Kásler Miklós veszi át a Magyarságkutató Intézet irányítását

2023. március 07. 18:37

Az új főigazgató szándéka az, hogy az Intézet beteljesítse az alapító okiratában foglalt küldetését.

2023. március 07. 18:37
null

Március 13-tól Kásler Miklós egykori miniszter veszi át a Magyarságkutató Intézet (MKI) vezetését – erről kedden délután Csák János kulturális és innovációs miniszter tett bejelentést. A tárcavezető azt kérte Kásler Miklóstól, hogy dolgozza ki az intézet középtávú fejlesztési és működési tervét – idézte a Magyar Nemzet.

Mint ismert, Kásler Miklóst novemberben nevezte ki Csák János miniszter az MKI tiszteletbeli elnökének. Ezt a tisztségét megtartva váltja most a főigazgatói poszton Horváth-Lugossy Gábort, aki az MKI szervezetépítő, strukturális feladataiban meghatározó szerepet játszott.

A közleményben kiemelték:

az új főigazgató szándéka az, hogy az MKI beteljesítse az alapító okiratában foglalt küldetését,

és tudományos értékű eredményeinek sokrétű bemutatásán keresztül erősítse nemzeti identitásunkat határainkon belül és túl.

A Magyarságkutató Intézet azzal a céllal jött létre, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre korábban nem volt lehetőség, és feltárja történelmünk elhallgatott vagy eltorzított kérdéseinek megoldását – emlékeztetett a lap.

A miniszteri bejelentést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Mandiner-archívum

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2023. március 09. 08:07
„Az új főigazgató szándéka az, hogy az Intézet beteljesítse az alapító okiratában foglalt küldetését.” Lám, a történelem újra előhozta a mintázatot. A Magyar Tudományos Akadémia alapító okiratában is az szerepel, hogy az akadémia célja a magyarság származásának kutatása. Vajon miért akarta visszavonni Széchenyi az alapító okiratot? Kőrösi-Csoma, Stein, Vámbéry, Ligeti kelet-kutatók Akadémián tárolt hagyatékai, anyagai miért nem voltak hozzáférhetők, miért nem dolgozták fel őket szinte a legutóbbi időkig? Ez a kutatás nélküliség, az alapító okirat be nem tartása a magyarság baja az Akadémiával. Ferenc József osztrák császár szelleme még nem távozott. Az Intézet viszont rövid idő alatt áttörést tudott elérni. Ezért van rá szükség, mert talán még az Akadémiát is aktiválhatja.
kékvérű
2023. március 07. 21:39
Szegény igazgatót azért rúgták ki, mert nem tudta bizonyítani, hogy Dzsószer fáraó egyenesági leszármazottja a vezír. Na majd most.
Lajoss
2023. március 07. 21:12
Tökéletes,testhez álló feladat..Bruhaha
Osztap Bender
2023. március 07. 19:53
Vajon, hogy mutatna farkasbőrbe öltöztetve (úgy a legrégibb magyar harci divat szerint), gatya nélkül, íjjal, buzogánnyal felfegyverezve, egy nyereg nélküli vadlovon az ellenség gyűrűjében a professzor elvtárs? /a tettek mezején kutatva egykori vitéz népünk magyarságát/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!