Bezzeg régen: Botka és Gyurcsány pár éve még egymást ütötte

2023. március 29. 18:25

A konfliktus a 2018-es országgyűlési választások előtt csúcsosodott ki, amikor a szegedi polgármester bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra.

2023. március 29. 18:25
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Messze nem volt felhőtlen a viszony a most egymás nyakába boruló Botka László és a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc között, aki szerrdán bejelentette, hogy pártja a 2024-es önkormányzati választáson Szegeden a jelenlegi polgármestert támogatja.

A két politikus viszonya a 2018-as választás előtt romlott meg igazán, amikor még a két párt versenyben volt egymással, és a szegedi polgármester bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra. Igaz,

már előtte sem volt minden rendben közöttük,

főleg Gyurcsány lemondása után. Erre példa, hogy a szegedi nagyárvíz képeskönyve című kiadványból egyszerűen kiszerkesztették Gyurcsány Ferenc fotóit, még 2009-ben a kormányfő-váltás után. 

Nem járható a harmadik út

Botka egy 2017-es rendezvényen arról beszélt, hogy „A harmadik utas szocialista politika megbukott, mert elfogadta a piacgazdaságot. Itthon a DK elnöke volt a harmadik út legfőbb képviselője”.

Az MSZP márciusi évadnyitóján pedig azt mondta, hogy „azok, akik tehertételt jelentenek, akik már eljátszották az esélyüket és a szavazók bizalmát, vonuljanak hátra.”

Gyurcsány sem volt rest, az MSZP Fizessenek a Gazdagok programja kapcsán azzal vágott vissza, hogy csak az idei évben 460 millió forint adót fizetett be.

– mondta a volt kormányfő. 

Botka végül meghátrált, lemondott a jelölti posztról, szerinte ugyanis „a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban.”

A DK elnöke egy 2017-es interjúban ugyanakkor azt mondta, hogy Botka saját magát buktatta meg.

Nem az őszödi beszéd, hanem a lemondás volt a probléma

Az sem lendített a viszonyon, hogy az ellenzéki pártok többsége az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és Jobbik közösen indult a 2019-es önkormányzati választáson Szegeden, ám a DK közölte, hogy nem vesz részt az összefogásban, így Botka jelölését sem  támogatták.

A szegedi polgármester tavaly a Partizánnak adott interjújában úgy emlékezett a gyurcsányi időkre: hitte azt, hogy szükségük van a gyurcsányi dinamizmusra, a bizalma töretlen volt Gyurcsányban.

Szerinte a DK elnöke nem az őszödi beszéd miatt bukott meg. 

Ha nem következtek volna be azok a vállalhatatlan dolgok a kormányzásban, amiket képviselt, akkor feltehetően nem lett volna ilyen hatékony a Fidesz őszödi beszédre alapuló kampánya.” Szerinte Gyurcsánynak éppen az volt a legnagyobb bűne, hogy váratlanul lemondott 2009-ben. Ezután jött ugyanis a kéthetes casting, hogy ki legyen a miniszterelnök, a szocialista párt pedig ekkor veszítette el a kormányzóképességébe vetett hitet – értékelte az akkori eseményeket a szegedi polgármester. 

Nyitókép: Gyurcsáy és Botka még 2008-ban (Fotó:MTI/Németh György) 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2023. március 29. 23:39
Milyen tréfás lesz, mikor Botka lesz a DK elnőke és fegyelmikkel kizáratja a pártból Dobrev Klárát (DK) és Gyurcsányt. Szeretem, mikor életveszélyes kommunisták szövetkeznek...
nyugalom
2023. március 29. 22:36
Ócska komcsik!
ZagerEvans2525
2023. március 29. 22:15
Csak 2 megjegyzés. Botka Szegeden belátható időn belül verhetetlennek tűnik. A böszme pedig nem teheti meg, hogy e városban kimaradjon a polgármester jelölésből, a vereség viszont nagyon kínos lenne számára. Egyetlen megoldás: erre a névre, hogy Botka, köphetnékje van, de nyelni kénytelen. Erőltetett művigyorral. Abnormális Botka állandósuló egyeduralma, egyedüli esélye, mindenféle pártpolitikától függetlenül. Jó, a város jellemzően tiszta, sok park, liget, nagyon jól kialakított tömegközlekedési hálózattal. Nyugdíjasnak jutalom itt élni, de a köz alkalmazottjainak is. Símán zsebretesz havonta egy milliót egy szobafestő, víz,- gáz-, fűtésszerelő, stb, persze jellemzően schwarz módon. De a nagyipari kínálat annyi sincs, mint a legtöbb olyan városnak, melyek lakossága fele. 20 évvel ezelőtt Botka eljátszotta a Mercedest, amely csak itt akart megtelepedni, de nem tudtak a telekárban megegyezni, mert Botka túl biztos volt benne, hogy a Mercinek minden pénzt megér Szeged. Csak majdnem lett igaza. Nagyon hiányzik ez a gyár Szegedről, soha be nem hozható hátrány a hiánya. Fiatalítaná a várost, így a technikumok, megy az egyetem is csak átmeneti otthont nyújt több ezer diáknak. És Botkának ezt is rég megbocsátották, a nyuggereknek meg úgyse számít, kivéve, aki gyermekei, unokái elvándorlását siratja. De úgy látszik, nincsenek elegen. Ráadásul a hálátlan kecskemétiek a mai napig adósok egy Botka lovasszoborral.
bagira
2023. március 29. 21:22
Gyurcsány az ország tönkretételével ellehetetlenitése révén akar hatalomra kerülni .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!