Polt Péter megkerülése sima többséggel törvényesen nem lehetséges

2022. február 04. 10:34

A jogállamra mi, ügyészek felesküdtünk. Ezt az esküt mi be fogjuk tartani. Interjú.

2022. február 04. 10:34
null
Ibolya Tibor

„Márpedig az ellenzék, legutóbb például Hadházy Ákos is azt hangoztatta, hogy Polt Pétert sima többséggel, »elegánsan« és törvényesen »meg lehet kerülni«.

Álláspontom szerint ez törvényesen nem lehetséges. Fővárosi főügyészként – a kollégáim nevében is – azt tudom mondani, hogy mi csak jogállamban tudunk gondolkodni, másban nem. A jogállamra mi ügyészek felesküdtünk. Ezt az esküt mi be fogjuk tartani. Ha bármikor olyan jellegű törekvés lenne, ami szembe megy a jogállammal, a Fővárosi Főügyészség biztosan nem fog csendben maradni. Semmilyen törvénytelenséghez nem fogunk asszisztálni, ezt megígérhetem. Ha csak az elmúlt évekre tekintek vissza: a jogállam akkor is működött, amikor az első Orbán-kormány lett leváltva, és akkor is, amikor 2010-ben a Bajnai-kormány távozott, pedig mindkét váltás után a hatalom részéről – az úgynevezett elszámoltatási biztosokon keresztül – történt nyomásgyakorlás az igazságszolgáltatásra. Visszatérve Polt Péter »megkerüléséhez«, a  nyomozásokból, amíg felderítési szakban van egy büntetőügy, ki tudják hagyni az ügyészséget, de a nyomozati cselekmények törvényességét a felderítési szakban az ügyészség felügyeli. Ha pedig megtörténik a gyanúsítás közlése, a vizsgálati szakban már az ügyészség az ügy »ura«.

Hadházy Ákos nyilatkozott arról is, hogy terveik szerint egy kormányváltás után létrehoznának egy Korrupcióellenes Ügynökséget is, amit ő, azaz egy politikus vezetne. Megemlítette, hogy ez az ügynökség számon kérhetné az ügyészeket, iratokba tekinthetne bele. Ez főügyész Úr véleménye szerint mennyire sértené az igazságszolgáltatás függetlenségét?

A kormány olyan hivatalt vagy ügynökséget állít fel, amilyet akar. Ha Léggömbborotváló vagy Csíborpatkoló Intézetet szeretne, akkor azt is megcsinálhatja. Nem adhat azonban ezeknek a hivataloknak olyan hatásköröket, amelyek az Alaptörvényt sértik, márpedig ezek az elképzelések egyértelműen ellentétesek az Alaptörvénnyel. Az iratokba történő betekintés az egy másik történet, mert a Be. ezen szakasza feles többséggel módosítható. Az iratmegismerés egy sajátos módja szemmel láthatóan most is működik, lásd pl. a volt államtitkár elleni eljárás lehallgatási iratainak egyoldalú kiszivárogtatását a sajtó részére. Ez vajon kinek áll érdekében? A magam részéről nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy bármilyen, korábban valamelyik politikai oldal által kifogásolt eljárás ügyészségi iratait oldalanként átnyálazva sem találna senki semmilyen törvénytelenséget nálunk. Még egy dolog; akármilyen új hivatalnak el kell tudnia majd számolni a rájuk bízott közpénzekkel.

Különböző szervezetek rendre kihozzák, hogy Magyarország az egyik legkorruptabb állam az Unióban, sőt, olyan megállapításokat is tesznek, hogy a hatóságok nem a kellő mértékben lépnek fel a korrupciós ügyekben. Ezeket a megállapításokat főügyészként hogyan látja, értékeli?

Szerintem ez egyértelműen politikai célokat szolgáló butaság. Minden komolyan vehető korrupciós bejelentést kivizsgálnak, de ez nem a politikailag motivált újságcikkek alapján, hanem szakmai szempontok szerint történik, még akkor is, ha minden cikk után megjelennek az aktuális feljelentések is. Korrupció mindig volt és lesz, ahogy az USA-ban vagy az EU-ban, úgy Magyarországon is. Véleményem szerint a korrupció ténylegesen nem mérhető, összehasonlítása pedig már csak azért sem lehetséges, mert eltérő a jogi szabályozottsága, sőt a fogalma is. Egyszerű példa; az USA-ban, ha valaki komolyabb pénzösszeggel támogatja a leendő elnököt, akkor akár nagyköveti pozíciót is kaphat majd az új adminisztrációtól. Magyarországon ez korrupciónak számítana. Ebből a példából is látszik, hogy milyen nagy szükség lenne egy korszerű pártfinanszírozási és lobbi törvényre Magyarországon is. A büntetőjogi szempontból értékelhető korrupció tehát körülbelül akkora lehet nálunk is, mint általában Közép-Európában és valószínűleg sokkal kisebb, mint Kelet-Európában. Tőlünk nyugatra pedig valószínűen azért kisebb, mert gazdaságilag jóval fejlettebb országokat érint. Az egy másik kérdés, hogy a korrupció elleni harc fegyverzete, személyügyi, gazdasági, technikai ellátottsága mindig fejleszthető és fejleszteni is kell.”

Fotó: Ficsor Márton

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. február 12. 13:27
Ibolya nertárs,nyugalom,a gazdáddal együtt mentek a levesbe!
budapesti
2022. február 10. 20:53
"...kiderült az is, hogy az ellenzéki összefogás radikális lépésre készül, és ha tavasszal győznek, tényleg nekimennének feles többséggel az alaptörvénynek. Ekkor az alaptörvény általuk szükségesnek ítélt korrekciója mellett az új parlament első ülésén félreállítanák mások mellett a legfőbb ügyészt, az alkotmánybírókat és a Költségvetési Tanács tagjait, hogy utána egy új, minimalista alkotmányt alkossanak meg." https://444.hu/2021/12/14/az-alkotmanybirosag-elnoke-szerint-a-jogallamisagot-es-a-demokraciat-tamadjak-azok-akik-eltorolnek-az-alaptorvenyt Egy kommunista jellegű puccsot fognak végrehajtani. És nem lesz rendőr vagy katona, aki ezért letartóztassa őket, mert természetesen a hadsereg és rendőrség vezetőinek a leváltásával fogják kezdeni, ahogyan a kommunisták tették 1945-ben.
56október
2022. február 04. 15:31
Jelen állás szerint az ügyészség egy minden külső kontroll nélküli, ám korlátlan hatalommal bíró szervezet. Most függetlenül Orbántól, Polttól és Ibolyától (stb.stb.) én nem hiszem hogy így kéne kinézzen egy törvényességre felesküdött szervezet. És jócskán akadnak, akiknek ugyanez a véleményük.
MIPIUSZ
2022. február 04. 14:23
A Nyugat nem korrupt, maximum szétbombázza, aki nem írja alá az előnytelen nyersanyag szerződéseit és bányakoncesszióit...de ez nem bűn,.... ez sima gazdasági érdek....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!