Együttműködési megállapodást kötött az SZFE és az NKE

2023. február 16. 16:07

A megállapodással az SZFE hallgatói többek között olyan kiegészítő készségeket tanulhatnak, mint a vívás és a lovaglás.

2023. február 16. 16:07
null

A társadalom és a felsőoktatás számára egyaránt hasznos eredményeket felmutató, példaértékű együttműködés kereteit kívánja megteremteni, illetve megerősíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Erről írt alá megállapodást Deli Gergely, az NKE rektora és Rátóti Zoltán, az SZFE rektora – olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem oldalán.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem kiemelt célja a felsőoktatási intézményekkel való együttműködés szélesítése, ezért fontos, hogy ezen a téren az egyik kiemelkedő szereplőt tudhatja maga mellett. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hazánk kulcsfontosságú intézménye, valamint az SZFE, a magyar színház- és filmművészet első számú egyeteme hosszú távú együttműködést alakít ki, ezáltal a társadalom, a felsőoktatás és a tudományos közélet számára egyaránt hasznos eredményeket tudnak majd elérni a jövőben” – hangsúlyozta Rátóti Zoltán.

Az NKE elkötelezett a tudomány és a kultúra ápolásában

Az NKE fontosnak tartja a hallgatók szakmai képzése mellett a kultúrához való kötődésük erősítését, ezért a kezdeményezésben foglaltak szerint a két intézmény felajánlja egymás számára kapacitásait, együttműködési szándékukkal pedig megteremtik és megerősítik a kereteit olyan közös tevékenységeknek, amelyek kölcsönösen előnyösek, példaértékűek, és amelyek mind a társadalom, mind a felsőoktatás számára haszonnal bírnak.

„Egyetemünk mára az egyik legszervesebb és a hallgatókat leginkább kiszolgáló fizikai és szellemi térré vált.

A színházművészet mint kulturális színtér kiváló alkalmat ad arra, hogy a színészi játékon keresztül belelássunk a színészek és karakterek lelkébe, megismerve örömüket, fájdalmukat, drámai helyzeteiket, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk, a sorsokat, amelyek ránk várhatnak és amelyek segíthetik is a jövőnk alakítását. A kultúra gyarapító, felemelő és megtartó erejének biztosításához járul hozzá az NKE és az SZFE együttműködése” – fogalmazott Deli Gergely.

Közös rendezvényeket és fesztiválokat is szerveznek

Az együttműködési megállapodás keretében a két felsőoktatási intézmény közös rendezvényeket, fesztiválokat szervez és rendez. Emellett az SZFE szakmai támogatást nyújt az NKE kulturális programjainak lebonyolításához. Az NKE sportlehetőségei közül pedig biztosítja a vívást és a lovaglást az egyetem Rendészettudományi Karán tanuló hallgatókkal közös csoportban az SZFE meghatározott számú oktatója és hallgatója számára.

Mindemelett a partnerintézmény hallgatói és munkatársai kedvezményesen vehetik igénybe az NKE sportszolgáltatásait, és meghatározott időtartammal és alkalommal használhatják az NKE műfüves focipályáit vagy a szabadtéri multifunkcionális sportpályát – ismertette az SZFE közleményében.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldala

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. február 16. 16:43
Összenő,ami összetartozik..:)
elégia
2023. február 16. 16:35
Vívás, lovaglás. Nagyon helyes. Némelyik színész úgy néz ki, mint egy tornából felmentett.
ellenforradalmár
2023. február 16. 16:35
Valahogy nem sok hír van a Free SZFE-ről...
AROON
2023. február 16. 16:22
A "szerelemszoba" is közös lesz?? Ott ápolhatják a szivárványos tanár diák viszonyt! Dokumentumfilmet is forgatnak róla: Káin, Ábel ölben címmel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!