Kásler Miklós: 2022 a szociális és kulturális béremelések éve lesz

2021. december 27. 08:53

2010-hez képest 170 százalékkal nő jövőre a szociális dolgozók bére.

2021. december 27. 08:53
null

Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben, erről is beszélt a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a pandémia második évében is helyt állt, ellentétben több nyugati országgal, amelyek ellátórendszere megingott. Hozzátette: a megfelelő egészségügyi ellátás érdekében a járvány első két hulláma közötti időben tömeges egészségügyi továbbképzéseket indítottak, több mint négyezer orvos, medikus, rezidens és ápoló készült fel a koronavírus elleni intenzív küzdelemre.    

Magyarországon nem szünetelt a daganatos betegek ellátása, a németeknél igen

Az alapellátásban végig biztosítani tudtuk mindenki számára a szükséges ellátást, emellett minden sürgősségi beavatkozás, daganatos, szív- és érrendszeri betegség diagnosztikája és terápiája is megtörtént. A szűrővizsgálatokat nagyon rövid időre kellett felfüggeszteni, egyszer két hónapra, majd három hétre; csak hasonlításképp: Angliában ez hat hónap volt. Magyarországon egy pillanatig nem szünetelt a daganatos betegek komplex ellátása, míg Németországban még az ő ellátásukat is felfüggesztették azon túl, hogy nem tudták megfelelően ellátni a koronavírus-fertőzötteket – fogalmazott a miniszter.    

Béremelések részletei

Kásler Miklós az egészségügyben zajló bérfejlesztésről szólva kiemelte, hogy a folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd. Az egészségügyi szakdolgozók január elsejétől 21 százalékos béremelésre számíthatnak, ami azt jelenti, hogy a jövőre befejeződő négylépcsős béremelésnek köszönhetően

a szakdolgozói alapbérek összesen 72 százalékkal növekedtek a 2018-as illetményhez viszonyítva.

A szociális szférát érintő béremelés kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy  a kormány döntése alapján a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak bére 2022. január 1-től húsz százalékkal növekszik, azonban ebben a szférában is folyamatos béremelések voltak az elmúlt tíz évben. A most bejelentett béremeléssel a jövő évben ezen a területen az átlagbér összege 370 ezer forint lesz. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest 170 százalékkal nő jövőre a szociális dolgozók bére – tette hozzá.    

A tárcavezető kitért arra is, hogy  január elsejétől húsz százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére. Kásler Miklós azt is elmondta, hogy a pandémia váratlanul új helyzetet teremtett az előadóművészetek  világában. Úgy fogalmazott, hogy a kormányzat a kialakult helyzetre rendkívül gyorsan reagált, rövid idő alatt elérte a kulturális terület valamennyi szegmensét intézkedéseivel, amelyek hatékonysága gyorsan megmutatkozott. A sorozatból kiemelte a Köszönjük, Magyarország! programot, amelynek célja az volt, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos szabadúszó előadóművészek továbbra is aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek.

(MTI)

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BLaci
2021. december 27. 12:30
Szerintem jár a pénz. A béremelésre fordított összeg fedezetére szolgáló, leállított fejlesztésektől elvont összeg visszapótlásával indirekt bérre lehet fordítani, hisz a bankjegyre nincs ráírva az útvonal. Egyebekben én nem értek ehhez, de jobban elhiszem a kormánynak mint neked.
Trombitás Keresztély
2021. december 27. 11:20
Van, aki még bármit elhisz ennek a Mekk Eleknek? A világelső halálozási rátát hivja kiemelkedő helytállásnak???
Pelso j.
2021. december 27. 10:26
Nagyszerű. Gondolom, a költségvetési fedezet is megvan, nem úgy, mint az eddigi béremeléseké.
BLaci
2021. december 27. 10:06
Most olvasom az indexen hogy a Történelem Tanárok Egyesületének elnöke hogyan pampog. Nyílt levelére mint 3 gyerekes versenyszférában dolgozó szülő, akinek gyermekei most is a padot koptatják az alábbiakat mondom tapasztalatok alapján: 1) Tanítani kellene, jól, elhivatottan. Teljesíteni kellene, de sajnos nem mérik a tanárokat, szerintem fele alkalmatlan a feladatára. Ha mérik is őket, akkor az egy vicc. 2) Az e-tananyagot maguk is elkészíthették volna, csak szövegszerkesztő kell hozzá, ja meg tudás, meg tanári alkalmasság, és nem pampogás hogy nincs készen a seggük alá rakva, ez lett volna a feladat a COVID elején, és nem a politizálás. Ébresztő! 3) Sok pénz akarnak, mint mindenki. De hol a teljesítmény? Évek óta egyre képzetlenebbek a gyerekek, önöknek kellene megtanítani, hol a szakma? Menjenek a versenyszférába, aztán majd a teljesítmény kényszer miatt hanyatt-homlok mennének vissza tanárnak, ahol el lehet üldögélni. 4) Sok a tananyag? Gyerekeim mesélik, hogy előfordul, hogy egy hét alatt sem adnak le új tananyagot. Elég idő all rendelkezésre, csak a tanárok nem használják ki! Nem készülnek fel az órára, nem osztják be jól az időt. 5) Online oktatás? Egy vicc amit maguk művelnek oktatás címén! E-mailt sem tudnak írni, nem tudnak belépni egy programba! Nem tudják mi a wi-fi! És mind ezt a XXI. században! Online mutatkozhatna meg a szaktudás, mikor újak a körülmények. De maguk csak nyökögnek. 6) Politizálni azt tudnak! Matek, töri óra fele politikával megy el. Szülőknek kell szólni, hogy álljanak le a tanárok és tanítsanak, mert ugye a másik oldalon meg kevés a pénz és az idő! Elszabotálják a munkát amikor csak tehetik, és tanítás helyett a saját savanyú életükkel vannak elfoglalva, és avval traktálják a gyerekeket. 7) Milyen tanári szabadságot akarnak? Maguk nem független művészek, hanem fizetett alkalmazottak, az munkáltatójuk az állam. Ezt kellene megérteni! Amit írtam nyilván nem mindenkire érvényes, de nincsenek jó tapasztalataim. Vannak jó tanárok is kb 10%, nem több, és ezekre úgy néznek a szülők mint a Mars-lakókra. Kedves tanárok, szíveskedjenek teljesíteni, aztán majd lehet szó pénzről, és egyebekről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!