19:34
null

Befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba május 22-én kora délután – közölte a BKV szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a két utolsóként felújított állomás a metróvonal „különleges szerkezetű és jelentőségű” megállóhelyei.

Mindkét állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

A metróvonal felújítása idején végig az utasforgalom részleges fenntartását biztosították, hiszen ezen a két helyszínen fordultak a szerelvények – írták.

Mint olvasható, az állomások kitérőkörzete tette lehetővé, hogy fordítóállomásokként a metrófelújítás kulcsfontosságú szerepét alakítsák. A metróvezetők az állomásokat elhagyva megálltak, majd egy úgynevezett podeszten váltottak vezetőfülkét és már indultak is vissza.

A középső szakasz mélyvezetésű állomásainak korszerűsítésekor Újpest-központ és Lehel tér között, valamint Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között fordultak oda-vissza a szerelvények.  A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2023. május 18. 15:03
.....A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott..... szégyen!
Ödenburger
2023. május 18. 04:04
A metró áthalad a már kivilágított Nagyvárad téri állomáson. Reggel 8-kor nem látni ott dolgozó embert. Tegnap mutatóban lézengett néhány melós, de látványosan nem dolgoztak. Így aztán nem is csoda, hogy lassan készült el a teljes felújítás.
Talány
2023. május 18. 02:03
.
útonjáró
2023. május 18. 01:24
karigeri még kitalálhatja, hogy metró nem járhat rajta csak a gyalogosok, meg a bringások... :P
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!