„Soha többet nem repülök ezzel a légitársaságnak csúfolt céggel” – Majka is berágott a Ryanairre

2023. március 20. 10:04

„Elképesztő, amit az utasokkal művelnek” – írta közösségi oldalán a rapper.

2023. március 20. 10:04
null

Közösségi oldalán számolt be a rapper arról, milyen kellemetlen tapasztalatot szereztek a Ryanairrel kapcsolatban. Egyik legfrissebb bejegyzéséből kiderült, hogy „foglaltunk egy jegyet Barcelonába, és a visszaútra rossz indulási időpontot adtak meg. Reggel 8:40 szerepel a jegyen ,de valójában este 8:40kor indul a gép”.

Majd azzal folytatta, hogy „reggel 6-kor keltünk és a reptéren közölték velünk, hogy csak este megyünk.

– idézte fel a történteket a rapper.

„Mondtam nekik hogy ez kamu, nem kaptunk semmilyen e-mailt, sőt a telefonszámom is meg kellett adni a foglaláskor, tehát arra is küldeni kellett volna értesítést, ha változik az időpont. Meg amúgy is teljesen életszerűtlen, hogy véletlenül pont 12 órát késik egy gép. Egyszerűen csak rossz jegyet adtak, és így próbálják megmagyarázni a hibájukat” – sorolta a történteket.

Hozzátette, hogy mutatta nekik az általuk kiadott jegyet, amin reggel 8:40 van, es kérdezte, hogy a transzfert vagy esetleg a szállodát itt a reptéren nem akarják e kifizetni , de ezt határozottan elutasították. „Kérdeztem, most mit csináljak 12 órán keresztül a reptéren két gyerekkel? Erre azt mondták,

– olvasható a posztban.

„Soha többet nem repülök ezzel a légitársaságnak csúfolt céggel” 

„Elég erélyes voltam, elküldtem őket a francba, de így sem tudok mit csinálni. Teljesen kiszolgáltatott helyzetben van az ember, és ha nagyon balhézik csak magával b@szki ki.

De legalább a Barca nyert” – zárta gondolatait Majka.

A vonatkozó bejegyzést alább olvashatják:

Nyitókép: Facebook

***

 

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fred
2023. március 23. 12:40
Szarra fizetett be, azt is kapta és még csodálkozik is.
Magyar Gyula
2023. március 20. 21:56
Elképesztő ez a gyűlölet cunami. A tények csak egy-két hozzászólót érdekelt.
BlancoAgilon38
2023. március 20. 19:38
Két gyerek, plusz Dundika. Fapaddal. Megadtad a módját te ózdi "gengszter". Nagyvonalúan. Aztán meg jön a háborgás.
Lébec Oli
2023. március 20. 17:50
Rémair nálam is soha többet. Wizz még határeset..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!