Emlékház lesz Herczeg Ferenc egykori badacsonytördemici birtokán

2021. december 29. 12:08

A kiállítás várhatóan 2024 első felében nyílik meg a látogatók előtt.

2021. december 29. 12:08
null

Emlékház lesz Herczeg Ferenc egykori badacsonytördemici birtokán, a tervezett kiállítás az író olyan kevésbé ismert oldalait is bemutatja, mint borászi ambíciói, valamint a Balaton természeti örökségének megőrzéséhez, a természetvédelemhez és az állatvédelemhez fűződő aktív, közéleti szerepvállalása – tudatta a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán az MTI-vel.

A kormány döntése nyomán a Petőfi Kulturális Ügynökség állami támogatással megvásárolta az egykori birtokon álló két épületet. A területen található épületek felújítását követően a PIM szakmai tervei alapján

olyan kiállítás készül, amely méltó emléket állít Herczeg Ferenc nagyformátumú egyéniségének,

tükrözi korabeli népszerűségét és felidézi a birtokon eltöltött évek hangulatát és jeles vendégeinek alakját – olvasható a közleményben.

Herczeg Ferenc 1946-ig rendszeresen itt töltötte nyarait

Mint írják, Herczeg Ferenc 1926 őszén egy mintegy két hold területű szőlőt és egy vincellérházat vásárolt a Badacsony délnyugati lankáján, a Szent Ignác-kápolnával szemben a mai Badacsonytördemicen. Még ugyanazon a nyáron megbízást adott Mayer Ferenc építőművésznek egy népi stílusú új nyaraló megtervezésére. A kibővített és felújított épületegyüttes egy stilizált parasztgazdaság képét idézte.

Herczeg Ferenc 1946-ig rendszeresen itt töltötte nyarait. Ennek köszönhetően felélénkült a település kulturális élete;

számtalan író, színész, tudós és vezető politikus megfordult nyaralójában.

Az író szívén viselte a település és a Badacsony sorsát, részt vett a helyi közügyekben. Ez a gazdag hagyomány alapozza meg egy Herczeg Ferenc emlékezetét felidéző irodalmi emlékhely kialakítását, amelyet a kormány két határozata is megerősített.

Elkezdődtek a restaurálási munkálatok

A tájékoztatás szerint az épületekben épségben fennmaradtak az egykori berendezési tárgyak, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolt, és megkezdte a szükséges műtárgyvédelmi és restaurálási feladatokat, hogy a tárgyak méltón, megújulva kerülhessenek vissza a majdani emlékházba.

Az épületek és a műtárgyak megvásárlásához szükséges támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. Az emlékház várhatóan 2024 első felében nyílik meg a látogatók előtt Badacsonytördemicen – áll az összegzésben.

(MTI)

A nyitóképen Herczeg Ferenc szobra a Nemzeti Színházban. MTI/Kovács Tamás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2021. december 29. 21:21
Gyerekkorom kedvenc írója.
Cuttini
2021. december 29. 13:39
Önéletrajza kötelező olvasmány kellene,hogy legyen középiskolában. Szerintem a diákok sem unnák, kiváló kordokumentum.
Búvár Kund
2021. december 29. 12:44
Nagyon kedvelem Herczeg Ferenc regényeit, kisregényeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!