Negyed óráig nem tudtak kiszabadulni az utasok a 3-as metróból

2022. május 19. 19:25

Tájékoztatást sem kaptak a szerelvény vezetőjétől.

2022. május 19. 19:25
null

Nem nyíltak ki az ajtói egy metrószerelvénynek az M3-as metró vonalán, Kőbánya-Kispest állomáson – írta meg a HVG. Egy olvasójuk szerint a metró megérkezett és megállt az állomáson, azonban az ajtók nem nyíltak ki. A szerelvény egy ideig a vágányon várakozott, ezután az utasokkal együtt elindult a kihúzóba (ahol meg szoktak fordulni a szerelvények.)

Az olvasó elmondása alapján a kihúzóban a vezető kiszállt a metróból, majd előre szaladt a másik vezetőfülkéhez, amely viszont nem záródott be. Emiatt további több perces várakozás következett, már az állomáson túl. Azt állítja,

az utasok nem kaptak tájékoztatást vagy bármilyen információt a szerelvény vezetőjétől.

Eközben más, üres szerelvények gond nélkül beálltak az állomásra, majd elindultak onnan a Határ út felé. Az egyre idegesebb utasok nagyjából 15 percet vártak bent, mire a szerelvény elindult vissza az állomásra. Ekkor szólt bele a mikrofonba a vezető, aki tájékoztatta a várakozókat, hogy „rögtön leszállhatnak”. Az állomásra visszaérve végül sikerült kinyitni az ajtókat.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2022. május 19. 22:41
Az is bolond aki a föld alatt utazik..ott van a járda, tessék azon menni..igazi zöldek gyalog mennek.
Chardonnay99
2022. május 19. 22:36
Felhívás! Jegyeket, bérleteket, pajszerokat kérjük vigyenek magukkal, ha metrózni mennek!
2022. május 19. 21:48
Nem Vágó bácsi felel a téli kerekek lecseréléséjért?
röviden
2022. május 19. 21:14
Amúgy is utálok a föld alatt utazni. Egy-két ilyen, és inkább gyalogolok, Puzsér örömére. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!