A korrupciógyanús ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság képtelen volt határidőre elvégeznie a munkáját

2022. augusztus 26. 21:00

A testületnek a hónap végéig kellett volna elkészítenie a jelentéseket, de még össze sem hívták az ülést, a kormánypárti Bagdy Gábor szerint legfeljebb politikai pamfletek születnek.

2022. augusztus 26. 21:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Mégsem fejeződik be augusztus 31-én az elmúlt 25 év fővárosi korrupciógyanús ügyeit kivizsgáló bizottság munkája, pedig eddig szólt – az egyébként már meghosszabbított – mandátumuk, így tovább folytatódik a már két éve tartó teljesen értelmetlen és felesleges látszattevékenység. A Mandiner folyamatosan nyomon követte, hogy a testület gyakorlatilag semmilyen eredményre nem jutott ez idő alatt, de legalább azt lehetett remélni, hogy a nyár végére leteszik a lantot a tagok.

Az elnök előbb elkente a választ, majd nem reagált

A júniusi ülésükön ugyanis abban maradtak, hogy augusztus 24-én megtárgyalják és elfogadják a különböző témákban született jelentéstervezeteket, majd ezekről végül a Fővárosi Közgyűlés dönt. Már akkor felvetette Baranyi Krisztina, hogy a nyári szabadságolások miatt csak szeptemberben tárgyaljanak, de Havasi Gábor, a testület momentumos elnöke határozottan közölte, hogy erre nincs lehetőség, mert már

meghosszabbították a mandátumukat nyolc hónappal, így a meteorológiai nyár utolsó napján be kell fejezniük a munkát.

De miután augusztus 22-én még nem került ki a főváros honlapjára a bizottsági meghívó – egyébként még 25-én sem –, írásban megkérdeztük Havasi Gábort, hogy mikor lesz a bizottság következő ülése, és kíváncsiak voltunk arra is, hol tart a munka, a témafelelősök közül hányan nyújtották be a jelentéstervezetüket – közülük hányan határidőre, július 30-re –, illetve ezek az anyagok milyen színvonalúak? Továbbá feltettük a kérdést, hogy mikor fogadhatja el a jelentéseket a Fővárosi Közgyűlés.

A testület elnöke szintén levélben azt válaszolta, a vizsgálóbizottság mandátuma a zárójelentés Közgyűlés általi elfogadásával és a vizsgálóbizottság megszüntetésével ér véget, az anyagot – az eredeti terveknek megfelelően – a Közgyűlés szeptemberi ülésére terjeszti elő. A bizottság következő ülésének időpontjáról pedig a fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzat szerint fog gondoskodni. „A zárójelentéshez szükséges tervezeteket a Bizottság tagjai megküldték, az egységes szerkezetbe foglalásukon és a zárójelentés véglegezésén a Bizottság titkársága dolgozik. A dokumentum szubjektív értékelését az elkészülte után a közvéleményre bízom” – áll az elnök levelében.

Bagdy szerint teljesen komolytalan a bizottság

Ekkor közöltük Havasival, hogy a június 1-jei ülésükön éppen ő hangsúlyozta, hogy augusztus 31-ig tart a mandátumuk. És azt is megemlítette, hogy 24-én lesz bizottsági ülés. Továbbá emlékeztettük, megkérdeztük azt is, hány témafelelős küldte meg határidőre, július 30-re az anyagot, illetve hol tart ezek feldolgozása. Erre a levelünkre azonban már nem kaptunk választ.

A bizottság mandátumát első ízben is azért hosszabbították meg, mert addig semmi eredményük nem volt a vizsgálatoknak

– mondta el Mandinernek Bagdy Gábor. A testület kormánypárti tagja kijelentette, a mostani csúszás pedig azt eredményezi, hogy legkorábban szeptemberben, tehát az önkormányzati választás után csaknem három, a bizottság megalakulást követően pedig több mint két évvel tárgyalhatja csak az anyagot a Fővárosi Közgyűlés, ez pedig mindennél jobban jelzi a bizottság komolyságát, pontosabban komolytalanságát.

