Mészáros Lőrinc budapesti szállodái megnyitják kapujukat az Ukrajnából menekülők számára

2022. március 09. 11:55

A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. karitatív szervezetekkel együttműködve segítik a menekülteket.

2022. március 09. 11:55
null

Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai háború elől menekülőket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt.  

A két cég szerdai, MTI–hez eljuttatott közös közleménye szerint az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan egyeztetnek a magyarországi karitatív szervezetekkel.

Az OPUS GLOBAL Nyrt.–hez tartozó Hunguest Hotels Zrt. az elkövetkező egy hónapra – mintegy 112 millió forintos felajánlása keretében - megnyitotta budapesti szállodáit a háborús menekültek előtt. A két hotelben egyelőre a következő egy hónapban 360 embert tudnak befogadni, akiknek a szállás mellett napi egyszeri meleg étkezést is biztosítanak ingyenesen - írták, tudatva: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül péntek óta 116 menekültet helyeztek el. Kiemelték: a menekültek befogadásáért sem a Hunguest Hotels Zrt., sem a tulajdonos OPUS GLOBAL Nyrt. nem vesz igénybe állami kompenzációt, sem más szervezetektől ellentételezést.

A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. leányvállalatai a Magyar Vöröskereszten keresztül élelmiszereket és fertőtlenítőszert is juttatnak a menekülteknek.

A vállalatcsoport saját termékekből álló adományában megtalálható ásványvíz, üdítő, hús szárazáru, méz és fertőtlenítőszer, amelyeket a Gallicoop Zrt., a Vivienvíz Kft., a KALL Ingredients Kft. bocsát rendelkezésre. Mindemellett az OPUS-TIGÁZ Zrt. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kérésére egy 2 tonna teherbírású targoncát bocsát a szervezet rendelkezésére logisztikai kapacitásuk növeléséért – ismertették.

Emlékeztettek, hogy a Mészáros Csoport és az OPUS Csoport Magyarország vezető ipari, termelő és szolgáltató cégcsoportjaiként a társadalmi felelősségvállalás jegyében eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a rászorulók megsegítésére: tavaly a karitatív célokra fordított támogatások meghaladták az 1,4 milliárd, az elmúlt öt évben pedig az 5,1 milliárd forintot.

A Mészáros Csoport humanitárius katasztrófák esetén is segített a bajbajutottakon: tavaly januárban több mint 46 tonnányi élelmiszert juttatott a horvátországi földrengés károsultjainak, valamint magyarországi nagyvállalkozók összefogásával 120 teljesen felszerelt, bútorozott lakókonténerrel segítette az otthontalanná válókat – olvasható a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Michal Cizek / AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. március 10. 12:46
EZ NEM SEMMI....libsik..mutassatok közületek valakit aki a SAJÁT pénzét adja...pfuj
KinderMike
2022. március 10. 11:35
Pár napja olvastam valahol, hogy ilyenkor hol van Mészáros és a szállodái? HÁt ITT!!! Jelzem több balos érdekeltségű szállodatulajdonos is van az országban.... hallgatnak... szépen csendben
formaegy
2022. március 10. 10:57
Mit tesz a libsi-komcsi-fasiszta ellenzék? Tüntikézik itt, tüntikézik ott... Habzik a szájuk itt, habzik a szájuk ott.... Német náci gyilkos újságírót hoznak hazudozni itt, hazudozni ott... stb stb Segíteni? Ugyan már! Ők háborút, vérontást akarnak, a magyarok halálát! Ennyi
zakar zoltán béla
2022. március 09. 21:03
Mártha Imre Floridába viszi Zelenszkijt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!