Botka László: Azért léptem ki az MSZP-ből, mert nem akartam részt venni a végjátékban

2022. október 19. 20:40

Szeged polgármestere azonban sok távozó szocialistával ellentétben nem gondolkodik pártalapításban.

2022. október 19. 20:40
null

„Nem szeretném minősíteni egykori pártomat”mondta a HVG-nek Botka László. Szeged polgármestere azonban sok távozó szocialistával ellentétben nem gondolkodik pártalapításban. Sok probléma van az ellenzéki oldalon, de ezek között nem szerepel az, hogy túl kevés volna a párt – fogalmazott.

Botka  elmondta, az országos politikába sem akar visszatérni. „2017-ben, a párt miniszterelnök-jelöltjeként egy nagyon karakteres baloldali programot ajánlottam, amiből nem kértek az ellenzéki pártok. Ezt az ellenzéket körülbelül ugyanazok vezetik most is, mint akkor, akik sorra veszítik el a választásokat. Ebben nem tudom, és nem is akarom megtalálni a helyem” – jelentette ki.

A politikus nem lát sok változást az ellenzéki részéről, sőt úgy véli, a választás óta eltelt időben megint az a forgatókönyv érvényesül, ami a negyedik kétharmados győzelemhez juttatta Orbán Viktort. „Az ellenzék egymással van elfoglalva, és azt hiszi, hogy elég lesz majd a kampányban összefogni. Pedig most az EP- és az önkormányzati választások összevonásával még rosszabb lett a helyzet” – szögezte le a polgármester.

Az interjú a csütörtöki HVG-ben lesz olvasható teljes egészében.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Buta kán
2022. október 21. 04:25
Ennek is a csótány krákogott a háta mögött.
obsitos0
2022. október 20. 17:42
Nem buta ez az ember, csak "balra hord".
gyaloggos
2022. október 20. 15:15
NEM hiszi! „Az ellenzék egymással van elfoglalva, és azt hiszi, hogy elég lesz majd a kampányban összefogni." TUDJÁK, pontosan tudják, hogy ők már nem lesznek kormányon! CSAK és kizárólag az egyéni, személyes érdekeik vezérlik őket, valahogyan, valahol ott maradni a HÚSOS FAZÉK közelében!
Hyazinth
2022. október 20. 15:01
1990 nyarán Szegeden voltam az egyetem által szervezett FEB-táborban. Botka is ott volt (három héttel fiatalabb nálam), Ivan Dragónak hívták a háta mögött. Akkor, persze, senki nem gondolta, hogy politikus és polgármester lesz, jobban érdekelt minket az angol - belga, a kameruni - kolumbiai meg a jugoszláv - spanyol vb-nyolcaddöntő Linekerrel, Scifóval, Pikszi Sztojkoviccsal, Butraguenóval, Roger Millával és Higuitával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!