Felsoroljuk David Pressmannek, mi mindenben segíthetne Kárpátalján

2023. április 27. 18:00

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint jó lenne végre tudni, mit gondolnak az amerikaiak az ukrajnai magyarokat sújtó intézkedésekről, atrocitásokról.

2023. április 27. 18:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

David Pressman budapesti amerikai nagykövet a minap egy magyar-ukrán kapcsolatokról szóló panelbeszélgetésen – miközben ismét többször odaszúrt a magyar kormánynak – többek között azt mondta, hogy nagyon komolyan veszik az ukrajnai magyarokkal kapcsolatos aggodalmakat. Mint fogalmazott,

ez egy olyan kérdés, amely méltán érdemli meg a figyelmüket.

„Mondják el, hogy hogyan segíthetünk megoldani ezt a vitás kérdést szövetségesünk, Magyarország és szoros partnerünk, Ukrajna között” – üzente David Pressman.

Pedig ha az amerikai nagykövet valóban tájékozódna, hogy mi is a probléma az ukrán vezetés magyar kisebbséggel szembeni viselkedéséről, akkor talán nem kérdezné, hogyan segíthetnének.

Harmadosztályú állampolgárok

Segítünk egy kicsit Pressman úrnak, milyen atrocitások, hátrányok érték, illetve érik a kárpátaljai magyar kisebbséget, nem csak a háború kitörése óta, hanem azt azt megelőző években is.

Nem is kell messzire mennünk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég találkozott uniós vezetőkkel az újabb jogfosztás miatt, amelynek lényege, hogy szeptembertől gyakorlatilag megszűnhetnek a nemzetiségi iskolák Ukrajnában.

Miközben 1300 magyarországi iskolában és óvodában fogadunk be Ukrajnából menekült gyerekeket és diákokat, aközben

Ukrajnában 99 magyar általános és középiskolát fenyeget a bezárás veszélye az ukrán oktatási törvény miatt

– fogalmazott az ügy kapcsán Szijjártó.

Ahogy a külügyminiszter felidézte, 2015 óta Ukrajnában számos olyan jogszabály született, amelyek lépésről lépésre sértették meg és csökkentették az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó kisebbségi jogokat. 

Korábbi cikkünkben összefoglaltukhogy az ukrán vezetés hogyan csűrte-csavarta a 2017-ben elfogadott nyelvtörvényt, harmadosztályú állampolgárokká nyilvánítva az ottani magyarokat.

Szobordöntés és kényszersorozás

Az ukránok máskor ennél sokkal direktebbek voltak, tavaly ősszel a munkácsi városi tanács egyik napról a másikra távolította el a vár ikonikus Turul-szobrát, felváltva az ukrán címer háromágú szigonyával. A lépést – amelyet nem egyeztettek senkivel – még a város ukrán lakossága is elítélte.

De ez még nem volt elég, később a városban és a Munkácsi kistérség magyar falvainak közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat egy rendeletre hivatkozva.

A razzia betetőzéseként több, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) közel álló,

köztiszteletben álló magyar intézményvezetőnek is felmondtak Munkácson és a hozzá tartozó falvakban.

Arra is fordíthatna némi figyelmet az amerikai nagykövet, hogy mára mindennapossá váltak a kényszersorozások, Kárpátalján szabályos embervadászatokat tartanak a férfiak után. Az orosz-ukrán háborúban már számos kárpátaljai magyar vesztette életét. Kárpátaljáról származott az a katona is, akit az oroszok lefejeztek. 

Színt kellene végre vallani

Pressman kijelentéseiről megkérdeztük Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét, aki lapunknak azt mondta: bár az amerikaiak gyűjtenek információkat a magyarokat ért atrocitásokról, voltak találkozások a korábbi ukrajnai amerikai nagykövettel, Marie Yovanovitch-al, de

ő sem karolta fel a kárpátaljai magyarok ügyét, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, mik zajlik a térségben.

A budapesti amerikai nagykövetségről is volt érdeklődés, azt azonban nem árulták el az amerikaiak, mi az álláspontjuk erről a kérdésről, elfogadhatónak tartják-e ezeket a magyarellenes intézkedéseket. Pedig ez lenne az első lépés – szögezte le Brenzovics László.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BAJA
2023. április 27. 23:22
De ő diplomata. Azaz marionett.
figyelő4322
2023. április 27. 22:49
Azt sem érdemes elfeledni, hogy a segítség pedzegetéséhez azt is hozzátette a nagykövet: - Ha valódi problémáról van szó... - De mi is neki a valódi probléma? Pl. ölik-e a buzgókat meg transzvesztitákak Kárpátalján a hatóságok? Ha nem - akkor nincs is valódi probléma...! Na, valahogy így kell érteni...
Hangillat
2023. április 27. 22:33
Presswomanus kérdi: béke?! Béke, tűzszünet kell azonnal, mert Ukrajnában magyarok is halnak meg, sebesülnek meg! Harmad- negyedosztályú állampolgárként: ha valaki még él ott, aki a trianoni békediktátum előtt született, az a Magyar Királyság, Csehszlovákia, Magyar Királyság, Csehszlovákia (Tiso miatt átadta), Szovjetunió, Ukrajna állampolgárja lehetett, úgy hogy végig ott lakott. Idegen államhoz kerüléséhez szava sem lehetett. Bizonyos W. Wilson elnök pacifista ígérvényei-határok nem változnak, ám változtak. Egy ilyen ország és a háttér imperialista érdekei miatt senki se sebesüljön, haljon meg!
pandalala
2023. április 27. 22:27
Minek?? Azt nem akarja!! :-((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!