Márki-Zay szerint hiba volt kiírni azt a népszavazást, amivel eltörölték a vizitdíjat

2022. január 11. 09:07

2008-ban hatalmas többséggel szavazták le a magyarok a fizetős egészségügyet.

2022. január 11. 09:07
null

Hétfőn beszámoltunk arról, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi érvelése a vizitdíjról szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit manapság Márki-Zay Péter mond. Most Márki-Zay Péter újabb megszólalása került elő, amelyben a vizitdíj és a kórházi napidíj bevetetését támogatja. Ezen a Facebook-videón azt mondja, hogy a 2008-as, Fidesz által kezdeményezett szociális népszavazást – ahol hatalmas többséggel leszavazták a magyarok a fizetős egészségügyet – ki sem lehetett volna írni, mert a költségvetést érintette (ez nem igaz, hiszen csak a költségvetési bevételek elköltéséről nem lehet népszavazást kiírni).

Márki-Zay több alkalommal tett olyan kijelentéseket, amelyekből az derül ki, hogy érzéketlen az emberek mindennapi problémái iránt.

Ha Márki-Zay Péteren múlna, megint lenne vizitdíj és tandíj. Ugyanis a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy 2019-es Facebook-videójában bírálta a 2008-as, Fidesz által kezdeményezett népszavazást, amelyen a magyarok úgy döntöttek, hogy nem kérnek a fizetős egészségügyből. „Emlékeznek még arra, amikor a Gyurcsány-kormány megbuktatásában az egyik jelentős lépés a Fidesz részéről, az egy (...) adózási kérdésben kiírt népszavazás volt, amit az akkori Alkotmánybíróság (AB) átengedett egészen furcsa és meglepő módon. Ugye ilyet kultúrországokban nem lehet" – fogalmazott Gyurcsány jelöltje a legutóbbi európai parlamenti választás napján.

Az alkotmányos referendum

„Furcsának és meglepőnek" is nevezte az AB döntését, arra hivatkozva, hogy a költségvetés tárgykörében nem lehet népszavazást tartani. Márki-Zay azonban most sem mondott igazat:

a 2008-as referendum semmilyen szempontból nem ütközött az Alkotmánnyal.

Hiszen ahogyan az Alkotmánybíróság kifejtette indoklásában, csak a költségvetési kiadásokról nem lehet népszavazás útján dönteni, márpedig a vizitdíj és a többi tétel nem ebbe a kategóriába tartozott. Ugyanis új adónemek kivetéséről volt szó, nem pedig már meglévő bevételek elköltéséről.

Kapcsolódó

Márki-Zay Péter támogatja a vizitdíjat
Gyurcsány Ferenc korábbi érvelése a vizitdíjról szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit manapság Márki-Zay Péter mond. Bővebben is érdekel...

Gyurcsány Ferenc korábbi érvelése a vizitdíjról szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit manapság Márki-Zay Péter mond.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. január 11. 14:19
PRORGRAM 2022 vegyé kisebb kocsit, a nagyot zúzzad be, ne vezess, vegyé bérletet, tekerj, rollerez, gyalogolj, fuss, maradj otthon, aludj, ne világíts, ne fűts, ne füröggyé, ne facebookozzá, ne egyé, bogarat egyé, fényt egyé, ne igyá. csapvizet (néha) inkább patakbú, mossá patakba, ne áramozzá, semmit ne áramoltass magdabú, tartsad a hőt magadba, ne pazarolj gázt, ne fűcccs, ha nem kell, a jegesmedve is kibírja, ne mnnyé má ingyen orvoshoz, vidd a nyugdíjad, vagy ne menj, dögöjjjj meg, halott szavazó a jó fidesz szavazó, ne mossá fogat, legyé csak büdös, legyé görény, szexis, a motorizált, vagy egyéb elektromos kütyüjeiden mielőbb adj túl, a fizetésed most éppen krva magas, abból visszaveszünk, az adókat megemeljük, bevezetjük az iszlámot, ha nem akar is a nyakáná fogva berángatjuk a migránsokat, nincs olyan, hogy nem jössz bazzmeg alapon, csökkentjük a keresztények támogatását, nemet váltunk (hetente egyszer) az ovisokat hetente váltakozóan, állva és ülve is pisiltetjük a háziállatok nemváltását is támogatjuk ideológiailag gyarmatosítunk (EU) kedvére, minden szervezetben felkutatjuk és beleltározzuk a melegeket és zsidókat, stb.
tetx
2022. január 11. 12:47
Aha, a nép akarata hiba... szerintem meg az a hiba hogy apád nem húzott kotont, vagy anyád nem nyelt le.
bunko_jobbos
2022. január 11. 12:02
Hát ha az ellenzék még ezek után is nyer, akkor komolyan el fogok képedni. Akkor a szavazóik vagy mind kapitalista mágnások, akik kifejezetten örülnek majd a magánegészségügynek, mert ki tudják fizetni, szeretik, ha a gyerekeiket buzipropagandával bombázzák, és a migránsok ellen magas drótkerítéses házakban laknak és testőreik vannak VAGY agyhalottak, AKIK NEM ÉRTENEK MEG SEMMIT, DE TÉNYLEG SEMMIT sem a világból. Melyik a valószínűbb? :-)
Jason Bourne
2022. január 11. 12:00
Alapvető fogalmakkal nincs tisztában ez az ütődött, a családosok szja visszatérítését folyamatosan ÁFA visszatérésként nevezi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!