Bagdy kijelentette, bár a témafelelősöknek július 30-ig kellett volna elkészíteniük a jelentéstervezetüket, több anyag a mai napig sincs meg, vagy legalábbis ő ezeket nem kapta meg, holott a tagoknak időre van szükségük, hogy ezeket áttanulmányozzák. Ez is azt bizonyítja, hogy halódik a bizottság – állítja a politikus. De átfutva a már megírt anyagokat, a politikus úgy látja, ezek szakmai színvonaláról nagy viták fognak folyni.

Tarlósnak díszpolgári címet adtak

Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan, milyen megállapításokkal zárul a bizottság munkája, Bagdy azt válaszolta, neki már 2020 nyarán – amikor felállt ez a testület – is az volt a véleménye, hogy „nevetséges az egész bizottságosdi, hiszen

Arról nem beszélve, hogy a kormánypárti képviselők mellett olyan emberek tüntették ki az előző főpolgármestert, akik más politikai attitűddel rendelkeznek, és azért dolgoztak, hogy őt leváltsák.

A városatya szerint itt nem másról, mint egy politikai akcióról van szó, amelynek az lett volna a célja, hogy az ellenzék szerezzen valamilyen muníciót az idei áprilisi parlamenti választásokra. 2020 nyarán, a bizottság megalakulásakor ugyanis Karácsony Gergelynek már lehettek miniszterelnök-jelölti ambíciói, és az sem véletlen, hogy eredetileg tavaly év végéig kellett volna elvégezni a munkát, így a negatív, dehonesztáló megállapításokat tartalmazó jelentést a kampányban lehetett volna felhasználni. De miután semmit nem találtak, erre végül nem került sor.

Közben lezajlott a választás, az eredménye ismert, így

a bizottság további működésének már semmi értelme nincs.

A bizottság munkájába egyébként is kódolva volt a sikertelenség – mondja Bagdy –, hiszen nincs nyomozati jogköre, és csak megkérhette a meghallgatni kívánt személyeket, hogy vegyenek részt az üléseken, de erre nem kötelezhette őket, így a beidézetteknek csupán a töredéke jelent meg. A főváros számára vitatott vagy gyanús ügyekben pedig épp ő, illetve Tarlós István, esetleg együtt tettek feljelentést, ezek pedig már lezárultak, hiszen a nyomozóhatóságok sem találtak törvénybe ütközőt, így csoda lett volna, ha a vizsgálóbizottság más eredményre jut.

Ennek ellenére az ellenzéki többségű bizottság, illetve majd a Fővárosi Közgyűlés biztosan olyan jelentést fog elfogadni, amely tartalmazni fog kritikákat, negatívumokat, lesznek benne az ezt megelőző városvezetést elmarasztaló megállapítások, de ez az anyag nem lesz több, mint egy politikai pamflet – állítja a kormánypárti politikus.

Nyitókép: Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes (j) és Havasi Gábor, a Momentum Mozgalom politikusa nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt 2020. június 24-én. MTI/Szigetváry Zsolt

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Istók3
2022. augusztus 27. 08:40
"képtelen volt határidőre elvégeznie a munkáját" Ez milyen nyelven van? Lektor!
Galerida
2022. augusztus 27. 08:14
Olyan félelmetes ütemben fejlesztik a fővárost, választóik őszinte örömére, hogy ilyen lényegtelen dolgokra nem maradt idejük! Tarlós idején nem volt "Klímavészhelyzet, Méhlegelő és Darázsiskola, vagy mi a túró! Csak azért! Most van, tessék annak örülni!
SzabóGéza
2022. augusztus 26. 22:09
Nekik kellett volna megállapítani, hogy a Karácsonyék el akarták adni, a VÁROSHÁZÁT!!! Így már érthető, MASZAT CSAPAT!!!:)))
Syr Wullam
2022. augusztus 26. 21:31
Kerpel-Fronius Gábor abszolút kedvencem. Nincs még egy ekkora fasz a magyar politikai életben, pedig erős a mezőny. :-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!